Kijárási tilalom Thaiföld harmadán
2010. május 19. írta: Bangkok Charlie

Kijárási tilalom Thaiföld harmadán

Bangkok csendes. Nagyon csendes. A belvárost leszámítva. A korábbi vörös tüntetés helyszíne melletti templomban meghúzódó néhány újságíró szerint ugyanis rendszeres még a lövések zaja, a katonák próbálják a legellenállóbb tüntetőket megtalálni, no meg az orvlövészeket, akiktől jó hete mindenki retteg. Amúgy Bangkok szerte hatalmas a csend, ugyanis este 8 órától másnap reggel 6 óráig kijárási tilalmat hirdetett a kormányzati válságközpont. Az összes, de az összes bolt szinte bezárt már jóval korábban, 6 óra körül, hiszen a dolgozóknak is haza kellett érni a kijárási tilalom előtt. Az egyébként 24 órában nyitva tartó 7 Eleven üzleteket nem csupán bezárták, de újságpapírral körbetapétázták villámgyorsan a teljes üvegportált. Nem egy boltnál, mindegyiknél ezt tették. Gondolom, a franchise-ben létezik ilyen válság forgatókönyv.

Az emberek jól látható riadtsággal siettek az utcán, igyekeztek élelmiszert venni, na meg készpénzt kivenni az ATM-ekből, már amíg ki nem fogyott belőlük. Közben mindenki aggódva kémlelt körben az utcán, a máskor oly nyugodt és megbízható Bangkok, valamint az örökké mosolygós thaiok egy pillanat elvesztettek valamit, amit nagyon nehéz lesz visszaszerezni. A kormány reggel páncélozott lánctalpasok segítségével oszlatta szét a pirosingesek központi tüntetését, amire a hívek (?) város- és országszerte ámokfutással válaszoltak. Bombák és gránátok repültek, gumikat égettek és épületeket gyújtottak fel. Nemcsak Bangkokban, vidéken is, Chiang Maiban és Isaan több városában (Khon Kaen, Ubon Ratchathani). Éppen ezért a kezdetben csak a fővárosra kiterjesztett kijárási tilalmat kiterjesztették, összesen 23 tartományra. Így bár eddig azt mondhattuk, hogy a tüntetés és az utcai zavargások csak Bangkok belvárosát érintették – ám a kijárási tilalom most olyan turisták által is kedvelt nagyvárosokban is életbe lépett, mint Chiang Mai vagy Pattaya.

A bangkoki hatalmas sugárutak és gyorsforgalmi utak teljesen néptelenek. Nemcsak a karaoke bárok hallgattak el, de eltűnt a teljes közlekedés. Se buszok, se taxik, se motorosok. Egy teremtett lélek nem jár az utcákon. Eddig 4 óra alatt megszámoltam egy szirénázó mentő autót és egy rendőrkocsit. Na meg egy taxit, rejtélyes, lehet, csak külföldit vitt a reptérre, mert azt még lehet. A bangkoki ég is sötét, mindössze egy szürke sáv húzódik az alján – a még mindig égő CentralWord áruház füstje.

A bangkoki ámokfutás közben összesen 27 helyen lobbantak fel a lángok. Itt a lista, van ott bankfiók, bolt, elektromos művek területi központja, na meg a CentralWord. Bangkok és Ázsia egyik legnagyobb bevásárlóközpontja, melyet eredetileg World Trade Center néven nyitottak meg 10 éve, csak később, 2005-ben keresztelték át CentralWordre. A hírek szerint, hogy elkerüljék a baljóslatú nevet. De a végzetet nem tudták. Alighogy, hogy a vörös vezetők feladták magukat a közeli rendőrségen, a tüntetők törni-zúzni kezdtek és felgyújtották a ZEN áruház felőli sarkán az épületet. Hogy mennyire volt spontán harag, vagy megtervezett az akció? Nehéz nem elfelejteni, hogy nem is egy vörös vezető fenyegetett azzal a színpadról, ha a kormány nem enged a követeléseiknek és katonákkal verik szét a tüntetést, akkor lángba borul az ország.

Megtörtént.

Kijárási tilalom van. Bangkok csendes. Most. Hosszú éjszaka után még hosszabb nappal következik.

Kijárási tilalmat meghosszabbították, további 3 éjszakával, este 9-től reggel 5-ig. Bangkokon kívül az alábbi tartományokra érvényes: Chonburi, Samut Prakan, Nonthaburi, Pathum Thani, Ayutthaya, Khon Kaen, Udon Thani, Chaiyaphum, Nakhon Ratchasima, Si Sa Ket, Chiang Mai, Chiang Rai, Nan, Lampang and Nakhon Sawan, Bangkok and Nonthaburi and parts of Samut Prakan, Pathum Thani, Nakhon Pathom, Ubon Ratchahani, Maha Sarakam, Roi-et, Nongbua Lumpoo, and Sakhon Nakorn, Kalasin, Ayutthaya

 


 

 


 

 


 

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

bereg 2010.05.19. 21:33:43

Mint abszolút laikus kérdem: a CentralWord nevű pláza mit vétett? Ha csupa kormányzati objektum lángolna, abban érteném a rációt. Olyan ez, mint amikor a forradalmárok elkezdik felgyújtani az út szélén parkoló autókat és a kukákat ahelyett, hogy az ügy szempontjából releváns célpontokat támadnának.

bkkzol 2010.05.19. 21:49:14

Kb. annyit vétett a Central Word,mint Budapesten a tv székház. Egyébként a közönyös (a nyugatiak álltal megvett kormányt) is szinbolizálhatja. Ha felgyujtanának pár Tescot Magyarországon akkor nem biztos, hogy a jogúrt minősége miatti lázadókat kellene keresni. ??!!

nakos76 2010.05.19. 22:21:06

@bereg: szerintem kis logikávan kikövetkeztethető.
Mivel a vörös ingesek a pénzügyi/üzleti negyedet tartották blokád alatt, kinek az érdeke volt, hogy nyomást gyakoroljanak a kormányzatra/katonaságra, hogy szétverjék a tűntetőket? Na, ugye.

Kelly és a szexi dög 2010.05.19. 22:42:54

Na, ezt megcsinálták, bár a túl sok külföldi miatt már úgyis kezdtek elszállni az elmúlt években---talán idén kedvesebbek lesznek a megmaradt kevéshez...

Miszter07 2010.05.19. 22:48:19

@bkkzol: A tv és a rádió a tájékoztatási lehetőség miatt stratégiai jelentőségű. Emlékezz, az '56-os forradalom egyik első helyszíne is a Rádó épülete volt.

Ellenben egy plaza ... Bár lehet egy tőkeellenes/globalizációellenes üzenet...

bkkzol 2010.05.19. 22:54:00

@Kelly és a szexi dög: Elmúlt évek?! Elmúlt évtizedk! Különben az egész világ példát vehetne a hatalom megöntéséből! Egész európának (is)le kellene rázni a milliárdosok álltal megvett politikusokat,tábornokokat. Az tény viszont, hogy a thaiok "barátod vagyok az uolsó bhatodig", de ez nem politika.

bkkzol 2010.05.19. 22:59:36

@Miszter07: Nem is a globalizáció, a nyugat álltal megvásárolt kormányt jelképezte. Itt se a 10-50-100 éves épületeket bosszulnák meg ha a ...banképületeket gyujanák fel.

bkkzol 2010.05.19. 23:02:30

jó, hogy minden évben megjentetik a 100 leggazdagabb katalógusa, lehet tudni, hogy hova kell majd menni. Milliárdokat nem lehet becsületes munkával megkeresni.

Pitzur 2010.05.19. 23:56:50

Én személy szerint vártam már ezt a lépést. Mindnyájan tudtuk, hogy előbb utóbb ez lesz a vége. Azt csak remélni tudom, hogy kevesen haltak/sérültek meg. Úgy gondolom vannak olyan pillanatok egy nemzet életében mikor tényleg ki kell menni a barikádra és kivívni az igazunkat, ebbe a konkrét Thai esetben viszont nem látom kinek van igaza sőt inkább azt látom, hogy senkinek. Őszintén remélem, hogy a vörös táborból még időben elmentek a nők és a gyerekek.

A királyi család részéről továbbra sem nyilatkozott senki?

Olvastam, hogy újságírókat is megtámadtak a tüntetők, szóval vigyázz magadra Charlie! Nehogy a fehér bőröd miatt téged is a globalizmus megtestesítőjének tartsanak.

The Hangman 2010.05.20. 00:09:24

@bkkzol: nemtom mit is akarsz mondani. most eppen azok gyujtogatnak, akik vissza akarnak hozni egy olyan arcot, aki Thaifold egyik leggazdagabb szelhamosa volt, mesleg a vilag egyik legnagyobb csaloja - mintegy 71B(!) USD-vel.
Amugy pont ez a f@sz Thaksin penzeli oket kintrol, hogy romboljanak...

HgGina 2010.05.20. 00:56:08

@bkkzol: a CentralWord nem sugároz kormánypárti műsort. Az adótornyok, stúdiók mindig is az első célpontok között vannak. Na ezt vétette a TV székház. Nem hallottál stratégiáról? Nem nézted a romániai balhét 20 éve?

@Mr Lampshade: 78 B USD? Kicsit el vagy tévedve barátom. Még ha esetleg 78 milliárdot írnál, az talán reális lehetne, de a billió elég elszállt szám. Vagy talán írd oda, hogy "angolul billion", mert az magyarul baromira csak az ezredrésze!

pmate 2010.05.20. 01:28:37

@bkkzol: Bocsanat, hogy ezt mondom de teljesen badarsag amit mondasz.. ahogy Mr Lampshade is emlitette a milliardos ebben az esetben a vorosok mogott all es szolgaltatja a penzt es az ideologiat az elmult napok/honapok torteneseihez...

Ennek ellenere teljesen normalisnak tartom hogy ez a relative iskolazatlan tomeg egy olyan populista f@szkalapot tamogat mint Thaksin, aki vegulis egyszeru rendorbol lett "sikeres" politikus es aki tenyleg sok olyan intezkedest tett, ami az atlag thai ember szamara latvanyos (egeszsegugyi reform, oktatas, repter es egyeb infrastuktura fejlesztes) emelett meg a gazdasag is egesz jol novekedeett. Vagyis nem minden rossz amit tett, csak mindekozben a vilag egyik legkorruptabb embere volt, aki allitolag hosszu tavon meg a kiraly hatalmat is szerette volna korlatozni (bar lehet ez csak pletyka...)
Vele szemben a mostani miniszterelnok egy ertelmisegi, Oxfordban vegzett fiatal politikus akivel nyilvan nehezebben tud azonosulni az utca embere...

Pitzurhoz csatlakozva en sem hiszem, hogy van abszolut igazsag, de barmilyen okkal is tuntet valaki, onnantol kezdve hogy nyilvanos epuleteket gyujtogat elveszti a hitelesseget..

pmate 2010.05.20. 02:01:06

Valaki mintha emlitette volna a CentralWorldot, mint a globalizacio/toke jelkepe.. Bar nem tudom van e ilyen jellegu indittatasa a vorosoknek, eleg nagy butasagnak tartanam a reszukrol. Nem kerdes, hogy amit csinalnak azzal az egesz orszagnak artanak, de elsosorban a turizmusnak es talan megis leginkabb onmaguknak..
Biztosan okoznak nehany kellemtlen percet bizonyos kulfoldi cegeknek, legyen az Hilton v Starwoods..., de ketlem hogy ha eppen a tobb ezer szallodajuk kozul egy ketto 10%-al fut vagy a vegen bezar, az corporate szinten komolyabban erintene oket.. Sok esetben meg az ingatlan sem az ovek csak a szalloda uzemelteteset vegzik.. vagyis aki igazan veszteni fog az nem a ceg, hanem az az ember aki havi 6-8 ezer bathert dolgozik 60 orakat a vendeglatasban es turizmusban... es aki tobb mint valoszinu a kovetkezo honapokban elveszti allasat, ha idaig meg nem vesztette el...

Bar nem vagyok tisztaban a mostani szamokkal, osszehasonlitas keppen a tavalyi Songkrankor tortentek miatt a szallodank foglaltsaga felere esett vissza...voltak napok amikor a 10%ot sem erte el... par honap alatt, ha jol emlekszem 150 embert kuldtek el v nem hosszabbitottak szerzodest..

bkkzol 2010.05.20. 05:22:22

Igen, lehet, hogy nehezen azonosulnakaz emberek azzal a miniszterelnökkel akit választások nélkül tettek a hatalomba a milliárdosok álltal pénzelt tábornokok. Hogy ezt Oxfordban tanulta-e nemtudom.
Az hogy a politikusok tömik a zsebüket nemzetközi szokás, de nem mindenütt lövetnek a nép közé.
Oh, sokat bukhatnak azok az emberek akik 6-8 ezer bhatot keresnek egy hónapban?! Biztos eddig is a jólétbe keseredtek bele. Tudod ez olyan ,mint Kecskeméten a Mercedes gyár. Ingyen telek, nem fizet adót, állami támogatás, TB támogatás (az adófizetők pénzéből) azután meg a 5-6 száz eurós fizetés a 2-3 ezer helyett. Hurrrá!De jó, hogy jönnek!

MISISIPI 2010.05.20. 06:25:23

Sajnos az én és a barátnőm által működtetett vállalkozás is megsínylette ezt a zavargást,több ember megélhetését nehézzé téve, de remélem hamarosan normalizálódik a helyzet és a következő főszezonban már ismét mennek a dolgok.

Bangkok Charlie · http://thai.blog.hu 2010.05.20. 07:03:36

@Pitzur: A királyi csilád thai alkotmány értelmében politikán felül áll, nem kommentál és nem szól bele politikai eseményekbe. Belevonni őket pedig törvénysértésnek számít. Azok kedvéért mondom, akik nem tudnák, hogy Thaiföldön nemcsak udvariatlanság, de törvénysértés bírálni a királyt. Az utóbbi években sok eljárás indult emiat, külföldi ellen is, weblapokat zárnak be, nem keveseket.

Ezért kérek mindenkit, ennek tudatában kommentáljon. Ha pedig ki kell vennem néha egy-egy hozzászólást, akkor ez lehet az oka.

Kijárási tilalmat amúgy meghosszabbították, további 3 éjszakával, este 9-től reggel 5-ig. Bangkokon kívül az alábbi tartományokra érvényes: Chonburi, Samut Prakan, Nonthaburi, Pathum Thani, Ayutthaya, Khon Kaen, Udon Thani, Chaiyaphum, Nakhon Ratchasima, Si Sa Ket, Chiang Mai, Chiang Rai, Nan, Lampang and Nakhon Sawan, Bangkok and Nonthaburi and parts of Samut Prakan, Pathum Thani, Nakhon Pathom, Ubon Ratchahani, Maha Sarakam, Roi-et, Nongbua Lumpoo, and Sakhon Nakorn, Kalasin, Ayutthaya

nakos76 2010.05.20. 07:31:26

Szerintem a kormány öngólt lőtt ezzel az akcióval. Eddig a tüntetők egy viszonylag jól elhatárolt területen voltak, többé-kevésbé békésen. Most viszont már nem lehet őket csak úgy bekeríteni, kisebb nagyobb csoportba verődve gerillaháborúba kezdtek. A megoldás az azonnali új választások kiírása lenne. Kérdés vajon mit szólnának majd a sárgaingesek, ha a választásokat esetleg megint egy Thaksin féle utódpárt nyerné. A választási eredményeket mindkét félnek el kellene fogadnia, esetleg külföldi megfigyelők bevonásával elkerülendő a választási csalásokat.

chaophraya 2010.05.20. 07:59:42

สวัสดีค่ะคุณ Bangkok Charlie
ขอบคุณที่คุณเข้าใจประเทศไทย
ขอบคุณที่คุณรักประเทศไทย
ขอบคุณที่คุณนำเสนอข่าว สื่อสารอย่างตรงไปตรงมา ไม่มีลำเอียง
ขอบคุณที่คุณช่วยเป็นกระบอกเสียงให้กับคนไทย

ดิฉันเองเป็นคนไทย ที่มีความรักในประเทศไทย รักในสถาบันพระมหากษัตริย์ รักในศาสนาพุทธ รู้สึกทราบซึ้งกับสิ่งที่คุณนำเสนอ อย่างต่อเนื่อง

คุณเป็นชาวฮังกาเรี่ยน ที่มีความรู้อย่างแท้จริงในระบอบการเมืองการปกครองของประเทศไทย อันมีพระมหากษัตริย์ทรงเป็นพระประมุข

บ่อยครั้งที่มีชาวต่างชาติ ผู้ซึ่งอวดตนว่ารู้ แล้ววิจารณ์ หรือแสดงความเห็น ในสิ่งที่ไม่มีความรู้อย่างแท้จริง เกี่ยวกับการเมือง การปกครองของไทย ระบอบประชาธิปไตย อันมีพระมหากษัตริย์ทรงเป็นพระประมุข ในมุมมองความคิดเห็นของดิฉัน มองคนเหล่านั้นว่า ไร้ค่า เพราะพูดในสิ่งที่ไม่รู้ เสมือนหนึ่งรู้ ทำให้ผู้ฟัง หรือ ผู้อ่าน เกิดความเข้าใจผิด ในสิ่งที่เขาพูด

กรณีข้างต้น ดิฉันไม่ให้ความสำคัญกับบุคคลดังกล่าว เพราะเขาแสดงความโง่เขลา ออกมาให้ดิฉันรับทราบ และไม่ได้โกรธเคืองเขา เพียงแค่รู้สึกว่า ความคิด ความอ่านของคนเหล่านั้น ห่างไกลกับ บุคคลที่เป็นนักปราชญ์ ยิ่งนัก

ในขณะเดียวกัน ดิฉันโกรธคนไทย ที่ไม่รักชาติ พยายาม ใส่ร้ายป้ายสี ประเทศ ชาติ ศาสนา และองค์พระมหากษัตริย์ มากกว่า เพราะเขาเหล่านั้น เป็นคนไทย ที่เกิด และเติบโตในเมืองไทย ใช้ชีวิตอย่างอุดมสมบูรณ์ ในเมืองไทย แต่ทรยศประเทศ อันเป็นผืนดินเกิดของตัวเอง
บุคคลเหล่านี้สมควรได้รับการประนาม โดยเฉพาะอย่างยิ่ง นักโทษชาย ทักษิณ ชินวัตร และครอบครัว ผู้ใกล้ชิดของเขา ที่ทรยศประเทศชาติ

สุดท้ายนี้ ดิฉันขอขอบคุณ คุณ Bangkok Charlie มา ณ.ที่นี้ด้วย อีกครั้งอย่างจริงใจค่ะ

murunga 2010.05.20. 08:47:11

@bkkzol:
a budapesti tv székházzal inkább a bkk-i Channel 3 épület lerohanását lehetne párhuzamba állítani. a CW felgyújtása egyszerűen a fosztogatók ámokfutása...sajnos ebből nem lesz gyors felépülés
:(

Almanach 2010.05.20. 09:38:48

Egyre jobban aggódom az odautazásom miatt. Június 8 és 13 közt... Remélhetőleg ez a zavargásos, orvlövészes helyzet nem lesz tartós. Véleményetek szerint meddig engedheti meg magának Thaiföld ezt az állapotot?

chaophraya 2010.05.20. 10:15:03

Elnézést mindenkitől, aki az előbbi hozzászólást nem tudta elolvasni, de a feleségem ragaszkodott hozzá, hogy néhány köszönő szót mondjon Charlie-nak.Sajnos nem tud magyarul és én szoktam fordítani neki Charlie cikkeit.

Greenternet 2010.05.20. 10:33:51

Sajnos varhato volt a csocselek reakcioja.Meg egy ket het es vege lesz. Az viszont erdekes hogy miert adtak meg magukat a piros inges vezetok.Azert mert igy mondhatjak hogy ok ugyan nem telhetnek a gyujtogatasrol hiszen feladtak magukat.Igy akarjak a feleloseget lemosni magukrol.Remelem azert a thai igazsagszolgaltatas kioszt nekik nehany szaz evet. A vezetoktol meg teljes vagyon elkobzast is megtennek mert ugye a tuntetoktol akik amugy is szegenyek nincs mit mar elvenni.Gondolom azert kiosztanak nehany szaz evet a birosagon.Most meg nehany napig forronganak itt ott videken is aztan majd rendet raknak a katonak.Semmio mas nem tortent mint hogy ismet fakult a thai mosoly mitosza.

nickita 2010.05.20. 10:42:35

@chaophraya:
betoltam a cuccot egy fordítógépbe. ezek szerint kormánypártiak vagytok :)

Hozzá Szóló 2010.05.20. 10:49:40

Ezek szerint Chonburiban kijárási tilalom... akkor Pattaya éjszakai életével mi van?

nakos76 2010.05.20. 11:03:13

@chaophraya: szerintem a királyt mindenki tiszteli és szereti Thaiföldön, attól függetlenül milyen inges.

nickita 2010.05.20. 11:29:17

@chaophraya: naja, hát az nekem se tetszett, amikor itt a TV székházat ostromolták, meg autókat gyújtogattak.

Tomzolka 2010.05.20. 12:25:00

Elszomorító a helyzet.
www.boston.com/bigpicture/2010/05/crackdown_in_bangkok.html
Ezek a képek eddig a legszörnyűbbek talán.
Közben olvastam, hogy a Central World lehet össze fog dőlni. Két hete ott sétálgattam előtte és fotóztam, tavaly ott vásárolgattam, erre lehet összeomlik.

Eszter in Thai 2010.05.20. 12:45:49

Charlie, gratulalok a thai dicserethez. En is egyetertek vele.

Mi a neved lator?? 2010.05.20. 12:49:27

@chaophraya: Hali, egy dolog. lehet, hogy a szélhámos pénzeli a balhézókat, de nekem innen úgy tűnt a katonaság kezdte el kpucolni az embereket a tüntetésekről. plusz, ők azok akik lőni, és ezzel ölni kezdtek.

ezt azért nehéz innen elfogadni, akárki is az ellenfél.

szini 2010.05.20. 12:54:19

Is ki megy ilyenkor Thaiföldre?Csak olyan bolond ember mint én :)
Igen én NEM felek!!!Holnap repülök Bangokba!!!
A baratnömel most dumaltam,is azt mondta sajnos Szombat este NEM tudjuk menni sehol,de mar Vasarnap IGEN :)
Es én az gondoltam SOSE megyek újra a haboruba...ilyen az élet!!!

Tomycat 2010.05.20. 13:01:07

- Amikor az oroszok elnyomasa alatt voltunk, azt mondtak az embereket 56-ban meghulyitette a nyugati propaganda.
- Most azt mondjak nekem 19-ben az emereket a kommunista zsidok hulyitettek meg.
- Nem tudom, a Habsburgok mit mondtak, miert volt a 48-49-es forradalom (szerintuk nyilvan rebellis zavargas).
- Par eve, amikor allandosult a "takarodj fleto" tuntetes azt mondtak, es reszben igaz is volt, penzt kapnak a tuntetok.
- Most is azt mondjak fizetnek a tuntetoknek. Megint valoszinu, hogy igaz. De aki elhiszi, hogy az emberek penzert lovetik le, veretik meg magukat mindenfele hulye eszmek miatt annak surgosen el kell gondolkodnia, sajat maga mennyiert tenne ezt es mennyit kapnak a tuntetok (48/49-;19-;56-;2006-ban stb).
Valami nagyon nem stimmel ha langbaborul egy orszag!

The Hangman 2010.05.20. 13:07:22

@HgGina: Ugyan egyelore nem vagyunk baratok, de gyengebbek kedveert kiirtam szamokkal...

The Hangman 2010.05.20. 13:16:42

@HgGina: ugyan meg nem vagyunk baratok, de gyengebbek kedveert kiirtam szamokkal is...

chaophraya 2010.05.20. 13:22:05

Nem szabad hirtelen ítéletet mondani, főleg 10.000 km-ről.Most olvastam, hogy elfogtak néhányat a gyujtogatók közül, és egy részük kambodzsai volt, nem is beszélték az itteni nyelvet.Jó tudni, hogy a kambodzsai miniszterelnök fő tanácsadója Thaksin Sinawatra.Szóval semmi nem az aminek látszik....

Tomycat 2010.05.20. 13:41:17

Jo lenne ha tisztazodna kik voltak a mesterloveszek. Azt nem hiszem, hogy a kambodzsai kormanynak hianyzik ez a balhe, azt inkabb hogy a Thai abba az iranyba akarja terelni a nepharagot. A kamodzsaiaknak Del-Vietnam faj, mert az ovek volt 300 eve. Ja, egyebkent az eszaki Thai teruletek meg nem is olyan reg meg Laoszhoz tartozott.

nakos76 2010.05.20. 14:03:57

index.hu/kulfold/2010/05/20/kilenc_holttestet_talaltak_a_bangkoki_voros_ovezetben/
(14 holttestet találtak egy bangkoki pagodában).
Úgy tűnik ezeknek már semmi sem szent.
Korábbi híradásokban az szerepelt, hogy a templomban csak azok a tűntetők találhatnak menedéket, akik fegyvertelenek. Az egyik képhez az index ezt írja: "Halott vörösinges egy pagoda előtt". Tisztán látszik a halott ruházatából, hogy a halott egy monk, szerzetes. Ez eléggé megdöbbentett, hiszen a monkok szintén mindenhol nagy tiszteletnek örvendnek Thaiföldön.

Bangkok Charlie · http://thai.blog.hu 2010.05.20. 14:04:55

@chaophraya: Tényleg semmi nem az, aminek látszik.... Köszönöm a kedves thai szavakat. Egy hozzászólást ki kellett később vennem, ha átnézed mit írtál, érteni fogod miért. Nemcsak a király, a királyi család tagjainak bírálata is tilos.

Akik ismerik Thaiföldet, ezt jól tudják - a többiek kedvéért pedig csak a tájékoztatás miatt írtam. Nem vita téma, hangsúlyozottan nem az.

Ma jártam Bangkok belvárosában, körbefényképeztem egy rakás kiégett helyszínt, a CentralWordot is. Szomorú a szívem a látvány után, feldolgozom a fotókat, majd rövidesen posztolom őket.

@Tomycat: Szerintem ez is lehet olyan kérdés, amire nagy bizonyossággal sosem lesz igazi válasz.

Bangkok Charlie · http://thai.blog.hu 2010.05.20. 14:14:51

@Hozzá Szóló: Gondolom szünetel. Nem vagyok Pattaya szakértő, de volt itt a kommentelők között, aki ott él. Talán elmondja, hogy mit látott. A thai fórumokban úgy láttam, hogy minden be volt zárva ott is.

nakos76 2010.05.20. 14:20:53

@Tomycat: Hát pedig nem túl jó a viszonya a két országnak, két okból is. Az egyik, a vitatott hovatartozású legrégibb templom, ami Kambodzsa területén van, de Thaiföld is jogot formál rá. Nem is olyan régen kisebb tűzharc is kirobbant a két ország között emiatt. A másik pedig, hogy Thaksin távozása után egy darabig a kambodzsai kormány tanácsadója lett. Emiatt is éles szóváltás volt a két ország között. Még egy fotó is volt a sajtóban, hogy milyen villát kap(ott) Thaksin. Aztán nem tudom mi lett az egészből, mert a Thaksin most Európában van.

Bangkok Charlie · http://thai.blog.hu 2010.05.20. 14:26:51

@nakos76: Én nem erőltetném túlzottan most ezt a Kambodzsa témát. Tény, hogy nem jó a viszony a két ország, sőt, nép között. Történelmi múlt. A kambodzsai miniszterelnök, Hun Sen is megér egy misét, hogy így mondjam. Hosszú és összetett kérdés. A legutolsó lépés egyébként az volt Hun Sen részéről, hogy barátságosabb hangot ütött meg a jelenlegi thai kormánnyal, Thaksinnak pedig megtiltotta, hogy Kambodzsában tartózkodva lázítson Thaiföldön.

De tényleg ne menjünk bele az egészbe mélyebben, elég összetett a dolog. Használja mind a két oldal a khmer kártyát: a piros szónokok azt mondták "kambodzsai" katonákat küldtek rájuk - természetesen thai nemzetiségű katonákról lehet szó, csak a kambó határ mellettieket szokták khmereknek hívni a thaiok, a nemzetiségük miatt. Most meg elfogták ugye a kambodzsai gyújtogatókat...

nakos76 2010.05.20. 14:40:17

@Bangkok Charlie: Félreértések elkerülése végett, én nem akartam arra célozni, hogy Kambodzsának bármi köze lenne az egészhez, sőt! Csupán tényként közöltem, hogy vannak feszültségek a két ország között.
Legfontosabb most szerintem az új választások és hogy a felek megbékeljenek egymással és kölcsönösen elismerjék a választási eredményeket, akár ki is nyerje meg a választást (különösen míg Őfelsége él). Feleségem mondta, hogy soha nem gondolta volna, hogy ilyen előfordulhat Thaiföldön, mint ami most zajlik.

Tomycat 2010.05.20. 15:06:32

Nem is olyan regen jartam Bangkokban. Csodalatosan kiepitett varos, gazdagsag. Kar erte. De volt egy masik oldala is. Nagyon sok prosti volt. Ha en lennek a testveruk, apjuk, anyjuk, gyerekuk akkor nagyon irritalna rokonom sorsa egy ilyen szep orszagban.

Tomycat 2010.05.20. 15:13:08

@nakos76: Nem jo a viszonya a ket orszagnak, de a kambodzsaiaknak semmi hasznuk a ket orszag kozotti viszony romlasaban. A Thai kormanynak meg jol is johet, mert eltereli a belso problemaktol az emberek figyelmet. A nyertes Vietnam lenne, mert Kambodzsat egymassal konkuralva Vietnam es Thailand latja el aruval.

nakos76 2010.05.20. 15:45:04

@Tomycat: A haszon csak annyi lenne, hogy a thai hadsereget leköti a belső konfliktus, így nem tud jelen lenni nagyobb erőkkel a kambodzsai határon.

Sok cég már régóta áttette a székhelyét Vietnámba, ott alacsonyabbak az árak.

kbellfan · http://rkbc.blog.hu 2010.05.20. 16:14:31

@Tomycat: hat en nemtom te hol lattad a gazdagsagot. sztem TH tok lepukkant BKK is. Leszamitva persze a csili vili bevasarlokozpontokat. eleg sokat utazgattam BKK-ban de nekem mindig nagyon kopottnak tunt. Lehet azert mert thaiok nem nagyon adnak latszolag a "felujitasra" legtobb haz ugy nez ki lefestettek mikor megepult aztan azota ott rohadjon meg :D sokkal jobban nezne ki a varos legalabb 5-10 evente legalabb ujrafastenek az epuleteket :)
aztan lehet csak azert tunik nekem fel mert ugy alt. nem vagyok elajulva Thaifoldtol, ha nem itt lenne baratnom + uzlet en biz nem lennek itt :)
na eleg az offbol mosma Chiang Mai-ban is gyujtogatnak ideert a hulyeseg...

somchai 2010.05.20. 16:41:20

Nekem teljesen mindegy ki van éppen hatalmon, piros vagy sárga inges, ha az országban rend és béke van.
Javítsatok ki ha rosszul tudom, az annyira utált Taksin, demokratikus választások megnyerése után alakított kormányt. Katonai puccsal űzték el, az alkotmánybíróság választási csalásra hivatkozva feloszlatta a pártját, a vezetőket 5 évre eltiltotta a politizálástól. Az újonnan kiírt demokratikus választásokon a nép ismét őket juttatta hatalomra. Bizonyos érdekkörök fizetett tüntetőkkel megszállták a nemzetközi repülőteret egészen addig amíg a kormány le nem mondott. Az alkotmánybíróság közben ismét választási csalásra hivatkozva feloszlatta a kormánypártot, a vezetőket 5 évre eltiltva a politizálástól. Jelenleg egy senki által meg nem választott kormánya van az országnak. Természetes, hogy nem akarnak előrehozott választásokat, hiszen elég valószínű, hogy a következő választásokon ismét a Taksin érdekköréhez tartozó pártot választ meg a nép...

Tomycat 2010.05.20. 16:46:34

@r0dg3cc: A tersegben Bangkok kiemelkedoen gazdagnak es kiepitettnek szamit.

Bangkok Charlie · http://thai.blog.hu 2010.05.20. 17:20:25

@nakos76: A monkok igen, kérdés az, hogy minek minősülnek, ha megszegik az esküjüket. Márpedig volt a vörös barikádokon monk a kezében kihegyezett bambusszal. No meg ez a kép is érdekes:

tweetphoto.com/22893101

Dragonlady (Bp, Hun) 2010.05.20. 17:25:46

"na eleg az offbol mosma Chiang Mai-ban is gyujtogatnak ideert a hulyeseg..."

elmész a francba, most enyhén parázik otthon a családom a beszólásod miatt, mert csak a Charliet tudják olvasni, angol forrásokat nem. tegnap volt gyújtogatás, ma semmi nem volt az egész városban, nyugi van és csend, a Nawarat hidat lepucolták, holnap kinyit a legtöbb iskola újra. olvassál thaivisat, vagy nézzél ki az ablakon, de lécci ne itt drámázzál, hogy jajj mivan, köszi.

kbellfan · http://rkbc.blog.hu 2010.05.20. 17:49:39

@Chang Yai: csitulj. felgyujtottak vagy nem? fel, akkor meg? tegnap ota ma kerultem gep ele. de pl csomo amerikai ismeros beszaladt tegnap hogy most akkor mi lesz jaj. itt annyira csendes hogy csak a hirekbol kapok infokat helyiek ugy elnek itt a szomszedban mintha mi se tortenne. itt (CM egyetem kornyeke extra csendes. senki nem dramazik nyugi

kbellfan · http://rkbc.blog.hu 2010.05.20. 17:52:38

@Bangkok Charlie: sajnos az nem jelent mar semmit ha vki szerzetesnek van oltozve. ugyan meg mindig kijar az altalanos tisztelet minden szerzetesnek de sok embernek tele van mar veluk a ... pelda amit helyiektol hallottam: megkapjak a felajanlast (biztos mindenki latott ilyen csomagokat osszekeszitve) fel ora mulva a mar adjak vkinek hogy adja el es hozza a penzt.. a kozelmult pedofil botranyairol nem is beszelve

Bangkok Charlie · http://thai.blog.hu 2010.05.20. 18:04:21

Na, milyen jó, hogy kijárási tilalom van Chiang Maiban is :))))

@r0dg3cc: Én nem azt mondtam, hogy nem jelent már semmit, ha valaki szerzetesnek van öltözve. Vannak negatív kivételek, sajnos. S azt is észrevettem, hogy nagyvárostól a dzsungel fele mintha nőne a spirit a templomokban. Majd egyszer megírom ezt a régóta tervezett posztot is. Bangkokban "kedvenc" szerzetesem alig tudott leülni a rengeteg adományvödörtől, gyertyával nem vergődött, csak felkapcsolta a rezgőfényű gyertyaizzót, a vizet a végén pedig spriccelős műanyag palackkal töltötte újra, méteres távolságból. De nem offolok tovább, mert a végén ki kell moderálni magam.

Dragonlady (Bp, Hun) 2010.05.20. 18:13:50

TEGNAP háromkor volt a tűz a hídon. ma már volt rajta forgalom. te drámáztál, hogy jajj már itt is gyújtogatnak. tegnap délutáni hírekkel azért nem kéne itt nyomulni és ijeszgetni mindenkit, na. igen, elég sokkoló volt tegnap, főleg, mert telefonálni sem lehetett, és mert ott voltam ügyeletesként harminc gyerekkel, hogy kerítsem elő a szüleiket, mert mindjárt lezárják az utcát. pedig aztán nem is zárták le. olvass kicsit, mielőtt drámázol, mert nem szeretnék hajnalban arra ébredni, hogy csörög a telefon, mert az otthoniak azt olvasták a Charlienál, hogy mi történt tegnap, egyszerűen ilyen önző vagyok.

murunga 2010.05.20. 18:33:40

@Bangkok Charlie:
az öreg hogy tolja a téligumit! :DD

kbellfan · http://rkbc.blog.hu 2010.05.20. 18:50:42

@Chang Yai: igy van. es dramazol raadasul :)

oke lemaradt hogy tegnap, igazan nem allt szandekomban felizgatni a csaladot. mosma megnyugodtal? (ideje lenne)

kbellfan · http://rkbc.blog.hu 2010.05.20. 18:53:46

@Bangkok Charlie: na nem mintha nagyon izgatna mindenkit. az autopalya valoban ures volt mar tegnap 8utan es az uzletek is bezartak de itt siman motoroztak, setaltak meg hajnal 1kor is... vszinu inkabb a belvarosban vettek komolyan

Dragonlady (Bp, Hun) 2010.05.20. 19:15:49

te drámázol, te baromarcú, hogy gyújtogatnak, pedig nem is, ennyi.

kbellfan · http://rkbc.blog.hu 2010.05.20. 19:34:25

@Chang Yai: (sohaj) ha ez boldogga tesz :)

en lapozok, te orjongj csak tovabb (termeszetesen te nem dramazol tovabbra sem :P)

Pitzur 2010.05.20. 23:16:18

Éppen a tévén szörfözve kötöttem ki a Duna tv-n ahol Ortutay L. Gyula beszélt a kinti dolgokról. Én nem igazán tudom mekkora szakértő a figura, de azt mondta, hogy bangkokot célszerű most elkerülni az északi tartományokról nem is beszélve. Az események okaként ő is a társadalmi egyenlőtlenséget hozta fel, hangsúlyozva azt is, hogy a középréteg meg az értelmiség a mostani kormány mellett van. Amiről nem beszélt az az esetleges etnikai szál ami itt is szóba került, mármint az, hogy a thai gazdaság jelentős részét a "bangkoki kínaiak" (asszem ez volt a megnevezés amit az egyik olvasó társ írt)tartják a kezükben. Ortutay komoly hatalommal rendelkező nagycsaládokról beszélt. Szóba került, hogy a thai gazdaság is sokat fejlődött de a vidéki parasztok nem igazán láttak semmit ebből.

Kicsit elüt a közvetlen témától de a beszélgetésben szóba kerültek a "lányok" is persze csak érintőlegesen. Nos nekem is elsőre Thaiföld hallatán a k*vák jutnak eszembe, a második Buakaw Por. Pramuk. Szóval milyen a prostitúció társadalmi megítélése? (Ha esetleg van korábbi post róla és vki dobna egy linket azt is megköszönném)

kbellfan · http://rkbc.blog.hu 2010.05.21. 04:37:30

a thai foldmuvesek azert tamogatjak tovabbra is a red shirt mozgalmat ill. Thaksint mivel az o kormanyzasa alatt fejlodott a legtobbet a gazdasag az o szemszogukbol ill. az o eletszinvonaluk.fejlodott a videk kis falvak etc. (van aki szerint ez nem az o erdeme volt hanem csak folytatta az elozo PM munkajat es annak gyumolcset aratta le) ezeket thai emberekkel valo beszelgetesekre + hirekre alapozom.

lanyokrol sokat nem tudok de itt Chiang Mai-ban azt mondtak hogy a lanyok nagy resze nem is thai hanem Burmai. Egy ettermben ultunk es a szomszedos asztaltarsasag (angolok) hangosan mulattak nehany lannyal. akkor az illeto odasugta nekem hogy "ezek azt hiszik thai csajok pedig original myanmar(burma)"

Aszem Charlie mar irt errol (tarsadalmi megiteles) ha visszakeresel de nagy vonalakban azt lehet mondani elfogadott, nem nezik le oket ezert es nagyon sok szegeny videki csaladot tart el a "lany" BKK-ban vagy mashol. Muszaj nagy ur. Egyebkent ha ra googleozol biztos rengeteg cikket talalsz ill. en dokumentumfilemeket is lattam errol. Az "erdekhazassag" is megy itt. En angliaban ahol dolgoztam talalkoztam 3-4 thai holgyel akik elvaltak a thai ferjtol, angolhoz hazasodtak es most onnan az ottani fizetesukbol tamogatjak az egesz csaladot, iskolaztatjak a gyereket etc. Ugye nagy kulonbseg sima takaritokent keres annyit UK-ban mint egy egyetemi tanar itt Thaifoldon.

PPC 2010.05.21. 08:51:16

Két évvel ezelőtt tőrőlték a járatomat, nem tudtam m.o-ra repülni, mert a sárga ingesek blokád alá vették a Suvarnabhumi repteret, a most zajló politikai zavargások miatt az iskolákban kőzleményt adtak ki, mely szerint a mai napon (21. may. 2010) az oktatási intézmények zárva tartanak. Épp, hogy csak elkezdődőtt az idei tanév (17.may.2010 évnyitó) máris kényszer szünet van :(

Veteran 2010.05.21. 10:17:10

Pitzur

Amennyiben ezekről a kérdésekről akarsz tájékozodni olvasd el a magyarul is megjelent (meg még tíz nyelven!) és már "kult" münek számító "Private dancer"-t. Az írója a Thaiföldön thai feleséggel élő Stephen Leather lényegesen hitelesebb, mint az un. "szakértók". Bővebben: www.lmp-publishing.hu.
Személyes tapasztalatom: ha egy városban dolgoó lány egy idő után visszatér a falujába, gondoskodik családjáról házat épít, földet vesz, stb egyből a megbessült emberek közé tartozik még faluvezető is lehet. Viszont, ha bármilyen bescületes munkavégzés után, de pénz nélkül, vagy kevés pénzzel tér haza marad a társadalmi létra legalján.

Dragonlady (Bp, Hun) 2010.05.21. 11:18:08

mert olyan kurva nehéz lett volna azt mondani, hogy ja nem bocs, tényleg.
ehelyett itt okoskodsz.
köszi a emlékeztetést, hogy miért nem tettem be a lábam Európába már négy éve. könnyen elfelejti az ember itt.

kbellfan · http://rkbc.blog.hu 2010.05.21. 12:49:20

@Chang Yai: (asit) BOCS! amugy irtam tobbszor is hogy egy napos faziskesesben voltam es egyebkent se irtam oda hogy ma most itt eg a cucc ebben a pillanatban. lehet en okoskodtam de tem meg egy bunko vagy. Europa szerencseje hogy nem tetted be a labad.

Mi a neved lator?? 2010.05.21. 17:05:30

@Chang Yai: Hosszú lesz az út a Nirvánába ilyen sok indulattal és gyűlölettel. :)

peace. :)
süti beállítások módosítása