Nagy dolog azért szerintem, hogy Cannes-ban egy thai film győzött, ám szerintem ezt a filmet egyetlen kiküldött magyar tudósító/filmkritikus sem látta. Végigpörgettem gyorsan a magyar oldalakat, az természetes, hogy beszámolnak a magyarokról, ajánlgatnak is néhány külföldi filmet, még ázsiai is akad köztük, de aztán vasárnap, az eredményhirdetés és a gálaest után annyit tudnak kinyögni, hogy Thaiföldre került az Arany Pálma.

Idézném az MTI hírét, ha már egyszer elolvastam, most minek fogalmazzam át más szavakkal.

Óriási meglepetést okozott a 63. cannes-i filmfesztiválon a Tim Burton vezette zsűri, amely a thaiföldi Apichatpong Weerasethakul „Bunmi bácsi, aki emlékszik előző életeire” című filmjének ítélte vasárnap az Arany Pálmát.

A 39 éves, Chicagóban tanult thaiföldi rendező kísérleti jellegű szürreális művészfilmje egy élete végére érő vidéken élő öregember története, akinek halála előtt megjelenik elhunyt felesége és fia szelleme. Bunmi bácsi velük készül utolsó útjára a dzsungelbe. 
    A természetfelettiség nagy mestere nem először kapott meghívást Cannes-ba: 2002-ben Ragyogva tiéd című filmjével elnyerte az Un certain regard (Egy bizonyos nézőpont) elnevezésű válogatás fődíját, két évvel később pedig a hivatalos versenyprogramba meghívott Trópusi betegség című alkotása a zsűri díját érdemelte ki.

Leginkább talán a Népszabadság tudósítója árulta el magát, aki ezt írta:

Megtörtént, amit még a legelszántabb kritikusok is csak tréfából mondtak: Apichatpong Weerasethakul  Boonmee bácsi, aki emlékszik elmúlt életeire című szürreális műve lett a befutó Cannes-ban: ezzel megszületett az első thaiföldi Arany pálma.

Messze nem vagyok filmkritikus és moziszakértő – Thaiföld ügyekben némileg elfogult, igaz -, de ha már egyszer ez a thai rendező, Joe – mert ez a thaiföldi beceneve, a hosszú nevek helyett mindenki ilyen rövidet használ – nyert egyszer díjat Cannes-ban, sőt, 2008-ban ott ült a zsűriben is, akkor a tisztelt szakértőknek illett volna ismerni egy kicsikét. Nem mondom természetesen, hogy könnyen élvezhető egy thai művészfilm, azért a hivatalos plakát - izzó szemű majomszellem! - és az előzetes is elárulja ezt. Az egyik interjúban a rendező is bevallotta, nem mindenkinek szólnak a filmjei, s így van rendjén ez szerinte.

Apichatpong Weerasethakul egyébként érdekes figura, bár Bangkokban született, de Isaanban, egészen pontosan Khon Kaenben nőtt fel. Szülei a helyi kórházban dolgoztak orvosként, bangkoki középosztálybeli családként a szegény vidéket választották. Joe a helyi egyetemen építészként diplomázott először, később pedig Chicagóban szerzett filmes diplomát. A díj átvételekor is a thaiföldi kísérteteknek és szellemeknek mondott köszönetet, a vidéki emberek ugyanis nagyon is hisznek ezekben/félnek tőlük.

Korábbi filmjei közül nem mindegyiket mutatták be Thaiföldön, a 2006-os Syndromes and a Century című filmjéből a thai cenzori hivatal ugyanis több jelenetet ki akart vágatni (csókolózás a kórházban, gitározó és távirányítós UFO-val játszó buddhista szerzetesek voltak az érzékeny részekben). Ebbe azonban nem egyezett bele, így a film hivatalos vetítése elmaradt, később az Alliance Francaise nevű frankofón egyesület szervezett ingyenes vetítést zárt körben, DVD-ről – mindhárom alkalom teltházas volt.

Érdemes azért idézni a thai kulturális minisztérium cenzúra ügyben illetékes igazgatóját, aki szerint a thai mozibajáró közönség iskolázatlan és nem intellektuálisak, ezért kell gondoskodni róluk. Amúgy foghegyről még odavetette: „Egyébként sem menne senki Apichatpong filmjeire. A thaiok komédiát akarnak látni. Mi nevetni szeretünk”.

A rendező több thai társával együtt a cenzúra ellen alapította a Free Thai Cinema mozgalmat. Saját gyártó cége a Kick The Machine neve is kétértelmű, egyrészt utal a bekapcsolni a vetítőgépet angol szlengre, másrészt a harcos kiállásra. Néhány szolidabb tüntetést is szerveztek, Apichatpong pedig nyilatkozataiban karcosan szokott beszélni a thaiföldi állapotokról. Kompromisszumokat a cenzorokkal később sem kötött, egy másik filmjéből mindössze néhány másodperces snittet akartak kivágni – ebbe úgy ment bele, hogy a hiányzó kockákat feketére cserélte, mondván érezzék zavarban magukat a moziban ülők is.

Cannes-ba kis híján nem jutott el, ugyanis Franciaország után Angliába szeretett volna menni és beadta az útlevelét az angol nagykövetségre, ami közvetlenül a tüntetések szomszédságában volt. A követség viszont a legkritikusabb napokban bezárt, így egy ideiglenes útlevéllel, az utolsó pillanatban ért oda a Cannes-ba, mikor felszállt, Bangkok már füstölt.