Elhunyt a Red Bull atyja
2012. március 17. írta: Bangkok Charlie

Elhunyt a Red Bull atyja

90 esztendős korában elhunyt Chaleo Yoovidhya, Thaiföld egyik leggazdagabb embere, a Red Bull néven ismert energiatal kitalálója és tulajdonosa. A Forbes legutolsó listája szerint több mint 5 milliárd dolláros vagyonnal rendelkezett, a világ 205., Thaiföld harmadik leggazdagabbja.
 
Sok Thaiföldre látogató turista szokta meglepetten tapasztalni, hogy a világszerte ismert Red Bull kicsit másként néz ki errefelé. A vörös bikás logó ismerős, azonban gyógyszeres fiolákhoz hasonlatos kis üvegekben árulják, nem szénsavas és jóval édesebb, mint az európai változat. Az ára pedig verhetetlen, 10 baht, azaz napi árfolyamon kb. 75 forint. Nos, ez a Krating Daeng, az őseredeti Red Bull, Chaleo Yoovidhya találmánya, mely meglehetősen népszerű volt a thai teherautósofőrök, farmerek és építőmunkások körében már az 1970-es, 80-as években. Chaleo életútja is meglehetősen kalandos volt, szegény családba született, fiatalon még buszkalauzként is dolgozott, később Bangkokban a bátyjának segített gyógyszerekkel kereskedni, majd végül kis gyárat nyitott, pár alkalmazottal.
 
Az osztrák Dietrich Mateschitz (kis képen jobbra) 1982-ben, a németországi Blendax fogkrém márka marketing igazgatójaként látogatott Thaiföldre, ahol Yoovidhya cége, a T.C. Pharmaceuticals gyártotta licensz alapján a fogkrémet. Az ismert történet szerint Mateschitz ekkor fedezte fel, hogy a Krating Daeng segít neki a jet lag átvészelésében. Nagyobb fantáziát látott az energiaitalban, mint a fogkrém bizniszben, így Mateschitz és Yoovidhya közös céget alapított RedBull GmbH néven. Kevesen szokták tudni, hogy bár a világcég vezetője és arca Mateschitz, azért a jó öreg thai szokásoknak megfelelően a Red Bull többségi tulajdona thai kézben maradt, az alapító Chaleo Yoovidhya rendelkezett 49 % tulajdonnal, a fia Chalerm (kis képen balra) kapott 2%-ot, Mateschitz pedig 49%-ot. A Red Bull világsikere pedig mostanra jólismert, sok magyarázatot nem igényel.

 

Chaleo Yoovidhya elismert, viszonylag visszahúzódó életet élő milliárdos volt, vagyonával nem kérkedett. Nem sok fényképet találni róla a thai neten sem. Főbb tulajdonai között emlegetik a Piyavate magánkórházat. A család befektetései közé tartozik még, hogy néhány éve ők hozták létre a Ferrari thaiföldi márkaképviseletét és első valódi autószalonját Bangkokban. Mai napon szombaton, az összes thai tévéműsorban természetesen szerepelt a halálhír, mindenhol elhangzott, hogy 90 esztendősen hunyt el. Ezt csak azért tartom fontosnak megjegyezni, mert a netes források nagy része – Wikipedia, Forbes, de még a thai Nation napilap is – kivétel nélkül 1932-re tette Chaleo születését, így ha valahol 80 esztendős életkor szerepel majd a hírekben, annak ez lehet az oka.
 *

Érdemes a Bangkok Charlie Facebook oldalra feliratkozni, vagy a Twitter folyamot követni, mert ott szerepelnek mindig a legfrissebb hírek, röviden.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

murunga 2012.03.17. 11:07:34

hehe, hát innen a blendi ízvilág, az osztrák belenyomta a gyerek fogkrémet ízvilágot, a többi meg már történelem! :)

Ez a Nick 2012.03.17. 11:34:01

Érdekes cikk, köszi!

twollah / bRoKEn hOPe, sUppLeX · http://freewaresoftwarenews.blogspot.com/ 2012.03.17. 14:41:15

R.I.P.

Valahogy sose voltam elajulva a RB-tol.
Egyet '94 nyaran ittam, borzaszto ize volt, a masodikat '11 oszen es ugyan olyan bun rossz ize volt, mint ahogy az emlekeimben.
Nem tudom mit szeret rajta a fel? vilag.

A nép fia 2012.03.17. 14:41:20

Nahát, ma is tanultunk valamit! :-) Ez érdekes, nem is tudtam.

Liquid_Night 2012.03.17. 16:05:26

A műfajteremtő szerepen túl az RB energiaitalként inkább csak egy közepes lötty mára...meglepő, de nagyon van különbség energiaitalok hatása között, van nála intenzívebb/hosszabban tartó/jobban pörgető ital, de meg kell hagyni, hogy mindet a Red Bullhoz mérik ma is :D

Madarsky 2012.03.17. 16:11:07

Örülök Charlie hogy te is felpörögtél kicsit, ez a havi egy poszt nem volt menő :)

Bangkok Charlie · http://thai.blog.hu 2012.03.17. 16:38:59

@Madarsky: Köszönöm :) De nem aludtam téli álmot, Facebook oldal pörgött inkább mostanában.

rohejorszaga · http://rohejorszaga.blog.hu 2012.03.17. 17:03:09

Emlékszem amikor Thaiföldön éltem, baromira kerestem az itthoni Red Bullt. Nekem valahogy ez a kis decis üveges Krating Daeng nem jött be. A hatása viszont szerintem sokkal durvább volt, mint az európai Red Bullé - elképzelhető, hogy a thaiok megengednek olyan összetevőket is, amiket az EU nem.
Vagy pedig volt egy pszichológiai hatása is: annyira nem ízlett,hogy a szervezetem úgy döntött, hogy inkább ébren marad, csak ne kelljen még egyszer meginni :)

Bérgyilkos Bohóc 2012.03.17. 17:13:43

@twollah / bRoKEn hOPe, sUppLeX:
A sörrel ugyanígy vagyok. Számomra egy ihatatlan keserű fos. Nyilván nincs olyan dolog a világon, amit mindenki szeret. Én meg azt nem tudom, hogy ilyenkor miért kell értetlenkedni.
Részemről még mindig a RB ízvilága a legsikerültebb, a többi szarrá édesített vagy mosogatólé-szerű ócsósított tescó, spar, lidl szerzeményekre kár is szót vesztegetni.

Sambaja5 2012.03.17. 18:16:23

Ez új, köszi, érdekes volt !

ubk 2012.03.17. 18:16:30

@Bérgyilkos Bohóc: Na, a sörrel én is így vagyok, szerintem sem valami iható, keserű izé.
Hogy ne legyek OFF, a Red Bull-t azért nem szerettem, mert igen drága a többihez képest, mintha csak a nevét venném meg, de a hatása tényleg ütős a gagyi teszkó gazdaságoshoz képest.
Bár a favorit most nálam a Hell (ami magyar :-) ) és a Monster.

baliquez 2012.03.17. 19:16:14

@Bérgyilkos Bohóc: ha már energiaital akkor a sokrétű ízű gyümölcslével hígított vegyszer a választásom. A RB-nak kiegyensúlyozott íze van a többihez képest, néha elcsábulok. Ami soha de soha az a CCola-féle "égő". Na az nem csak égő hanem konkrétan égető, irtózatos csípős cifrafosást okoz, pedig voltam olyan bátor hogy kétszer is bepróbáltam hátha nem ő a bűnös.

mallac 2012.03.17. 19:16:35

Nem szégyellitek magatokat, méghogy a sör ihatatlan keserű fos...Micsoda disznóság.Nyáron egésznapi meló után kiülni a teraszra hideg sörrel, meg tökmaggal,hát annál kevés jobb dolog van.

Ronald 2012.03.18. 05:33:45

@mallac:
Na, elmondom én neked, hogy mi lehet a sörrel kapcsolatos félreértés forrása:
A tanult kollégáink ugyanis nem tudják értelmezni ezt a mondatrészedet:

"Nyáron egésznapi meló után kiülni a teraszra hideg sörrel..."

A "nyarat", az "ülni" igét, de még a "terasz" szót is értik - de a többi része a mondatnak igencsak ismeretlen lehet a számukra.
.

Malachi 2012.03.18. 05:33:46

@mallac: már annak, aki kénytelen dolgozni, ugye.

Szerkó Ferkó 2012.03.18. 05:33:46

Ha a Rb. a Blendi, akkor a Monster meg a Gabi fogkrém ízvilágát idézi. De ettől függetlenül a poszt is, meg a Rb. is jó.
A sör meg tényleg keserű fos.

Kelly és a szexi dög 2012.03.18. 05:33:47

Sok legurult Mekong Whiskey mellé! :)

Bölcs Lázadó · http://bolcslazado.blogspot.com 2012.03.18. 06:31:27

az egyetlen energiaital a mai napig amelyik tenyleg mukodik! plusz geci kurva jo ize van.

kalapocska 2012.03.18. 06:31:27

Egy RB engem ket orara kiut ugy hogy nem lehet felebreszteni. Azt hiszem 3X probalkoztam. Hihetetlen. De ha altatora lesz szuksegem gondolok ra.

Csokis · http://csokis.blog.hu 2012.03.18. 08:13:03

@Ronald: A kevés jobb dologból egy: ugyanez rozéval. :-)

manes 2012.03.18. 09:22:06

Akármelyik energia szart kóstoltam mindnek fos ize volt.Gondolom,hogy ezek tele vannak mindenféle mesterséges anyaggal amik hoszú távon igencsak rongálják a szervezetet. Inkább maradok a kávénál...na meg a sörnél ...bornál stb:):)
süti beállítások módosítása