Lady Gaga, a ladyboyok védőszentje
2012. május 24. írta: Bangkok Charlie

Lady Gaga, a ladyboyok védőszentje

Ahhoz képest, hogy Lady Gaga ázsiai turnéja során eddig jobbára csak arról lehetett olvasni, miként tiltották be a koncertet (Indonéziában) és merre tüntettek ellene (Korea, Fülöp-szigetek), Thaiföldön minden bizonnyal eddigi legmelegebb fogadtatásában részesült a popsztár. Lady Gaga több alkalommal is sikeresen lepte meg őrült öltözékével a reá várókat, a bangkoki belépő is minden bizonnyal emlékezetes lesz. Thaiföldön éppen a forró és száraz évszakban járunk, a 35 fokos hőségbe pedig a reptéri váróból talpig latexbe öltözve érkezett. Paparazziknak esélye sem volt valamiféle villantásfélét elkapni, ugyanis a gumiruha szó szerint a nyakától a talpáig beborította, sőt, még a kezét és az ujjait is. De nemcsak ettől volt forró a fogadtatás, a Don Muang reptér előtt sikoltozó tömeg várta, akik egy-egy érintés, netán ölelés, vagy csak autogram után a kamerák előtt sírva ismételgették, hogy Lady Gaga mennyire gyönyörű és mennyire imádják. Talán nincs még egy olyan közössége a világnak, mint a thaiföldi ladyboyok, akik ennyire képesek rajongani érte és példaképnek tekinteni.

 
De sok szöveg helyett jöjjenek a bizonyítékok, hogy milyen is az igazi, nem fékezett habzású rajongás. Előbb képekben, majd pedig néhány videó.
 

Videón még jobban átjön az őrületes fogadtatás. Érdemes megnézni az első tudósítás végén az igen visszafogott riportert. Az utolsó videón a St. Regis hotel bejárata látható, ha valaki szeretné elcsípni a szupersztárt Bangkokban, akkor talán erre érdemes campelni.

Lady Gaga szerdán, amikor megérkezett Bangkokba twitterén rögtön ki is csiripelte gyorsan, hogy szeretne hamis Rolexet venni. Ha netán ellátogat a patpongi éjszakai piacra nem lesz nehéz dolga, ott lesznek a hamis órák rögtön a másolt Lady Gaga albumok szomszédságában.
 
Amúgy a ladyboyok rajongása messze nem egyoldalú viszony, csütörtök este ugyanis Lady Gaga Bangkokban az Asia Hotelben a Calypso Cabaret nevezetű ladyboy show-t tekintette meg. Sőt, utána a színpad mögé is bement, hogy gratuláljon a résztvevőknek. Természetesen erről is van egy kis kalózvideó:
 
 
A koncert (vagy nevezhetjük inkább popszínháznak) május 25-én lesz Bangkokban, a Rajamangala stadionban. Várhatóan 50 ezer fős telt ház lesz, az olcsóbb jegyek már mind elfogytak, korlátozott számban a legdrágább, küzdőtéri jegyekből van még. Amíg a lelátókra 1500-3500 baht között lehetett jegyet venni, addig a küzdőtéri állóhelyekre kétfajta jegy kapható, 4500 bahtért (kb. 33.000 Ft), valamint közvetlen a színpad elé 7000 bahtért (több mint 50.000 forint). Ezek azért thai viszonyok között is elég húzós árak.
 *

Érdemes a Bangkok Charlie Facebook oldalra feliratkozni, vagy a Twitter folyamot követni, mert ott szerepelnek mindig a legfrissebb hírek, röviden

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása