Megvan a bangkoki F1 pálya útvonala
2013. április 29. írta: Bangkok Charlie

Megvan a bangkoki F1 pálya útvonala

Még ma is sok farang hitetlenkedve rázza, ha a bangkoki Forma 1 verseny szóba kerül, pedig amit egyszer a thaiok a fejükbe vesznek, abból bizony nem engednek. Alig néhány éve röppent fel az ötlet, a Red Bull csapat szárnyalása után, hogy jó lenne az energiaital őshazájában is egy verseny. (Ha valaki még nem tudná, a Red Bull világcég is 51%-os thai többségi tulajdonban van.) Szóval ha valamit nagyon szeretne a Red Bull tulaj a Forma 1-ben, akkor előbb-utóbb Bernie Ecclestone is kiböki, hogy milyen jó lenne egy újabb ázsiai helyszín, mondjuk Thaiföld. S nem számít, hogy van már nagydíj a szomszédos Malajziában és az azzal szomszédos Szingapúrban is. Csekélység.


RedBull F1 Bangkok - Street of Kings
A thai kormányzat az első pillanattól támogatta a tervet, mert jó lesz ez a turizmusnak is, a sporthatóság pedig elkezdett dolgozni a terveken. A múlt héten tartottak nemzetközi szakértők részvételével egy ülést, ahol a leendő pálya útvonaláról döntöttek. Az már korábban is kiderült, hogy városi pályát és éjszakai versenyt terveznek. Az útvonal az alábbi térképen és videón látható, az biztos, hogy remek háttér előtt futnak majd az autók, a legfontosabb bangkoki turista látványosságok lesznek majd láthatóak. A Grand Palace (Királyi Palota) mellett várhatóan Wat Arun (Hajnal Templom) is felbukkan majd a háttérben (jelenleg is elég látványosak éjszaka, szépen kivilágítva ezek a helyek). Az autók megkerülik majd a Demokrácia Emlékművet is, ahol 2010-ben a Red Bull Forma 1-es versenyautójával tartott nagysikerű bemutatót Mark Webber. A start/cél várhatóan a folyóparton lesz, mintegy 150.000 nézőnek terveznek ideiglenes tribünöket építeni. A pálya tervezett hossza  5.995 km (5 méter híján 6 km), 12 kanyarral (7 jobbos, 5 balos). A tervet három hónapon belül a thai kormánynak is jóvá kell hagynia, majd rábólint a FIA is.

Bangkok_F1_race_lap_plan.jpg


A sporthatóság szerint a terv azon kívül, hogy látványos helyszínen fut, a lehető legkevesebb felfordulással jár a helyi lakosság számára. Ez utóbbiban Bangkok Charlie kicsit kételkedik, kérdés, hogy mennyi idővel előtte kell majd lezárni és átépíteni a városrészt. Márpedig a Ratchadamnoen sugárút a fő közlekedési útvonalakhoz tartozik Bangkokban, vagy kétszer hat sávon tömött sorokban áramlik itt a forgalom minden nap, sokáig nem lehet nélkülözni.

*

Érdemes a Bangkok Charlie Facebook oldalra feliratkozni, vagy a Twitter folyamot követni, mert ott szerepelnek mindig a legfrissebb hírek, röviden.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

clt 2013.04.30. 19:51:34

Bangkok dugóelhárító képessége szerintem bámulatos, azt a 4-5 napot simán kihúzzák ezzel a néhány extra lezárással.

Make Valamit · http://make.blog.hu 2013.04.30. 19:51:34

Nálunk is elég sokáig bírták a népek a Red Bull Air Race-t, pár évig szerintem ez is meg lesz tartva :)

Viccen kívül, örülök hogy lesz egy új pálya, amihez Hermann Tilkének semmi köze. Annak a fickónak autópályákat kéne terveznie.

vladimir0370 2013.05.14. 12:08:38

isten hozott ismet. jo egy eve semmi, aztan most egy kis domping! szuper!

Bangkok Charlie · http://thai.blog.hu 2013.05.14. 12:43:07

@vladimir0370: Köszönöm a kedves fogadtatást :) De nem tűntem el, csak a Facebook oldalon frissültek a hírek, linkek.
süti beállítások módosítása