Kismotorozásban szerintem világbajnokok a thaiok, Bangkokban meg aztán főképp. Már csak azért is, mert a thai szabályozás szerint a 200 köbcenti feletti motorokat extra adó sújtja, így aztán jobbára csak ennél kisebb motorokat látni. De azt aztán rendesen! Hozzáteszem, ma már 150-200 köbcentiből is becsületes teljesítményt ki lehet hozni, de elég egy 125 köbcentis Honda Sonicot a motoros taxisok alá adni, aztán az utas kapaszkodhat hátul rendesen a majrévasba. Mivel fix tarifával mennek, mind a taxis, mind az utas érdeke a minél rövidebb futamidő, ennek megfelelően szabályok nincsenek, autók között szlalomozva – utasnak érdemes a térdére és a tükrökre vigyázni -, vagy éppen a forgalommal szemben.

 

Rendszeresen látok motorversenyeket a thai tévében is. Először azonban meglepődtem. A körítés a lehető legszabályosabb, mosolygó hostessek csizmában, miniszoknyában, szponzorokkal telepakolt bőroverallok és ideális pályaívet kereső, térdükkel betont súroló kőkemény versenyzők. Bebújva a kormány mögé, ahogy a nagykönyvben meg van írva. Már vagy jó 10-20 perce néztem a versenyt, amikor úgy éreztem valami furcsaság van ebben a versenyben, valami mintha csak. Aztán meglepve a homlokomra csaptam: hát persze, ugyanis nem igazi gyorsasági motorkerékpárokat látok a pályán, hanem pontosan ugyanolyan hétköznapi robogókat, amikkel legtöbbször orrukon kosárral bevásárolni járnak a thaiok. Persze a motor biztosan fel van piszkálva, ki is vannak matricázva, ezek mégsem Talmácsi vagy Rossi szupergépei. Itt bárki elindulhat, mérget mernék venni rá, hogy néhány motoros taxis is itt dönget hétvégenként.