Cenzúrázott filmek
2006. szeptember 03. írta: Bangkok Charlie

Cenzúrázott filmek

Már többször el akartam mesélni, de a vasárnapi tévézés közben megint eszembe jutott: gyakran nem sok öröme telik az embernek Thaiföldön a filmnézésben, egészen sajátos cenzúra működik ugyanis. A gondolkodásmódot és az atyáskodó állam filozófiáját megtapasztalhattuk már a Da Vinci-kód film kálváriája kapcsán, amikor a tábornok vezette tanács eldönti, mi a helyes és mi nem. Ezen túl azonban létezik egy teljesen általános és mindenre kiterjedő cenzúra: tilos a filmekben az alkoholt, a dohányzást és az erőszakot népszerűsíteni. Ez egész egyszerűen azt jelenti, hogy amikor felbukkan a tévében egy whisky-s vagy borosüveg, akkor azt egészen primitív módon egy homályos kockával kitakarják, de ugyanígy járnak el akkor is, ha a főhős rá mer gyújtani. Legjobban azonban az ragadott meg, ahogy a pisztolyokkal bánnak. A fegyverekkel semmi gond, amíg közelről rá nem fogják valamire. Ha a fürdőszobából szeretne telefonon segítséget hívni a szőke főhősnő, addig nincs probléma azzal, hogy kétségbeesetten lóbál egy pisztolyt. Ám amint rátörik az ajtót és a fegyver a támadó életét fenyegeti, előtűnik a homályos négyzet. Premier plánban legalább olyan félképernyő méretű.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Géé 2008.03.10. 19:12:44

Szerintem nincs azzal semmi gond, hogy nem mehet le egy film cigizős iszákos főhőssel a képernyőn. Valahol lehet egyfajta építő jellege, vagy tévednék?
süti beállítások módosítása