December 5. jeles nap Thaiföldön is, de egészen más okból mint Európában: ez a király születésnapja. Itt élve teljesen természetes az expatoknak, hogy a thaiok határtalanul szeretik a királyukat, bár a kommentekből látszik, hogy turistaként sokszor nehéz ezt elfogadni. Én magam néha titkon csak irigykedek, jó nekik, hogy létezik államfő, akit mindenki feltétel nélkül elfogadhat és szerethet. Márpedig ez december ötödikén a szokásosnál is jobban látszik, sárga trikós emberek milliói gyűltek a királyi palota környékére, az utak szélén órákat várakoztak, hogy megpillanthassák néhány másodpercre a királyt, amint a lassan gördülő konvojból integet. A thaiok wai-ra emelt kezeik között gyertyát szorongatnak, sokan pedig könnyeket törölgetnek a szemükből, utána hetekig-hónapokig mesélik a szomszédságnak, faluban, milyen közel sikerült kerülniük a királyhoz. Tapasztalatból mondom, taxiban ülve és beszélgetve ha a király szóba kerül, a sofőr rögtön sorolja, mikor sikerült látnia eddigi életében, vagy ki volt az a családtag, aki ebben a szerencsében és áldásban részesült.

A király idős, idén lett 79 éves, visszavonultan él Hua Hinben lévő kastélyában, nagy ritkán jelenik meg a nyilvánosság előtt. Talán ezért is különleges alkalom december ötödike. Este a parkokba gyűlnek a thaiok, ahol jókívánságaikat kis sárga falevél formájú papírokra írják, majd ezeket az alkalmi szerencsefára fűzik.

Az esti programhoz tartozik az ilyenkor is természetes imádkozás és a gyertyagyújtás. A belvárosi parkokat és fákat lampionerdő díszíti, az európai karácsonyi díszkivilágítás a fasorban sincs a Sanam Luang környékéhez képest. Ha nem lennék lusta, biztosan előkeresném a netről, hogy thai mértékkel milyen horribilis összegekbe kerülnek ilyenkor a villanyszámlák, de az elöljárók kiszámolták, ez bőven megtérül a megnövekedett turista áradatból. Na most kérem szépen, igaz, hogy a Sanam Luang közvetlen a Khao San Road környékén van, de ezen az estén a turista dömpingből nem sokat lehet érzékelni. Húsz thaira jut egy farang arc. A tömeg minden képzeletet felülmúl, nem túlzás, ha a centrumba látogató thaiok számát milliósra becsülöm.

Az ünnep tartozéka – errefele is – a zsibvásár, a királyi kegytárgyakon kívül minden elképzelhető dolgot lehet kapni a földre terített pokrócokon. Kihagyjuk az alkalmi businesst, egyenesen a legsűrűbb tömeg fele vesszük az útirányt, a Sanam Luangon felállított színpadokat célozzuk be. Az egymással versengő pódiumokon a különböző országrészekre jellemző műsorok mennek – Isaan luktung és morlam koncert felesel az Ayutthayából érkezett színdarabbal -, mi azonban kihasználjuk az alkalmat, hogy ezúttal ingyen láthatunk rangos nemzetközi thai boksz gálát. Nem vagyunk ezzel egyedül, a thaiok is nagyon szeretik a muay thai-t, a ring körül lélegezni sem lehet, akkora a tömeg, mégis meccsről meccsre araszolunk előre. A légifölényünknek köszönhetően jól látunk, s bár boxmeccsen vagyunk, a thaiokra jellemző, hogy egyetlen hangos megjegyzést sem kapunk, amiért blokkoljuk a kilátást. Mosoly és béke mindenfele. Természetesen azok a meccsek váltják ki a legnagyobb érdeklődést, ahol a thai-külföldi összecsapást láthatunk, példának okáért egy thai-kazah meccs van soron. A kazah gyerek az első két menetben nagyon keményen rohamoz, de hát a thai box tényleg az a sport, ahol nem az a legény, aki adja, hanem aki állja. A nyurga vékony thai srác a harmadik menetben egy laza KO-val kirúgja  a kazah versenyzőt, aki hosszú percekig gondolkozik a padlón, hogy mit nézett el ilyen csúnyán. Mindezalatt a közönségben aktívan dolgozó – szigorúan illegális! – bukmékerek begyűjtik a nyereséget, kifizetik a nyereményeket és magasba emelt ujjaikkal már mutogatják a következő meccsre az oddsokat.