A Suvarnabhumi nemzetközi reptéren eddig az volt a jelszó, hogy ha megérkeztünk, akkor gyorsan menjünk lefele egy emeletet, mert az első szinten van a hivatalos Taxi Meter droszt. Így elkerülhetjük az érkezési szinte ólálkodó taxis hiénákat, vagy a szerintem náluk nem sokkal jobb limuzin szolgálatokat, akik aranyárban mérik a reptér – Belváros távot. Körülbelül három hete érkeztem utoljára a bangkoki reptérre, amikor a szokott útvonalon húztam lefele, aztán jött a meglepetés, mint a filmekben: üres betonoszlopok, sehol egy árva taxi, a megszokott asztalnak is nyoma veszett. Vissza egy emeletet, fel a második szintre, hát asztal ugyan nincs, viszont ott sorakoztak a betonon a taxik, a sofőrök pedig iskolás sorban álltak és vártak. Ferihegyi szakik sírnának, ha látnák milyen szigorú rend van itt: a diszpécser megkérdi, hogy hova megyünk, felfirkantja egy papírra – egy dokumentum a sofőrnek, egy pedig az utasnak. Szerepel rajta thai és angol nyelven egyaránt minden tudnivaló, reklamációs telefonszámmal egyetemben, s tényleg nem próbálnak átverni a sofőrök. Kérdezősködtem még egy sort, hogy akkor mi történt ezzel az első és második emeleti dologgal, a repülőút miatt hagy ki az emlékezetem, vagy mi van. Most nézem, a hivatalos oldal szerint még mindig Level 1. a taxis szint. De nem! Megváltozott a rendszer: ezentúl a taxi meter droszt közvetlenül az érkezési szinten várja az utasokat (Level 2). Tehát mostantól csak egyre kell figyelni, ha kijöttünk a vámos kapun, utána mosolyogva át kell vágni a limuzinsofőrökön, majd az épületen kívül ott a Taxi Meter droszt.
Öreg rutinos rókák szeretik a droszt szolgálatért szedett 50 bahtos díjat is megúszni, ők felügetnek az érkezési oldalra és ott próbálnak egy éppen utasoktól szabaduló taxit megcsípni. A módszer veszélye, hogy a taxist sokszor nehezebb a taxaméter használatára rávenni, illetve a reptéri biztonságiak is előszeretettel hajtják a taxisokat tovább, megakadályozva a szabálytalan utasfelvételt.
ervin · http://photoblog.hu 2007.11.27. 16:54:23
- ez régen találó irónia lett volna, de a Ferihegyen a koncesszió rendbetétele óta ugyanez a helyzet, sőt. épület előtt kasszás-számlás diszpécser, korrekt fizetés, mi több: kevesebb lézengő ritter, valamint elegánsabb autók és jobban öltözött sofőrök, mint a Suvarnán (legalábbis az október végi tapasztalatok alapján). :)
Bangkok Charlie · http://thai.blog.hu 2007.11.28. 18:00:59
Nincsenek első kézből ferihegyi tapasztalataim évek óta - Bécsen keresztül jövök-megyek -, de azért láttam néhány nem túl dicsérő homáros posztot az újkeletű reptéri taxistrükkökről.
ervin · http://kispad.hu 2007.11.29. 09:37:54
Persze Thaiföldön akkor is a karcsúsított rendőregyenruha a legszebb, az mondjuk nem vitás! :)
go diamond 2012.03.24. 15:57:51