Reptéri vízum – jóval drágábban
2008. augusztus 22. írta: Bangkok Charlie

Reptéri vízum – jóval drágábban

A több forrásból is felröppent híresztelést most már hivatalosan is megerősítette a thai turizmusért sportért felelős miniszter: jelentősen szeretnék emelni Thaiföldön az érkezéskor felvehető turista vízum árát (VOA – Visa On Arrival), a tervek szerint az eddigi 1000 THB helyett 2800 bahtba kerülne. A hatóságok szerint túl nagy a vízumra várakozó sor a reptéren, ezért szeretnék, ha az utasok többsége az otthoni thai nagykövetségén csináltatná meg a vízumot, mely így jóval olcsóbb is lenne. Az új árak bevezetéséről konkrét időpont nincs, mindenesetre Bangkok Charlie is azt szokta javasolni a barátainak, intézzék el a vízumot indulás előtt, mert a tízenakárhány órás repülés után nem a legkellemesebb dolog még a reptéren 30-50 percet szobrozni egy vízumért. Tapasztalataim szerint egyébként, akkor is kell várakozni, ha éppen nincs egy Jumbonyi turista a vízum kiadó ablakok előtt, ugyanis sokszor összevárják az embereket, s egyszerre adnak vissza 10-20 útlevelet. A VOA intézkedés egyébként néhány arab és ázsiai állam mellett tipikusan a kelet-európai, volt szocialista országokat érinti - itt olvasható a VOA országok listája -, nyugat-európaiak és amerikaiak turistaként érkezve ingyen 30 napos pecsétet kapnak az útlevelükbe. Magyarokra ez sajnos még mindig nem érvényes.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Veteran 2008.08.22. 11:21:43

Jó lenne a thai hatoságokkal közölni, hogy az europai unio tagja vagyunk, meg még schengeniek is, ugy, hogy kezeljenek a többi unios országgal pl. a németekkel azonosan
Hajrá magyar diplomácia!!!

dpeti · http://www.ninapartmentsphuket.com 2008.08.22. 11:24:13

hát igen az egyenlő bánásmód. mióta schengeni tagok vagyunk egy thai állampolgárnak elég mondjuk magyar vízumot szerezni aztán helló világ utazhat szinte egész európában.

dpeti · http://www.ninapartmentsphuket.com 2008.08.22. 11:25:47

meg az sincs egálban, hogy egy thai jóval könnyebben és olcsóbban kap munkavállalói vízumot magyarországra mint mi oda :(

Sütemény baaaazz · http://google.hu 2008.08.26. 23:43:36

Még szerencse, hogy az azért egálban van, hogy nekünk sokkal több pénzünk van, mint az átlagtájnak, szóval csak nyugi.

Bangkok Charlie · http://thai.blog.hu 2008.08.27. 07:26:04

Veterán: A vízum kérdéshez nem sok köze van az EU-nak, azt mindig ország-ország viszonylatában rendezik el, lásd. USA és az új EU tagországok, ahol az USA szépen egyenként focizza le a vízummentességet, a régi EU tagországok ellenkezése dacára. Thai vízummentességnél magyar külügyminisztériumnak kellene Thaifölddel egyezkednie. Nincsenek biztos infóim, de mintha azt olvastam volna korábban, azért nehéz ügy, mert a thaiok viszonossági alapon vízummentességet szerettek volna. Ez még a Schengen korszak előtti hír volt.

zoltannyc 2008.08.27. 17:16:40

Szerintem oruljunk annak hogy mi kaphatunk vizumot a thai hataron. Mi (magyarok vagy EU) minden fajta igazolast, banki kivonatot etc. kerunk a thaioktol hogy Magyarorszagra vagy az EU-ba latogathassanak es nagyon gyakran 10-15% nem is kapjak meg a vizumot.

Gyakorlatilag minden orszagban munkavallalasi engedelyt olyanoknak adnak ki akik hianyszakmaban akarnak elhelyezkedni en Magyarorszagon alapvetoen thai szakacsokat es masszoroket lattam.

Thaifoldon nem konnyu munkavallalasi engedelyt kapni ket okbol 1. a Munkaugyi miniszteriumnak van egy hosszu listaja munkakorokrol amit kulfoldiek nem tolthetnek be. 2. Nagyon keves hianyszakma van pl. angol tanarok (only for native english speakers), exportorok, business and tourism promotion, scuba instructor, models etc.

Amugy en is javaslom a vizumok elozetes beszerzeset, egy 20 oras repulout utan en ki akarok kerulni a repterrol amilyen gyorsan csak lehet.

eszteroz 2008.08.28. 23:41:40

kedves BangkokCharlie & tobbiek..

1. nincs semmifele tapasztalatom blogolas teren, mindenfele taplosagert elore bocsanat.

2. Ezev november kozepen mennek Koh Samui-ra es tervek szerint minimum 2-3 honapot szeretnek maradni, de nem bannam, ha 6-7 honapra kapnek vizumot ( vagy a ki - be utazasos felallas is megteszi) egy barataimnal. ( Ok belgak, ott elnek 10 eve, de nem tudjak hoyg mukodik a vizum az en utlevelemmel)

3. jelenleg Sydneyben elek, innen is lenne az odautazas. Azt "vagom" hogy be kell battyognom az itteni kovetsegre, probaltam atbongeszni a honlapjukat, de egyelore nekem nem egyertelmu hogy mi az ami rank, magyarokra vonatkozik. ( en balga meg azt hittem, hogy az aussie vizum volt komplikalt....)

Vannak tippjeitek, vagy egyaltalan informaciotok, hogy milyen lehetosegeim vannak hogy MINEL HOSSZABB vizumot palyazzak meg sikeresen? Milyen papirok kellenek hozza? Meghivolevel es tarsai...?

Szep napot mindenkinek.... EszterOz

eszteroz 2008.08.28. 23:44:42

ujraolvastam a pompas zagyva kommentem, par hozzafuznivalo..

1. NEM dolgozni megyek, es nem is tervezek.
2. bevandorolni sem szandekszom\
3. mindossze egy elnyujtott nyaralas- relaxrol lenne szo ( a sulit halasztva) hogy ne kelljen a fazos fagyos Budapestre hazaaerni....

Geographic 2009.01.09. 11:56:19

Kedves Charlie és a többiek persze. Nem tudom , lehet rossz helyen kérdezem. De nem tudjátok mi kell ahhoz hogy egy thai ismerösöm eltudjon jönni Magyarországra elsősorban csak meglátogatni? Tudok én neki, innen valahonnan segíteni. Mert tudom ott sokkal nehezebben kapnak vízumot ide.

Bangkok Charlie · http://thai.blog.hu 2009.01.11. 16:13:35

@Geographic: Turista vízumot kapni azért annyira nem nehéz a thaioknak, ha fel tudják mutatni a szükséges dolgokat (pl. van munkahelyük, elegendő pénz a számlájukon). Magyarországról meghívólevéllel tudsz talán segíteni. Küldj emailt a bangkoki magyar nagykövetségnek, ők megírják részletesen, hogy mire lesz szüksége a thai ismerősödnek.

Bangkok Charlie · http://thai.blog.hu 2009.01.11. 16:17:05

@eszteroz: Bocsi, most nézem, hogy senki sem válaszolt neked. Lehet, hogy már késő, de azért áruld el, milyen megoldást találtál. Az én tippem az esetedre: 2 vagy 3 belépős turista vízum. Ezt viszonylag egyszerűen megkapod, tudod hosszabbítani a pecsétet Thaiföldön 90 napig. Mielőtt lejárna a vízum érvényessége ki- és belépsz vele, s újraindul a 90 nap.

greasy 2009.01.12. 15:21:35

Engem az érdekelne, van-e valamilyen info arról, hogy mikortól tervezik a magasabb összeg bevezetését. A honlapon még most is az 1000 bathos árat írják. Szóval most még ez a realitás?
süti beállítások módosítása