Samak nem mond le
2008. szeptember 04. írta: Bangkok Charlie

Samak nem mond le

Álmosan pislognak a PAD tüntetők, látszik, szokatlanul korán kellett ébredniük ma, hiszen 7.30-kor mondott rádióbeszédet Samak, a thai miniszterelnök. Nagy ünneplésre készültek, hiszen tegnap már elterjed a hír, most fogja bejelenteni Samak a lemondását. Hát ez most nem jött össze. A szokatlanul nyugodtan és visszafogottan beszélő miniszterelnök a majd egy órás beszélgetésben világossá tette újra: nincs szándékában lemondani. „Nem mondhatok le, az egész világ bennünket figyel. A törvényeket kell követni, a demokráciát akarom védelmezni. Törvényeink vannak, Thaiföld nem barbár ország!” Samak úgy fogalmazott, ő a hajó kapitánya, nem hagyhatja el a hajót, ugyanis felelősséggel tartozik a hajón lévő emberekért.

Az interjúban beszélt külügyminiszterének tegnapi lemondásáról. Tudomásul vette, ráadásul Samak is úgy gondolja, a külügyminiszter nem politikus, hanem bürokrata volt, nehezen viselte a sorozatos támadásokat. Alig egy hónapot töltött a hivatalában, de az elmúlt napokban a barátai közül is többen úgy látták, jobb lenne ha lemondana. Még a felesége is erre biztatta – mondta Samak, s láthatjuk, Thaiföldön a család tényleg fontos dolog.

A reggeli rádióbeszéd után délelőtt rendkívüli kormányülést tartottak, ahol döntöttek, a kormány ügydöntő bizalmi népszavazást ír ki, ahol igennel és nemmel szavazhat az ország. Maradjon, vagy menjen a kormány? Egyetértenek a PAD tüntetésekkel, vagy sem?

A sztrájkok közben folytatódnak. Tegnap két kisebb repteret zárogattak le Hat Yaiban és Surat Thaniban, ezek közül a második érintheti jobban a turistákat, tekintve ide járnak azok azok a fapadosok, akiknek drága Samui magánkézben lévő reptere. A csütörtöki újítás, hogy elkezdtek sztrájkolni a bangkoki konténerkikötőben, ezzel a turizmus után sikerül csapást mérni a másik legfontosabb nemzeti ágazatra, az exportra. Az ütő bennem is akkor állt meg majdnem, amikor szerda felröppent a hír, lelövik egy kicsit a thai internetet, pontosabban blokkolják a nemzetközi telefon és távközlési vonalakat. Az utóbbi 2-3 napban elég zaklatottá vált a netkapcsolat amúgy is, de egy totális blokád nem esett volna jól nekem. A pletykák szerint azért tettek le erről, mert akkor az országban megbénultak volna a bankok és atm-ek, továbbmondani gondolom, nem kell.

A szökevény Thaksin ex-miniszterelnök közben Londonban „retteg”, ijedtében eladta gyorsan a Manchester City focicsapatot arab befektetőknek. Mint mondta, most még van pénze, de nem tudja, mennyire tud finanszírozni a jövőben. Sajnálni nagyon nem kell azért, mert nemrég 90 millió fontért vette meg a csapatot, most pedig 220 millió fontért passzolta el az Abu Dzabi United Groupnak. Ráadásul a klub részvényeinek 10 %-át továbbra is megtartotta magának.

 

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

roland_cs 2008.09.04. 18:43:23

Sirni tudnék...ezeket a barmokat....

"Two men on a motorcycle shot two Ramkamhaeng University students who joined a march to Prime Minister Samak Sundaravej's residence on Bungkhum district on Thursday night, police said."

Tényleg taxi nélkül tilos közlekedni most Bangkokban.

roland_cs 2008.09.04. 18:45:30

"Two men on a motorcycle shot two Ramkamhaeng University students who joined a march to Prime Minister Samak Sundaravej's residence on Bungkhum district on Thursday night, police said."

Most könyörgöm, mire jó ez?
süti beállítások módosítása