Meglehetősen speciális iparág a hotelfényképészet. Hasonlít a divatfotózáshoz, itt is vonzóvá kell tenni az árut, csak talán kevesebb lehetőség áll rendelkezesre. Nem lehet stúdióba vinni, kisminkelni, mozgatni – bár a photoshop és egyéb trükkök továbbra is rendelkezésre állnak. Néha meglepődik az ember, ha a netes fotók után a helyszínen fel sem ismeri a szállót. Sokszor egyébként nincs semmiféle trükk a háttérben, csupán annyi történt, hogy a fotó kicsit régi, aztóta pedig a környék egy kicsit megváltozott. Csak nem biztos, hogy kedvező irányba. Mindenesetre igyekszem itt a jövőben néhány példával szolgálni, hogy mire érdemes vigyázni Bangkokban. A sorozat első tagja a City Lodge a Sukhumvit Soi 19-ben (vigyázat, van másik a Soi 9-ben!), mely nem tartozik azért a legolcsóbb hotelek közé. Az első nagy kép a hivatalos honlapról származik, az alatta lévő három viszont eredeti Bangkok Charlie fotó a közelmúltból. Magyarázni nem kell talán, hogy miért nem ajánlott a hotel szerintem ezekben a hónapokban. Magam egyébként a tripadvisor véleményei alapján szoktam tájékozódni utazáskor az ismeretlen szállásokról, bár ebben az esetben érdekes, hogy mindössze egyetlen vendég hívta fel a figyelmet az építkezésekre. Óvatos utazónál azonban ennyi is elég lehet.
A Sukhumvit és az Asoke kereszteződéstől egy saroknyira található a hely, korábban itt egy többemeletes country kocsma állt, melyet meglepő gyorsasággal leromboltak, hogy megkezdhessék az óriási saroktelken a mellékelt képeken látható építkezést. Ekkor vált láthatóvá, hogy a City Lodge milyen vékony épület valójában. A bangkoki építkezésekkel kapcsolatban pedig érdemes tudni, hogy gyakran nemcsak a hét minden napján folyik a munka, de gyakran éjszaka is. Márpedig ilyen esetben hiába vigasztalja magát az ember azzal a lefoglalt szállodához érkezve az építkezést látva, hogy nem baj, úgyis csak éjszakára aludni kell a szoba. Egy cölöpverő gép, vagy a nappali dugók miatt éjszaka közlekedő teherautók betehetnek a pihenésnek. Jobb az ilyen rizikót elkerülni.
Jervis 2009.03.10. 14:05:51
ügyeske 2009.03.10. 16:00:45
Ki nem sz@rja le thaiföldet !!
serpentin (törölt) · http://www.bridzs.hu/ 2009.03.10. 16:14:57
nálunk meg nem lehet hétvégén hidakat javítani, mert zavarja a 500 méterre lévő lakókat
Eddy19 2009.04.13. 12:38:04
@ügyeske: mar a nevedbe is benne van h milyen eszesvagy te low akkor minek olvasod a Thai hireket te madar....