Ez a harc lesz a végső?
2010. április 15. írta: Bangkok Charlie

Ez a harc lesz a végső?

Kétségtelenül szeretik a színpadot és a színpadias kijelentéseket a piros ingesek vezetői, ez nem kétséges. A Songkran alatt sem tétlenkedtek, hanem „végső ütközet” fedőnév alatt átköltöztek teljes egészében a CentralWord környékére. A piros inges tüntetés eredetileg Phan Fa hídnál felállított színpadnál kezdődött, az Erawan szentély mellett csak később állították fel színpadot. A múlt heti halálos összecsapások rossz emlékű helyszínét azonban feladták, a plázák környéke szerintük jobban védhető, s e környék megszállása szemmel láthatóan érzékenyebben érinti a kormányzatot. Púposra pakolt pickupokkal és teherautókkal hordták át a temérdek felszerelést, sátrakat, matracokat, ventilátorokat – a belvárosi óriásplázák tulajdonosai pedig újfent szívinfarktust kaptak, hiszen alig csillapodtak a kedélyek és nyitottak ki napközben az áruházak, most lehet újra bezárni és kordonozni. Hogy meddig, az kétséges, mert a pirosak közölték, szilárdan kitartanak, amíg a kormány le nem mond. Közben terjed a kormányellenes tüntetők révén a hír, hogy ugyan a sok üvegépület és környékbeli áruház miatt kisebb az esélye egy rendőri vagy katonai támadásnak, ezúttal szerintük a környékbeli toronyházakba fog a kormányzat mesterlövészeket telepíteni.

A felvetést a kormányzat természetesen röptében cáfolja a televíziókban, azonban azt kénytelenek elismerni – a sok kamerás és fotós bizonyítékok hatására -, hogy a korábbi állításokkal szemben mégiscsak lőhettek éles lövedékkel a katonák a tüntetőkre. De mondják, ez is csak önvédelem lehetett. Azt azonban cáfolják, hogy újabb roham következne, ellenben figyelmeztetnek, hogy a CentralWord környéke nem biztonságos, ugyanis a piros ingesek közé terroristák vegyülnek, akik a kormány szerint képesek mindkét oldalra tüzelni.

A nagyobb roham ellen szól egyébként az a katonai körökből terjengő vélemény, hogy oldja meg a politika a helyzetet. Kérdés hogyan, mi módon, ugyanis a miniszterelnök gyakorlatilag eltűnt, öt napja nem jelent meg a nyilvánosság előtt. A szükségállapot továbbra is érvényben van, az irányító hatóság nevében az egyik tábornok annyit mondott, hogy a miniszterelnök biztonsági és egyéb okokból nem nyilatkozik, továbbra is biztonságos helyen, az egyik laktanyában tartózkodik. Ez előzmények után több mint érdekes szituáció.

Azt csak egészen halkan jegyzem meg és tényleg őszintén remélem, hogy szintén a rémhír kategóriába tartozik, ugyanis állítólag árpilis 18-ra az egykori sárga ingesek is utcai demonstrációra készülnek, természetesen a parlament feloszlatását ellenezve.

Thaiföldön közben tombol a Songkran, a thai újév, Bangkokban a mai nappal elvileg véget ért, de van még néhány környék, például Pattaya, ahol csak a következő napokban kezdenek csak igazán hardcore módon az utcán locsolkodni. A Khao San Roadon az elmúlt napokban tömve volt, tényleg, mintha néhány napja mi sem történt volna ott. Személyes véleményem szerint kicsit mintha visszafogottabb lett volna idén azért az ünnep, Bangkok- és országszerte. Minden évben meg szoktam írni a statisztikákat, így mondhatom, hogy csökkentek a számok, ugyanis a Songkran első három napja alatt 1994 baleset történt, 2149 sérült és 166 halálos áldozattal. No, visszanéztem, 2006-ban több mint 5500 sérült és 441 halott volt. Mit mondjak, Amazing Thailand?!

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Pukkandur 2010.04.15. 20:36:35

...hallomasbol tudom, hogy Pattayarol is indulnak buszok 18.-an a pirosinges tabor tamogatasara, ugy gondolom nem egy egyszeru napnak neznek elebe Bangkokban. Bizom abban, hogy bekesen megoldjak, mert ennek az orszagnak mar nincs szuksege tobb hadakozasra.

@ndtomas 2010.04.15. 20:43:15

A CRES (Rendkívüli Helyzet Kezelő Központ) szóvivője szerint nem biztonságos a tüntetők által elfoglalt Ratchaprasong (Sukhumwit és Rachadamri utak kereszteződése), mert a tüntetők közé beépültek a terroristák. Bizonyítékaik vannak arra is, hogy ugyanezek a személyek okozták a korábbi szabotázs-akciókat. A múlt szombati ütközet során még több fegyvert zsákmányoltak a katonaságtól. A kormány kifejezte szándékát, hogy megtalálja, és ártalmatlanítsa a terroristákat, de jelenleg korlátozottak erre az eszközeik. Mindenki csak saját felelősségére vegyen részt ezen a környéken a "tüntetés-turizmusban".

Kivancsi 2010.04.15. 22:27:34

azt ott a az utolso kepen ball oldalt..
nost azt piros-sargas poloban csak bekesen.... sunaznam :):)

thai moncsi 2010.04.15. 22:44:22

Csak védik az igazukat.

Sajnos a politikában nincs igazság :-(

De ők legalább kiállnak az igazukért, és ez nagyon tiszteletre méltó.

Átokfajzat 2010.04.16. 00:52:10

@Kivancsi:

oké enyém a másik, félidőben cserélhetünk :-]

Kolesz Teri 2010.04.16. 00:55:30

@Kivancsi: tul jo no, hogy no legyen. Innen nezve ladyboy-gyanus, de mondjuk en ettol fuggetlenul is lehet tolnam. Egyszer elunk, vagy mi!

szkepi 2010.04.16. 07:11:52

néhány jobbikos farang megoldja. keres pár cigányt, néhány sárgát, egy egy bibsit és a gárdistáikkal elkezdenek menetelni a sukumwit roadon és a pattayai walkingon.foto is készül gárdista+ladyboy - kezükben parlagfütyi

Bangkok Charlie · http://thai.blog.hu 2010.04.16. 07:37:10

@szkepi: Maradjunk kérem Thaiföldnél, hagyjuk ki a magyar dolgokat. Ne menjünk át offtopicba, köszönöm.

A tények és a friss hírek kedvéért: a rendőrök ma megpróbálták letartóztatni a pirosak néhány vezetőjét egy hotelben. Csak részben sikerült nekik, volt olyan vezető, aki a harmadik emeletről a balkonon kimászva menekült el.

Kelly és a szexi dög 2010.04.16. 08:40:13

Tényleg jó a balszélső, ha ez így megy tovább, közvetlen Phuket járatot kell keresni...

murunga 2010.04.16. 09:05:23

@Bangkok Charlie: az a kis szépocska balszélső az originál vagy katoy?

Bangkok Charlie · http://thai.blog.hu 2010.04.16. 09:08:22

@murunga: A két bal oldali echte csaj, a jobb oldali echte farang.

kbellfan · http://rkbc.blog.hu 2010.04.16. 09:37:07

OFF
csak erdekessegkepp kisse sokkolo hir Chiang Mai-bol. Ma reggel tudtuk meg hogy egyik mondhatni baratunkat egy holgyet aki a tulajdonosa annak a Spa-nak ahova jaruk masszazsra 12-en az utcan lelottek (!!) ugy hogy az 1 ev koruli fia is vele volt... el nem tudom kepzelni ezt miert tehette valaki. nesze neked mosoly orszaga , lassan a fegyverek orszaga lesz..

murunga 2010.04.16. 09:47:02

azt pl. el tudod képzelni, hogy mi a szart keresett ott az egy év körüli gyerekkel?
szar amikor eccerű embereket gennyláda politikusok bábuként csatasorba állitanak és manipulálnak...bárhol is legyen a világban.
márpedig - szintén CM ismerősünk állitása szerint - az eccerű népeket napi 500-1000 THB fejében mozgósitják északról sok esetben...

Bangkok Charlie · http://thai.blog.hu 2010.04.16. 09:52:58

@r0dg3cc: Kicsit konkrétabb infó nincsen? Mármint, hogy ez vörös inges tüntetéssel összefüggésben volt, csak "sima" Songkran alatt történt eset? Ahogy írtam korábban is, 212-en haltak meg a Songkran alatt, többségük ittas vezetés, gyorshajtás miatti balesetben. De sajnos lehet látni ilyenkor részeg utcai banda harcokat is a tévében, újságokban.

kbellfan · http://rkbc.blog.hu 2010.04.17. 15:08:10

@Bangkok Charlie: nem, nincs osszefuggesben a voros ingesekkel. csak engem sokkolt, itt CM-ban meg nem hallottam ilyet. mint utolag kiderult klasszikus "thai story" a ferj "second wife" csaladja lotte le. allitolag mar regebben megfenyegettek oket.. a gyereket csak az mentette meg hogy a szolgalo aki a gyerekre vigyazott elzuhant azonnal kulonben a gyereket is kivegeztek volna (ahogy igertek)
ennyi a sztori. a voros inges tema eleg csendes itt, ahhoz kepest foleg hogy ugye CM Thaksin szulovarosa itt tanult etc.

Bangkok Charlie · http://thai.blog.hu 2010.04.17. 17:22:26

@r0dg3cc: Köszi az infót. Igen, ez sajnos valóban klasszikus thai story. Még a lőfegyver használat sem ritkaság, sajnos.

henky111 2010.04.18. 11:14:08

Hello!

Megköszönném ha valaki felvilágosítana, hogy a jelenlegi kormány illetve a vörös ingesek milyen politikai eszméket követnek, illetve hogyan állnak a globalizáció kérdéséhez.
Persze tudom, hogy a vörös ingesek a régi minisztert akarják visszahozni, de kíváncsi lennék a politikai céljaikra.

Bangkok Charlie · http://thai.blog.hu 2010.04.18. 18:51:14

@henky111: Azért nem egyszerű a kérdésed, mert a thai politikai pártokat nem igazán lehet a megszokott politikai jobb-bal koorditánarendszerben elhelyezni. A jelenleg kormányzó Demokrata pártot például centrum pártnak szokták nevezni, ugyanakkor 1946-ban kifejezetten royalista pártként alapították, az akkoriban mozgolódó (szociál)demokraták ellen. Így bizonyos szempontból igenis konzervatív párt. Vele szemben álló nagy ellenzéki párt jelen pillanatban a Puea Thai (Thaiokért), ami kvázi az egykori Thaksin-párt mostani utódja. Ez a vörösingesek pártja is, leginkább pedig csak populistaként lehet jellemezni. A sárgák is alakítottak egy pártot. A mozgalmuk neve People's Alliance for Democracy (PAD) volt, a párt neve Új Politika lett, de elég furcsa demokrácia elképzelésük van, alapvetően nem támogatják az egy ember - egy szavazat rendszert. Folytassam, vagy ennyi is elég? :))

henky111 2010.04.18. 19:05:05

Farang legyen a talpán aki ki tud közöttük igazodni. :D
Köszi az infót! Érdekes.

@ndtomas 2010.04.20. 00:14:15

@henky111: Charlie korrekt volt, ami a hivatalos álláspontot illeti a thai politikáról. Ha érdekel a háttér is:

A jelenleg kormányon levőknek nincs igazán nagy társadalmi bázisa, viszont ők a royalisták. Azt hiszem, ez mindent elmond, hogy mi a céljuk - a királyság hagyományos kereteinek fenntartása, esetleg a liechtensteini, luxemburgi, svájci, japán stb. modell helyi sajátosságokra alkalmazásával -, és ki áll mögöttük: a több évszázados uralkodó dinasztia mindenkori holdudvara, és a velük szerves, mindent behálózó kapcsolati rendszer, vagyis a régi elit (befolyásos politikusok, katonai vezetők, magas beosztású állami tisztviselők, gazdag vállalkozók, stb. és a környezetük). Ez elég is lenne a hatalmuk fenntartásához.

De nem egy klasszikus demokráciában, amit a vörösök akarnak a monarchia látszólagos meghagyásával, a valóságban csökkentett befolyásával. Azt szokták mondani, hogy ha az előző az udvari elit pártja, a katonasággal, rendőrséggel a kezükben, akkor ez a népé, a szavazati jog erejével. Csakhogy a "prai" (a köznép) nem magától szavaz, hanem amit a "NAI" mond neki - vagyis a vidéki főnökök, tekintélyes öregek, köztük élő tehetősebb réteg. Ez pedig egy ősibb rendszer, mint maga a királyság. Gyökere az eredeti thai kultúrának. A királyságot természetesen ez is tiszteli, mert a thaiok istenként imádják a királyukat.

De színre lépett egy becsvágyó politikus, aki egy északi faluból származó rendőrből milliárdos vállalkozóvá lett. Módszere a következő: a rendőri munkája melletti "mellékesből" szerzett vagyonával média-cégekben, elsősorban telekommunikációs társaságokban lett tulajdonos. Majd ezt a befolyást nemcsak a profit növelésére használta, hanem arra is, hogy magát reklámozza. A királlyal párhuzamosan egy személyi kultuszt épített ki, és a nép jótevőjeként állította be magát.

A színfalak mögött pedig a NAI-t folyamatosan kisebb-nagyobb üzletekkel, ellenszolgáltatásokkal anyagilag is érdekeltté tette a politikai hatalmának támogatásában. A NAI pedig a "prai" munkájából él. Ezért amilyen célból a pénzeket kapták, azokat a szolgáltatásokat, szívességeket velük végeztették el, így az egyszerűbb réteg is részesedett némileg az ellenértékből - a történelemben először. Ezzel érdekeltté váltak ők is Thakszin hatalmában, megérezték a szavazati jog erejét, és ezért lett új vezérük egyre népszerűbb. Apránként elhódította az emberek szívét, a zsebükön át.

Hatalomra jutása idején törvényesen élt ezzel a jogával, de már azelőtt, és persze amellett is párhuzamosan ezek az "alkuk" az illegalitás határát súrolták, vagy akár nyíltan korrupciós pénzek voltak. Kicsiben vidéken mindig is így mentek a dolgok. Ez része a kultúrának, ezen senki nem botránkozik meg, a közigazgatáshoz tartozik, "a dolgok elintézésének módja". Mint pl. nálunk a hálapénz a kórházakban. Csakhogy ezt Thakszin már olyan szintre fejlesztette, ami már fenyegeti az egész ország gazdaságát, erkölcsét, a fennálló rendet. Kezdte azzal, hogy az újságíróit fizetett bértollnokokká tette, a tényeknek az ő számára kedvező színezése, vagy egyenesen nyílt propaganda céljából. Az általában tanulatlan vidéki emberek nem látnak át a szitán, és csak a rövid távú személyes előnyeiket nézik. Ezért könnyen kaphatók a primitív, de mindenki számára megnyerő szavakat használó jelszavak elfogadására is. Főleg, hogy a helyi vezetőség, a NAI is erre befolyásolja őket; akiket Thakszin kezdettől a zsebében tart.

Ez a karrierje elejétől bevált lepénzeléses módszer, párosítva a demagóg szlogenekkel, már a legfelsőbb politikát, a katonaságot, az állami bürokráciát is megfertőzte. Ez ellen alakult a PAD (a sárgák), ami a thai középosztály, elsősorban bangkokiak mozgalma inkább. Elegük lett abból, hogy az emberek elveszítik tartásukat a pénz csábítására, mert Thakszin mindenkit megvesz. Majd a mutyipénz fejében, diktatórikus módszerekkel elveszi a szabadságukat; a dolgokat pedig csak pénzért lehet elintézni, ami egyre többeknek egyetlen értékké vált.

A felháborodásukat a legfelsőbb bíróság is megalapozottnak találta, és korrupciós eredet miatt elkobozták Thakszin vagyonának kétharmadát, amit politikai hatalma óta szerzett. (Aki már korábban külföldre szökött a jogi felelősségrevonás elől; az ő nézőpontja szerint politikai menekültként.) Érdekes módon, ekkor robbant ki a mostani folyamatos tüntetés, és egy hónapja folyamatosan tart, amit spontán megmozdulásnak állítanak be a szervezőik. Miközben folyamatosan jelennek meg beszámolók, hogy a többnyire vidéki tüntetők utazási-, és fővárosi tartózkodási költségeire milyen térítéseket vesznek fel a helyi vezetőiktől, szponzoraiktól.

A sárga PAD ennek elérése miatt foglalta le a repteret 2008 végén, hogy Thakszin hatalmát megtörje. Amit 2006-ban már katonai puccsal is megdöntöttek, de az új választásokkal más pártnéven, a bábjai révén visszakerült a hatalomba. Ezért vonakodik most a kormány engedni a vörös tüntetők követeléseinek, és új választásokat kiírni, mert ugyanattól a hatalmi visszarendeződéstől tartanak joggal.

Mert az elit pártja a PAD bázisával együtt is kisebb létszámban, mint a vörösök. A PAD ezért szeretnéne szavazati jog korlátozást - ami a prai és a NAI kizárását jelentené a hatalomból, nagyjából a fővárosiak uralmát a vidékiek felett. Azon a jogcímen, hogy az iskolázatlan vidéki nem elég érett a felelős szavazáshoz, és hajlamos olyan vezető megválasztására, ami a saját érdeke ellen szól. Mert nem képes a sorok közt olvasni, és észrevenni a kifinomult zsarnokságot. Mint pl. ahogy az indiánokkal tették, akik üveggyöngyökért és alkoholért adták el jól termő, és ásványkincseket rejtő földjeiket az angol telepeseknek, mert az ő vadászatból élő kultúrájuk szempontjából semleges, hogy jogilag ki a tulajdonosa. Mint tudjuk, tévedésük megfosztotta őket először csak a jogaiktól, majd a vadon élő állatoktól, végül élelemforrás nélkül, mindenüktől. Ettől a hasonló kizsákmányolástól "védené meg" az egyszerűbb hátterű embereket a csak a műveltekre korlátozott szavazati jog, ami az oktatás általános színvonalának növelését kihagyja a megoldásból.
A nézetkülönbség látszólag csupán egyik párt felcserélése a másikra a hatalomban, de ugyanúgy megtartva a királyságot államformaként, demokratikusan választott parlamenttel az ügyek intézésére. De a vita valójában azon van, hogy a régi rendszer maradjon-e, ami a feudális hagyományokat tartja fenn; vagy egy új, amiben a "népnek" több szava van elvileg. Ez az évszázadok alatt kialakult, írott és íratlan szabályok szerint élő régi elit és középosztály leváltása lenne egy olyan új arisztokráciára, aminek egyetlen értékrendje az anyagi javak, és más erkölcsi értékekeket ennek rendel alá. Az elhalványulni tűnő buddhizmus szellemi értékrendjének harca ez a látszatra modern, nyugati - valójában őskori, zsigeri, ösztönszerű, állatias – az anyagiasságot központba helyező felfogással szemben. A többségnek nem elegendő már a gazdag szellemiség egy egyszerűbb élettel. A mágikus áhitattal figyelt globális kereskedelmi reklámok hatására itt is megfertőződött a társadalom az anyagi javak soha elégedetté nem tevő hajszolásának vágyával.

Ha a régi rend haszonélvezői nem képesek nyitottabbakká válni a szerencsétlenebb sorsúak arányosabb vagyonelosztást, és ezzel kiegyenlítettebb életkörülményeket biztosító változást igénylő panaszaira, és nem dolgoznak ki egy mindkét érintett félnek megfelelő kompromisszumot, akkor elkerülhetetlennek tűnik a polgárháború. Reformok híján forradalom is elképzelhető. Olyan fokú az elégedetlenség, amit Thakszin és a mögötte, mellette álló erők mesterségesen szítanak egyéni, önző céljaik érdekében. Világosan látható, hogy ez a politika Thakszin hatalma alatt milyen gyümölcsöt hozott a déli, muszlim többségű tartományokban. A korábbi nyugodt körülményeket felváltotta a több ezer halott, még több sebesült, életveszélyes közállapotok, a vallási életében és önrendelkezésében rövidebb pórázra került állapot miatt frusztrált lakosság folyamatos terrorakciói miatt. Ha nem veszik figyelembe az ellentétes oldalon álló pártokban az ambícióit, Thakszin - amilyen gátlástalan - a hatalma érdekében képes a fővárost is ugyanígy lángra lobbantani.

De az is lehet, hogy a forgatókönyv már készen is áll erre, a politikai elégedetlenség csak ürügy, és semmilyen pártok közti kompromisszumos megegyezés nem állíthatná meg. Ezt sejteti, hogy felbukkant egy titokzatos erő, ami Thakszin vagyonelkobzása óta terrortámadásokat hajt végre. Eddig "csak" épületek ellen, kezdve a bírósággal, de a békés tüntetők közt a szombati véres eseményekben már aktívan gyilkolta is a törvényes hatóság biztonsági erőit, köztük talán a felfordulás növelésére még a tüntetőket is. Ezt bizonyítják azok a gyilkos lövésnyomok, amik katonáktól nem származhattak, mert azok nem használtak mesterlövész fegyvereket. Ezeket a médiában is bemutatott fegyvereseket Thakszin egyik nem hivatalos katonai szakértője Ronin harcosoknak (gazdátlan szamurájoknak) nevezte - vagyis közönséges terroristáknak, akik politikai cél nélkül vettek részt ebben. Colombo hadnagy erre azt mondaná, hogy keresd az indítékot! Vagyis az elárulhatja a "gazdájukat", hogy ki húz hasznot a cselekményből. Nem hangzik túl életszerűnek, hogy néhány pszichopata elkezd vaktában lövöldözni professzionális fegyverekkel, kihasználva a feszültséget egy kis gyilkolászásra.

Ezeket figyelembe véve, leegyszerűsítve a képlet a következő:

1. egyik oldalon a régi rend haszonélvezői, a társadalom nagyobb részének empátia nélküli elnyomásával fenntartott életszinvonala megőrzése érdekében egy monarchia központú, törvényes állami erővel,

2. a másik oldalon egy új rendszer feltörekvő elitje, az elnyomottakat fillérekért élőpajzsként felhasználva a demokrácia védelmezésének álruhájában, valójában a fennálló társadalmi rend megdöntése céljával, akár megkérdőjelezhető politikai-, illegális anyagi-, vagy törvénytelen erőszakos eszközökkel - vagyis bármi áron.

Személyes véleményem: Charlie remélem nem tilt ki érte :) , de szerintem az egyik rendszer 19, a másik egy híján 20; és ha most talán születik is végre békésebb körülmény, hosszú távon semmiképpen sem lesz minden szempontból elfogadható a helyzet. A helyi- és más politikai rendszerek alapos vizsgálata után, a magam részéről - egy thai kisebbséggel, és más országok hasonló köreivel együtt - a Biblia Istenének Királyságára szavazok, ami az egyetlen megoldást jelenti az egész Föld lakosságának összetett problémáira. Privátban bárkinek szívesen küldök tájékoztatót a programjáról.

henky111 2010.04.20. 01:17:25

Hello!

Köszi a tájékoztatást!
Ez a "Biblia Istenének Királysága" micsoda? Egy politikai mozgalom?
Érdelne..

Bangkok Charlie · http://thai.blog.hu 2010.04.20. 08:38:16

@henky111: Ejnye henky111, beírod a Google-ba és megkapod az eredményt. @ndthomas Jehova Tanúinak a hittérítője (vagy ügynöke? mert ahogy látom nem szeretik a térítés kifejezést). Erre én is most jöttem rá - mármint, hogy melyik felekezet.

@@ndtomas: A háttér lényegében korrekt, de ez a kicsit túltekert sárgás nézőpont - pl. miért áll a sárgák élén Thaksin egykori üzlettársa, aki a többedik csődje után nem kapott segítséget Thaksintől és ezután lelkes sárga lett. Ez is demokrácia és korrupció elleni harc? Persze, a korrupció az, amiből téged kihagynak, mondja a defínició.

A piros ingesek tüntetése még a True Today nevű tévéműsorból indult, amit a sárga indesek tüntetések komolyabbra fordulása után kezdtek az akkori kormánytévében (elfoglalták a fél kormányzati negyedet, a kormány pedig először harc helyett fogta magát és kiköltöztette a régi reptérre a miniszterelnöki hivatalt, ez is érdekes hozzáállás...). Folyamatosan voltak piros inges tüntetések, nemcsak a vagyon lefoglalása után - igazából ezt is a tavalyi évfordulójára szervezték.

Sajnos én sem látok jobb megoldást a két oldal között. Sőt, azt mondom, gyakorlatilag kevés a különbség a két oldal között - elég összehasonlítani az utolsó Thaksin-barát kormány minisztereinek a nevét a mostani kormánnyal. Minő meglepetés, a kétharmaduk vagy ugyanaz, vagy kapcsolódik az előzőhöz (férj, feleség, netán testvér). Na, itt rejtőznek, vagy nem is annyira rejtőznek a nai kapcsolatok.

henky111 2010.04.20. 13:18:11

@Bangkok Charlie: Na hát ha Jehova tanúiról szól a dolog akkor mégsem érdekel, thx. :)

@ndtomas 2010.04.21. 21:52:38

@Bangkok Charlie: Ha már bemutattál, és az erre vonatkozó válaszomat törölted, akkor másképp pontosítanék a félreértések miatt:

Megtérni mindenki maga tud, ezzel én nem foglalkozom, ügynöke meg a porszívónak van.

Keresztényként Jézust követem, akit azért küldtek, hogy Isten Királyságát hirdesse. Ebben az országban ismeretlen ez a kormányzat, ezért én is igyekszem erről tájékoztatni elsősorban az itt élő lakosságot, vagy akit érdekel. Nagyköveti kinevezéssel nem rendelkezem, de küldöttként az ő munkájukat segítem. Munkám része, hogy elemzem a napi ügyeket, hogy tudjak másokat tájékoztatni, hol vagyunk a Biblia időrendjében - ami ezeket a történéseket nagyvonalakban évszázadokkal megírta előre; érdekes, nem? Emellett természetesen, aktívan nem avatkozom bele az ország belügyeibe, a politikai nézeteket illetően is semleges vagyok, mert - meggyőződésem szerint - nem ennek a rendszernek a megreformálása jelenti a megoldást. Ez ennek a blognak az olvasói előtt is nyilvánvaló lehet, az itteni eseményeket figyelve.

Akit érdekel a Biblia által kínált megoldás, azt ezúton jeleztem, hogy privátban kaphat erről tőlem több infot, mert ez nem ennek a blognak a kerete. De nem lenne teljesen korrekt, ha csak pusztán annyit közölnék amit itt láttam, hallottam, és gondoljon az olvasó, amit akar. Ha a különböző légitársaságok ajánlata közérdek, akkor úgy gondolom az is része a szabad vélemény-nyilvánításnak - hiszen elvileg ez lenne a kommentálás lényege - , ha az objektív tényközlés mellett zárójelben elmondom, hogy szerintem miért történik ez itt Bangkokban.

Ami a thai törvényeket sérti, vagy témán kívüli hozzászólás, azt megértem, hogy törlöd. De ha nem lehet nálad nyíltan beszélni olyan dolgokról, ami nemcsak a te véleményedre bólogatás, akkor attól tartok, hogy a szólásszabadság ilyen önkényes korlátozásából nem kérek, és ezen a blogon számomra tényleg "ez a harc lesz a végső".

@henky111: Van egy kínai mondás: "mindegy milyen színű a macska, csak fogja meg az egeret". Engem sem érdekel, hogy kinek van életképes programja, melyik pártnak, ideológiának, filozófiának, vagy vallásnak, bárminek. Csak működjön! Én kinőttem már abból, hogy előítélet, vagy személyes ízlés alapján nézzem ezeket a dolgokat, mert ahhoz túl sok minden forog kockán. Láthatod, hogy itt is ugyanúgy megy a csiki-csuki, mint nálunk, vagy akárhol. Ezért közöltem az ajánlatom egy teljesen más jellegű közigazgatási rendszer mellett szóló érvek tárgyilagos bemutatásáról.

Persze, megértem, hogy erre nem vagy kíváncsi, mert a nagy átlagot még Jézus kezéből sem érdekelte. De biztos ismered a dobókockás játékot, amiben az nyer, akinek a játékosa bejut a célba; itt is ez számít, mint ahogy a játék címe: „Ki nevet a végén?”

Bangkok Charlie · http://thai.blog.hu 2010.04.22. 05:48:50

Elnézést a törlésért, írtam egy hosszabb üzenetet miatta neked, azt nem kaptad meg?

Azt hiszem elég sokféle vélemény megjelenik a kommentekben, messze nem csak bólogatás. :)

@ndtomas 2010.04.22. 08:05:32

@Bangkok Charlie: Remélem is :)
Kösz a személyes üzenetet, most olvastam, hamarosan küldöm a választ.
süti beállítások módosítása