Kompkatasztrófa Pattayán
2013. november 04. írta: Bangkok Charlie

Kompkatasztrófa Pattayán

Vasárnap este elsüllyedt a Koh Lan szigetről Pattayára tartó komp, a jelenlegi hírek szerint hét ember, köztük 4 külföldi turista vesztette életét. A végső mérleg minden bizonnyal rosszabb, mert több mint 20 embert eltűntként kezelnek.

koh_larn_ferry_capsize.jpg

Koh Lan (vagy egyes átírások szerint Koh Larn), kis sziget Pattayától pár kilométerre. Rendkívüli népszerű, ugyanis Pattayával ellentétben itt tisztább tengervíz és szebb, homokos beachek várják az embert, rengetegen járnak át strandolni. Vasárnap este az utolsó kompjárat indult vissza innen, a hajó alaposan túl volt terhelve. A komp hivatalosan 150 utast szállíthatott volna, de a rendőri jelentések szerint több mint 200-an voltak rajta, a pontos számot nem is tudják. Volt olyan utas, aki elmesélte, a korábbi komppal szerettek volna visszamenni, de annyira tele volt, hogy inkább megvárták a következő járatot. Választásuk már nem lévén az utolsó hajóval kénytelenek voltak eljönni.

A baleset nem sokkal azután következett be, hogy a komp elhagyta Koh Lant. Meghibásodott a vízpumpa, az utasok ijedtükben az emeleti szintre tódultak, a hajót instabillá téve, ami a jelentések szerint rendkívül gyorsan, percek alatt elsüllyedt. A környéken sok kisebb hajó volt szerencsére, akik azonnal a mentésbe kezdtek. Viszont a túlterhelt kompon nem volt elég sem a mentőmellény, sem a mentőöv. Az egyik utas beszámolójában arról beszél, úgy érezte magát, mintha a Titanic című filmben lenne, mindenfele emberek a vízben, kapaszkodnak amibe tudnak, volt aki a vízen úszó jégtartó műanyag láda segítségével várta a mentést.

 koh_larn_boat_sink.jpg

koh_larn_boat_sink2.jpg

A hétfő délelőtti hírek szerint összesen 7 halálos áldozata volt a kompkatasztrófának – 3 orosz, 1 kínai, 3 thai -, de a végső eredmény minden bizonnyal rosszabb, ugyanis több mint 20 személy eltűntként kezelnek és azt sem tudják, hogy pontosan mennyien voltak ezen a járaton. A „Koh Lan Travel 1" nevű hajó kapitánya egyébként megszökött, jelenleg a rendőrök keresik.

 

Nehéz okos tanácsot adni az eset után. Thaiföldön a kisebb kompok gyakran aggasztóan néznek ki, egyesek szerint csak idő kérdése volt, hogy mikor következik be ilyen baleset. Bangkok Charlie korábban thai barátaival kompozott egy kisebb szigetre, amikor a thaiok a hajóra szállás után azonnal felvették a mentőmellényt – a turisták közül természetesen senki. Így utólag azt kell mondani, a thaioknak volt igazuk, hasonló esetben nekik lett volna nagyobb esélyük.


További képek, videók: RussiaToday, Bangkok Post, Pattaya One

Érdemes a Bangkok Charlie Facebook oldalra feliratkozni, vagy a Twitter folyamot követni, mert ott szerepelnek mindig a legfrissebb hírek, röviden

*

Szállásfoglalás magyarul: Agoda vagy Booking.com Neked nem kerül többe, de a blogot támogatod vele

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása