Autómentes nap Bangkokban
2014. január 14. írta: Bangkok Charlie

Autómentes nap Bangkokban

Bár a tüntetők a BangkokShutdown jelszó alatt azzal fenyegettek, megbénítják egész Bangkokot, az egész akció jelenleg sokkal hasonlít egy autómentes napra. A megcélzott hét belvárosi kereszteződést természetesen sikerült blokkolni, ezenkívül azonban az utak sokkal járhatóbbak lettek, mert a bangkokiak jó része vagy otthon maradt, vagy lemondott az autójáról és tömegközlekedik, vagy pedig éppenséggel tüntet az egyik színpadnál. Bangkok Charlie végigjárta hétfőn a nagy tömegtüntetés napján a főbb helyszíneket, hogy ne a (rém)hírekből tájékozódjon és első kézből tudjon informálni.

Bangkok ShutDown - Day One

Bangkok ShutDown - Day One

Bangkok ShutDown - Day One

Bangkok ShutDown - Day One

A korábbi térképen jelzett kereszteződéseket mind lezárták a tüntetők. Ez egyébként azt jelenti, hogy nemcsak a kereszteződés van lezárva, de kifele mindenhol kb. 1-2 sarokkal ott vannak a kordonok és a tömeg, így az autósokat már korábban elterelik. Ideális közlekedési eszköz most a motorkerékpár, ezekkel szinte majdnem a színpadokig el lehet jutni. Már gondolkodtam is rajta, hogy összeállítok egy új túrát a katasztrófaturistáknak, BangkokShutdownTour néven, végiglátogatjuk a tüntetéseket, lehet sípot vásárolni, teniszlabdával célbadobni a kormányzati fejekre, megkóstoljuk, mi fő a tüntetők ingyenkonyháján. A túra korlátozott volna, max 1-2 fő vehet részt rajta, mert ezúttal mikrobusz helyett motorkerékpárral mennénk, oda pedig 1-2 utasnál több nem fér fel. Láttam egy motoros taxist is a Khao San Road környékén, aki két hátizsákos turistát szállított, szép mutatvány volt, mert mindkét srác természetesen a legnagyobb hátizsákot viselte.

Bangkok ShutDown - Day One

Bangkok ShutDown - Day One

A belvárosban egyébként a plazák többsége nyitva van – Siam Paragon, CentralWord, MBK, Terminal21 -, utóbbi kettőben én is jártam. Az üzletek nagy része nyitva, alig néhány shop volt zárva. Tüntetők is vannak, ők is vásárolnak, esznek isznak, turistából kevesebbet láttam, pedig aki most betért, talán hatékonyabban tud alkudni. Érdemes ezekre a helyekre skytrainnel érkezni, mert az MBK körül kívülről hatalmas a tüntető tömeg, a Siam Center irányából szinte lehetetlen a földön az MBK-t megközelíteni a tömeg miatt, ráadásul ebben a kereszteződésben a tüntetők biztonsági okból lezárták a gyalogos felüljárókat is, nehogy onnan dobáljanak veszélyes dolgokat a tömegre. Egy változás van a plazák nyitva tartásában, többségük korábban zár, nem tartanak nyitva este 9-10-ig, naponta közlik, hogy mikor zárnak, általában 6-8 körül.

Fontos, hogy a legtöbb turistalátványosság is nyitva – Grand Palace, Wat Traimit, Wat Arun -, ráadásul ezen a környékeken tüntetések sincsenek, a közlekedés is zavartalan. Mondjuk a zavartalan még enyhe kifejezés, a következő képen látható a Chinatown főútja, sosem volt ennyire üres. Az Arany Buddha otthonaként ismert Wat Traimit előtt is készítettem néhány képet, csak lézengtek a turisták.

Bangkok ShutDown - Day One

Bangkok ShutDown - Day One

Bangkok ShutDown - Day One

Elkanyarodtam a Khao San Road felé is természetesen, itt is a legteljesebb nyugi fogadott, a pad thai pedig szerencsére még mindig tökéletes és jó nagy adag errefelé. Az egyik ismerős hotel recepciós mindössze arra panaszkodott, kevés a vendég, az év ezen szakaszában a szobák foglaltsága minimum a duplája szokott lenni. Pedig most javult a helyzet, a tüntetők az egy saroknyira lévő Demokrácia Emlékműtől a belvárosba vonultak, a tábort felszámolták, a körforgalom újra járható. A színpad megmaradt részén pedig a helyiek bohóckodnak, a korábbi szónoki pulpitus mögött pózolnak, készülnek a fotók, mennek majd a Facebookra.

Bangkok ShutDown - Day One

Bangkok ShutDown - Day One

Bangkok ShutDown - Day One

A tüntetések első napja egyébként békés volt, atrocicitásokról nem érkezett hír. Ellenmondóak a számok, hogy mennyien voltak, Suthep a tüntetők vezetője 180.000 emberről beszélt, ami kicsit eltúlzott lehet. De az tény, hogy jutott ember bőven minden színpadhoz, mégha a tömeg felülről kicsit hézagosabb is, mint embermagasságból, ez jól látható a következő fotókon is. Az emberek többnapos tüntetésre készülnek, a déli tartományokból érkező emberek sátrakat is hoztak magukkal, a Lumpini Park valódi vadkempinggé alakult.

Bangkok ShutDown - Day One

Bangkok ShutDown - Day One

A tüntetők között járva jól látható, a keveredés, a sok szikár, barna dél-thaiföldi arc mellett ott vannak a déli kínaiak, valamint a bangkoki  középosztály képviselői. Suthep büszkén mondta, ne zárják be a plázákat, mert vásárolni fognak a tüntetők, nem felgyújtani őket. S valóban, amikor az Asoke melletti 5 csillagos hotel éttermébe felmentem, ahol éppen akciós volt a déli menü, mindössze 600 baht, akkor nem egy asztalnál Bangkok Shutdown pólós tüntetők eszegettek. Összehasonlításként Thaiföldön a minimálbér 300 baht. De meglepő volt amikor az elég jól őrzött Dusit Thani hotelbe is beszállt néhány tüntető a liftbe mellém, törtem a fejem, vajon mit keresnek idebent – gyorsan kiderült: itt laknak! A Dusit Thani előkelő, drágábbak közé tartozó szálloda. Dehát ez egy ilyen tüntetés most, úgy látszik: sokan fújják a sípokat odakint, rázzák az öklüket a korrupt Thaksin és családja ellen, utána pedig az 5 csillagos hotel éttermében relaxálnak egy kicsit.

Bangkok ShutDown - Day One

Bangkok ShutDown - Day One

Bangkok ShutDown - Day One

Bangkok ShutDown - Day One

Bangkok ShutDown - Day One

Természetesen megnéztem a magyar híradásokat,  ahol azt írták, hogy a rendőrök és a katonaság csak tétlenül nézte, amint a tüntetők elfoglalják a kereszteződéseket. Hát jelentem, keresztül-kasul motoroztam a várost, megálltam sok helyszínen, de a rendőrök eltűntek Bangkokból! Nem tudom, merre rejtőzik a beígért, több tízezer rendőr. Mindössze egyet láttam a Khao San Roadon, aki egy tilosban parkoló tuk-tukot bírságolt meg. A sofőrje nem volt ott. Lehet, akkor nem lett volna ilyen bátor. Thaiföld jelképe is lehetne ez a „bátor” rendőr, aki a magányos tuk-tukot vegzálja, miközben a várost túszul ejtik a tüntetők. Megjegyzem, a thai rendőrőket nagyon jól ismerik a thaiok, tudják, hogy mi a fő profiljuk: az itt leginkább tea money-nak nevezett vesztegetési pénzek begyűjtése. Szedik a pénzt mindenkitől, éttermektől, szórakozóhelyektől, illegális külföldi munkásokat foglalkoztató utcai kordétól, sőt, rendőri vezetők illegális éjszakai diszkókat, kuplerájokat, szerencsejáték termeket futtatnak – csak épp akkor tűnnek el, amikor a rendet kellene fenntartani.

Bangkok ShutDown - Day One

Bangkok ShutDown - Day One

Bangkok ShutDown - Day One

 

„Szia Charlie. Te most mennél Magyarországról Bankokba? Köszi az infót.” Hasonló kérdések tucatjait kapom naponta, be is másolom rá a válaszom: „Én mennék Bangkokba, de azért az én helyzetem kicsit más, elég pontosan tudom, hogy mi a helyzet itt. Megértem ha valaki aggódik, de lehet turistáskodni, mert a tüntetések nem érintik a fő látványosságokat.” A lényeg pedig tényleg ez, mert a tüntetők teljes Bangkokot nem tudják megbénítani, a taxisok és a minibuszosok ismerik az útvonalakat, tudnak úgy közlekedni, hogy elkerüljék a problémás helyeket. Ha pedig a skytrainen, belvárosban összefutunk tüntetőkkel, nem kell aggódni, csak mosolyogni rájuk. Ők is ezt fogják tenni. Persze azt nem javaslom, hogy késő este is a tüntetések közelében maradjunk, az ördög ugye nem alszik, jobb az elővigyázatosság.

A másik gyakori kérdés, hogy merre keressenek szállást. Néhány hete azt javasoltam, hogy a skytrain közelében érdemes szétnézni, a Khao San Road nem ajánlott. A mai állás szerint a Khao San Roadot is lehet választani, a nagy tüntetés elköltöztetésével javult a helyzet. Jó ötlet még a folyó mellett, szintén a skytrain megálló közelében nézelődni, mert hajóval könnyen el lehet érni a népszerű templomokat, látnivalókat is. Hasonlóan jó ötlet, az airport link mellett szállást nézni, Bangkok Charlie Pratunamot ajánlja, mert akkor nincs is kint az ember a városból, de a közlekedéssel sem lesz gondja. Pár hotelt ki is néztem, belinkelem őket ide.

 Folyó mellett, nem túl drága hotel:

Ramada Plaza Bangkok Menam Riverside

Belváros, Pratunam, nemrég felújított, közepes árú hotelek, medencével:

Indra Regent Hotel

Eastin Hotel Makkasan

Belváros, Pratunam, vadonatúj építésű, új hotel:

Shadi Home

Egy kérdésre nem tud még Bangkok Charlie se válaszolni: meddig tart ez a tüntetés? Az biztos, hogy nem egy napig, főleg, hogy már második napja vannak lezárva a tüntetések. A tüntetők azt ígérik, ha kell, hetekig táboroznak, addig amíg le nem mond az ügyvezető kormány és ki nem neveznek helyette valamiféle népi bizottságot. A napi program egyébként a színpadi beszédek hallgatása mellett, hogy elmasíroznak egy-egy közeli kormányhivatalhoz és megpróbálják bezárni őket a dolgozókat pedig hazaküldeni. Az ügyvezető kormány természetesen nem hajlandó lemondani, próbálnak újabb tárgyalásokat kezdeni a választásokról, egyébként pedig úgy tipppelnek egy hét alatt kifáradnak a tüntetők. Az igazság a kettő között lehet valahol.

Teljes galéria képei nagyban itt megtekinthetőek.

Érdemes a Bangkok Charlie Facebook oldalra feliratkozni, vagy a Twitter folyamot követni, mert ott szerepelnek mindig a legfrissebb hírek, röviden

*

Szállásfoglalás magyarul: Agoda vagy Booking.com Neked nem kerül többe, de a blogot támogatod vele

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

bene33 2014.01.14. 15:58:26

Nemtudom hogy mennyi igaz abbol amit a nol.hu irt : "A tüntetések és a várható bénulás miatt számos légitársaság lemondta az elkövetkező napokban esedékes bangkoki járatait, az Egyesült Államok követsége pedig felszólította a thai fővárosban tartózkodó amerikaiakat, hogy halmozzanak fel egy-két hétre elég élelmiszert és ivóvizet."
De egy kicsit nyugtalanit, mert jan 21-en repulunk Bangkokba.
( Amugy a radioban is mondtak hasonloakat )
süti beállítások módosítása