Evakuálás Bangkokból
2008. november 30. írta: Bangkok Charlie

Evakuálás Bangkokból

Gyakorlatilag tökéletes állóháború. Még azt sem lehet mondani, hogy a rendőrök rajtaütésre készülve, pattanásra feszült idegekkel néznek farkasszemet a repteret elfoglaló tüntetőkkel, ugyanis a hétvége legemlékezetesebb rendőri akciója az volt, amikor a reptéri útblokádot felállító rendőröket megfutamították a lázadók. A rendőrök pajzsokat hátrahagyva menekültek. Később ezek egy részéért visszamehettek, a csapatszállító teherautókat azonban már nem tudták elvinni, mert a kerekeket a sárgaingesek addigra leeresztették. Hasonlóan dermesztő képet láttam vasárnap este a híradóban, amikor a 4 sávos, bangkoki belvárosi utca közepén egy 10-15 tagú feketeruhás, husángokkal felfegyverzett alakulat poroszkál, az út szélén, tisztes távolból pedig rendőrök figyelik őket. Követik a csapatot, de nem túl fenyegetően. A kommentárból pedig kiderül, hogy a jóemberek éppen most szeretnék elvágni a rendőrfőkapitányság áramvezetékét. Ehhez csak apró adalék, hogy a hétvégén két gránát is robbant a tüntetők között, körülbelül 50 sérültet szállítottak kórházba. Chamlong tartalékos tábornok, a sárgaingesek egyik vezetője közölte is, tanácskozni fog a rendőrfőkapitánnyal, mert nagyon szeretné, ha a rendőrök megvédenék őket az ilyen gránátos támadásoktól…

(UPDATE: Nemcsak tervezte, de találkozott is, ahogy a mellékelt foton látható. Nem bírtam ki, hogy ne tegyem be a Nation fotóját, ugyanis a thaiföldi helyzetet nem ismerőknek szerintem igen jól szemlélteti, hogy miért is felesleges abban bízni, hogy a rendőrség majd jól kiveri a tüntetőket a reptérről. A képen bal oldalt a bangkoki rendőrfőnök, jobb oldalt pedig Chamlong, a tartalékos tábornok, a sárgainges tüntetők egyik vezetője. A mosolygós kép nem archív, vasárnap készült, ráadásul jól látszik a háttérből, hogy valamiféle partyra előkészített bálteremben sikerült lebonyolítani a találkozót. )

Talán nem véletlen, hogy a hétvégén Thaiföldnek, a Mosoly Országának, az „Amazing Thailandnak”, a turistaparadicsomnak sikerült bekerülnie a világ 20 legveszélyesebb célpontja közé, az egyik elismert brit sajtótermék utazási mellékletében. Döbbenetes társaságba: Irak, Afganisztán, Szomália, Csecsenföld.


A nyugat-európai kormányok szinte tényként kezelik, hogy puccs következik és ezért figyelmeztetik az állampolgáraikat, ha lehet, ne utazzanak. Puccs még nincs, de vasárnap a változatosság kedvéért ezúttal a légierő főparancsnoka javasolta a miniszterelnöknek a parlament feloszlatását és új választásokat. Hozzá is tette bölcsen: nincs oka aggodalomra a kormánynak, hiszen biztos, hogy ők nyerik meg az új választásokat. Hogy pontosan milyen pártra gondolt, azt nem részletezte. A reptéri blokád végére a jelenlegi rendőri és katonai passzivitás mellett két dátum is kínálkozik. Rosszabb esetben december 5-ig tart, ez a király születésnapja, s a tüntetők egyik vezetője jelezte, eddig mindenképpen véget ér a demonstráció. Elképzelhető azonban, hogy december 2-án vége lesz a blokádnak, ekkor hirdet ugyanis eredményt a thai bíróság. A tüntetők reményei szerint ekkor kimondják a vezető kormánypárt, a PPP, valamint két koalíciós társának is a feloszlatását.

Jelenleg azonban folyik a menekülés Bangkokból, vasárnap még mindig több mint 100.000 Thaiföldön rekedt turistáról beszéltek. Ha marad a blokád, a szám napról napra nő. A hivatalos bejelentés szerint hétfő estig biztos nem nyitnak meg a bangkoki repterek, így jelenleg csak a Bangkoktól mintegy három óra busz útnyira fekvő U-Tapao repterét tudják használni. Vasárnap reggel még az is téma volt, hogy a reptéri vezetők alkudoztak a lázadókkal, mert szeretnék a Suvarnabhumi repterén rekedt 88 repülőgépet is átreptetni másik helyszínre. Rossz belegondolni, hogy mi történne, ha ezek is megsérülnének egy roham után. A lázadók a reptér egészét birtokolják, az irányító tornyot is, ezért is kellett alkudozni velük. Sikerrel jártak a tárgyalások, a késő esti híradóban lehetett látni Suvarnabhumiról felszálló gépeket, eddig legalább 20 gépet átreptettek.

Bár próbálnak sok mindent, hogy könnyebben tudjanak a turisták elutazni – így például a reptéri check-in-t erre kijelölt bangkoki szállodák lobbyjában lehet megejteni -, azonban az evakuálás mégis nagyon emlékeztet a katasztrófafilmben látható menekülési jelenetekre. Ennek oka, hogy U-Tapao nagyon kicsike a két bangkoki reptérhez képest. Bár a magyar hírek többségében katonai reptérként szerepel, a valóságban vegyes használatú, eddig is volt itt polgári forgalom. A repteret eredetileg 1960-ban az amerikai légierő építette, s jelenleg napi mindössze 40 járatra van méretezve – ezzel szemben Suvarnabhumi napi kapacitása 700 járat. Ennek megfelelően irgalmatlan káosz fogadja a busszal ide szállított utasokat. Hatalmas dugó az úton, a reptér körül M-16-os gépfegyverekkel felfegyverzett katonák. Mindössze egyetlen csomag átvilágításra alkalmas röntgen dolgozik, a határőrök egy hosszú asztalnál ülve pecsételik az útleveleket, az utasok poggyászai hegyekben állnak a betonon. Tájékoztató tábla járatszámokkal, indulásokkal – nos ezek nincsenek, a légitársasági dolgozók bukkannak fel időnként papírtáblákkal és bekiabálják, hogy éppen melyik járat indul. Bár azt is olvastam a magyar sajtóban, hogy a légitársaságok nem akarják használni átmenetileg U-Tapao repterét, a thai hírek szerint azonban a Thai Airways, a Lufthansa, EVA Air, a Scandinavian, és a Canadian airlines járatai innen szállnak fel majd. Érdekesek a különféle kormányok reakciói, az amerikai turisták arra panaszkodnak, hogy az USA nem tesz semmit értük, a Fülöp-szigetek kormánya buszokkal szállítja Chiang Maiba a filippínókat, akik majd innen repülnek haza. A spanyolok pedig három rendkívüli chartert küldenek, melyek közül kettő a spanyol légierő gépe.

A thai állam a Thaiföldön rekedt turistáknak napi 2000 bahtos költségtérítést ajánlott fel, ahogyan ezt már pénteken is megírtam. Megjelent vasárnapra egy angol nyelvű hír, melyben a thai külügyminiszter jelezte, hogy tájékoztatták a nagykövetségeket, így további információt anyanyelvén mindenki a saját nagykövetségétől kérhet. A bangkoki magyar nagykövetség oldala itt található, s idemásolnám az ügyeleti telefonszámot a honlapról, a figyelmeztetéssel együtt.

Felhívjuk állampolgáraink figyelmét, hogy a nagykövetség ügyeleti száma a 00-66-81-875-4610 nem 24 órás diszpécser-jellegű szolgáltatást jelent, ezért kérjük a Thaiföldön, valamint a régióban tartózkodóktól, hogy ezt a számot munkaidőn túl csak halaszthatatlan, azonnali intézkedést igénylő ügyekben (pl. baleset) hívják.
Köszönettel vennénk, ha a Magyarországról telefonálók hívásaikkal a 6 órás időeltolódás figyelembe vételével keresnék meg a nagykövetséget.


Segítségként a itt a munkaidő, valamint egy link, ahol látni lehet, hogy jelen pillanatban mennyi a pontos idő Bangkokban.

Munkaidő:
nagykövetség: hétfő-péntek 08:00-14:00
konzuli részleg: hétfő, szerda, péntek 09:00-12:00

 

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Gábor 2008.11.30. 18:31:28

Köszi a hasznos információkat Charlie! Már nagyon várjuk,hogy normalizálódjon a helyzet.Mi thaiföldön,ingatlan szeretnénk vásárolni,mit tanácsolsz ezt mostanában ne erőltessük?
Tudom,hogy nem ez a legfontosabb probléma most,de ha időd engedi,és válaszolsz ,nagyon hálás vagyok érte.Köszönöm,üdv Gábor

Bangkok Charlie · http://thai.blog.hu 2008.11.30. 18:38:22

Szia. Szerintem mindenképpen érdemes vele várni egy kicsit. Egyrészt hogy tisztuljon a helyzet, másrészt, lehet hogy olcsóbbak is lesznek az ingatlanok. Ez a jelenlegi balhé nagyon nem kedvez az üzleteknek.

Gábor 2008.11.30. 19:24:25

Szia Charlie!Köszönöm a tanácsod,egy kicsit várunk vele.Igazából vmi nagyobb villát szeretnénk,de akkor várunk vele.Mégegyszer köszönöm.

Fehér Robot · http://www.eisengrau.com 2008.11.30. 20:19:11

Tényleg remek infó-forrás a blogod, óránként frissítem :)

Szerintem sokakat érintő kérdés:
Jövő héten indul(na) a repülőnk, szóval valszeg cancel lesz belőle.

Viszont érdemes átteni az utazást január közepére? 2-3 hónapig lennénk valamelyik szigeten.

Vagy inkább tegyek le egyelőre az egészről?

Fehér Robot · http://www.eisengrau.com 2008.11.30. 20:20:14

kiegészítés: ezúttal természtesen Kuala Lumpur felől megközelítve Thaiföldet.

Bangkok Charlie · http://thai.blog.hu 2008.11.30. 20:27:10

Dr. Eck: Köszi :-)

Szerintem érdemes áttenni az utazást, főleg ha Kuala Lumpurba szól a jegy, mert így a környéken éppen elég lehetőség akad a B-tervre. Jelenleg a turista helyeken nem érezni semmit, csak éppen eljutni körülményes oda.

Laja 2008.11.30. 20:36:56

Szia Charlie,

szuper jo a blog, koszonjuk a hireket. Magadrol meg nem ejtettel szot, te mi jot keresel Bangkokban, persze ha nem titok ? :-)

Thaifoldet besoroltak a vilag 20 legveszelyesebb orszaga koze, ahova nem ajanlatos utazni... hat ez nevetseges. A turistakat szeritnem ott nem bantja senki csak az utazas problemas.

Charlie, elofordulhat olyan helyzet, hogy puccs / polgarhaboru eseten a turistakat is atrocitasok erik a tipikus turista-helyeken (pl Phuket)? En mar tobbszor jartam thaifoldon es nem tudom elkepzelni, hogy igy legyen...

Koszonom,
Jo ejt,
L.

-Virgonc- · http://www.virgonc.com 2008.11.30. 20:48:12

Mi december 29 indulnánk Koh Samuira. Eddig nem aggódtunk.. lehet hogy kellene? Nem nagyon gondolkodtunk az út lemondásán mivel phuketen át menne a gépünk. Kezdjünk aggódni vagy várjuk ki a végét?

Fehér Robot · http://www.eisengrau.com 2008.11.30. 20:54:36

Köszi a gyors választ! Akkor nem mondok le teljesen a 30 fokos januárról :D

Tony 2008.11.30. 20:59:15

Szia Charlie!

Énnekem sajnos mindenképpen kötött Ázsiai utazásom van szakmai okokból december elején. (Japán, Hong Kong) A hazafelé utat gondoltam megspékelni egy kis bangkoki meg kambodzsai kitérővel. Sajnos a repülőjegyek már mind meg vannak véve. Kétszer kellene Bangkokot érintenem, dec. 16-án Hong Kongból érezve, amikoris 18-án mennék Phnom Penhbe tovább és 22-én, amikor Siem Reapból hazatérve indulnék Lufthansa-val haza.
A helyi viszonyok ismeretében Te látsz esélyt arra, hogy ha 5-én vége lesz a reptérzárnak, akkor 16-körül fognak már fogadni repülőket? Az első részt át tudom szervezni AirAsia-val HKG-KUL-PNH útvonalra, de a hazafelé utat nem nagyon (A Lufthansa tudomásom szerint csak Bangkok-on át indul európa felé a régióból.)
Az utat nyilván lemondani nem tudom... A helyzet elég kellemetlen.

Köszönjük a naprakész tájékoztatást, nemhogy a magyar médiánál, hanem még az angol nyelvű thai forrásoknál is frissebb vagy (BangkokPost, stb).
Le a kalappal!

Farang (törölt) 2008.11.30. 21:01:20

U-Tapao reptér, ha finoman akarok fogalmazni akkor, igen gyenge. Pont egy éve sikerült onnan indulnom Samuira, akkor még felújítás is volt, nem tudom elképzelni, hogy a kis gumi kerekes busszal kihordják az embereket egy Jumbóra. Egyébként minden ki van írva oroszul is szóval csak bátran aki tanulta még ezt a "fontos" nyelvet. Most beszéltem egy thai barátommal aki Samuin a Renaissance hotelben dolgozik, és Ő is panaszkodott, hogy tiszta halott az egész sziget. Elérték a céljukat a tüntetők azt hiszem. :(

Bangkok Charlie · http://thai.blog.hu 2008.11.30. 21:14:11

Laja: Nem titok, de ez nem énblog. ;-) Dolgozom, szerencsére nem turizmusban, bár azért sok mindent fog érinteni sajnos a blokád és a visszaesés. Nagyon remélem, hogy nem fordulnak a külföldiek ellen a thaiok. A gond, hogy azt se tudtam volna elképzelni, hogy képesek tönkretenni a turizmust. Aztán most láthatjuk. A 20 legveszélyesebb ország közé sorolás egyfelől vicc, másfelől sajnos sokakat tényleg elijeszthet, akik csak tervezgetik az utakat.

Virgonc: Phuketre most is érkeznek/indulnak a gépek, gond nélkül.

Tony: Addigra emberi számítások szerint normalizálódni kell a helyzetnek. A legtöbb légitársaság úgy számol, hogy ha elindul a forgalom, akkor két hét alatt áll be a rend. Természetesen a korábban vett vagy foglalt jegyeket szerintem mindenkinek érdemes újra ellenőrizni az irodákban.

Farang: Ez lesz az igazi gond. Ma hallottam olyat, hogy a karácsonyi, újévi foglalások 50 %-át törölték!

Zsolt72 · http://www.budapestdailyphoto.com 2008.11.30. 21:28:25

köszi a hasznos infókat! Sok barátom él kint, de napok óta nem hallok felőlük.

freddy 2008.11.30. 21:33:28

az igen...vegyek-e valami nagyobb villát thaiföldön....nyaraljak-e 2-3 hónapig valamelyik szigeten....erre szokták mondani, hogy irigylem a problémáitokat....sőt még sajnállak is titeket kicsit, hogy ilyen nehézségekkel kell szembenéznetek :-)

tobias 2008.11.30. 22:06:33

freddy, az a helyzet, hogy csak az oda-vissza út drága, az ott lakás olcsóbb, mint Magyarországon. A villák, lakások is, pláne az ország belsejében! Királyként élhetsz, ha van rá havi 150 e forintod, de már 100 e Ft nyugdíjjal, stb. is érdemes kitelepülni.

Kemy 2008.11.30. 23:57:00

Sziasztok, nincs itt véletlenül valaki, aki múlt csütörtökön utazott volna ki az Eupolisz túrájára? Ha igen, akkor örülnék, ha felvenni velem a kapcsolatot: kemyyy KUKAC gmail PONT com

gabber 2008.12.01. 00:11:30

nnaaa... en jovo februarban - marciusban terveztem a Thaifoldre koltozest es esetleg letelepedest (egy idore). Baratnom vagy akar mondhatjuk menyasszonyom Thai, ott az egesz csaladja hazahuzza a szive. Meg igazsag szerint nemi bizniszt is be akarunk inditani. Remelem addig kiderul mi lesz. Pont ma ebedeltem 2 thai baratommal itt (Anglia) azt mondtak kivarnak mi lesz azutan mennek haza. Pont koltoztek volna vissza par het mulva... Olvasom a blogod Charlie rendszeresen (mar csak a koltozes apropojabol is). Keep up the good work! Ha meglesz a koltozes majd meghivlak egy sorre :)

mindenhova 2008.12.01. 00:49:31

Szerintem minden rendben van, nyugatról kicsit eltúlozták a dolgot, nem kell aggódni, és nem kell lemondani semmilyen utazást, sőt nyugodtan vihetitek magatokkal az egész családot, különösen a nagymamát! És ingatlanokat is vehettek, de egy jó tanács, már most küldjétek át a pénzt az ottani bankokba, h. alkalomadtán könnyebb legyen az ügylet lebonyolítása!

BKKLaci · http://www.loveliguesthouse.com 2008.12.01. 03:27:26

Szia Charlie! Köszi a pontos bangkoki információkat és az előző helyreigazítást is. Profi, mint mindig! :-)

Tudom, hogy a helyzet nem éppen rózsás odafent (Bangkokban), de itt nálunk a napsütötte délen semmi hasonló problémát nem tapasztalok.
Phuketen ma 76 járat száll le és - gondolom - nem üresen. Sőt! Mivel a kormány "segélyezi" a beszorult túristákat, nálunk például megnőtt a foglalások száma. Nem mondtak le foglalást (eddig) és aki nem akar, vagy nem tud elmenni az marad, és továbbra is jól érzi magát. És egy jellemző tünet. Vannak olyan vendégek, akik, bár egy szobában laknak, külön számlát kérnek (1600-1800 bathról, naponta). No comment...

Egy komoly probláma viszont van aminek a hatását ismét érezni lehet. Ez szerintem a bulvársajtó és amit ezzel az országgal már harmadszor csinál meg pár év leforgása alatt. (Persze a magas labdát a Thai politikusok adták fel most is.) Szerintem a politikusnál (Bocsi! Tudom, hogy ez nem politikai blog...), csak egy bulvárlapnak vagy hírcsatornának dolgozó gátlástalan és tájékozatlan bértollnok lehet kártékonyabb állafajta. Amit 2005-ben, 2006-ban és most művelnek, az egyszerűen milliárdos veszteségeket okoz!

Garfi 2008.12.01. 05:32:49

Vasarnap hajnalban erkeztem az Aerosvittel UTAPAO-ra. Mondhatnam gordulekenyen folyt az utlevelvizsgalat, a csomagok 2 reszletben erkeztek, az enyem a masodik szeriaban, kb 30 extra perc mulva. Igaz, kb huszan ultunk a 767-esen... Kenyelmes volt :-) Taxik tomege vart a repteren kivul, 500 bahtert kb fel ora alatt Jomtienen voltam. Pattayan erezheto a farang hiany, de korantsem annyira, mint az varhato lenne. Igaz panaszkodik mindenki ( thaiak )es tele van a tokuk a repter zarlattal. Amugy minden nyugis, business as usual.... es 30 fok....

dr.bognareva 2008.12.01. 06:22:18

Egyik-másik hozzászólás RÉMES!
Mit irigykedsz "tökös", hogy valaki (bárki) villát akar(na) venni Thaiföldön? Neki AZ a gondja - most. Na-és? Mért nem vagy irigy a magyar "politikus"-gárdára - pártsemlegesen? Kérdezd csak meg "ezeket", mi a gondjuk mostan, Világválság idején. Tutira mondhatom, NEM az ország rendbetétele, tapasztalhattad.
És Thaiföld? Szerintem tök jó lenne, ha kevesebb lenne a farang. Ezért menekülök alkalmanként - KIZÁRÓLAG - monszun idején Khao Sok-ba, a dzsungelbe. Akkor ugyanis NINCS farang. Csak thai. És NEM mosolyognak mindig, hanem dolgoznak - ezerrel. És piszok fáradtak. Meg még gyilkos, meg tolvaj is van közöttük. Mert NINCS két egyforma thai. Csak annak "látszó". Szóval hajrá, maradjatok csak itthon, és rakjátok - velem együtt - rendbe a saját hazátokat. Éppen ideje.

dpeti · http://www.ninapartmentsphuket.com 2008.12.01. 06:33:27

azt tudja valaki, hogy az egypt törölte a járatait vagy valahová máshova érkezik?

Bangkok Charlie · http://thai.blog.hu 2008.12.01. 06:38:10

Mindenhova hozzászólásában remélem mindenki látja az iróniát. A legkevésbé sem ajánlom senkinek sem, hogy ész nélkül utalgasson Thaiföldre.

BKKLaci: Bármennyire is túloz a nyugati sajtó, ezúttal sajnos a thaiok túl messzire mentek. Éppen elég propaganda lesz az is, ahogy a 100.000 ideges külföldi hazatér. Hallom Amerikában, Angliában, Ausztráliában lakó barátoktól, hogy milyen hírek mennek most Thaiföldről. Hát, a turizmus kap rendesen. Idő kell a bizalom visszatéréséhez.

Gabber: Úgy legyen :-)

Garfi: Köszi az infót. Milyen légitársaság volt?

A Villa-kérdést, valamint a magyar politikuskodást itt és most berekeszteném. Offtopic, kérem, maradjunk a témánál.

BKKLaci 2008.12.01. 06:45:55

dpeti: A világ összes polgári járatát megtalálod itt:
www.flightstats.com/go/Home/home.do Regisztrálni kell, de megéri...

A phuketi reptér online szolgálatát itt:
www.phuketairportonline.com/

Bangkok Charlie · http://thai.blog.hu 2008.12.01. 06:46:27

dpeti: Úgy tudom, az Egypt nem jár most. Ez sajnos sok magyart is érint, mert elég sokan használták őket. Az Egyptnek nincs szállodai checkinje sem éppen ezért.

BKKLaci 2008.12.01. 06:49:54

(Sajnos) megint igazad van... Tényleg túl messzire mentek. Ezért is vagyok (nem kicsit, de nagyon) elkeseredve.

dpeti · http://www.ninapartmentsphuket.com 2008.12.01. 06:56:22

ajaj várok valakit 13.-án az még majdnem 2 hét hát reméljük a legjobbakat

dpeti · http://www.ninapartmentsphuket.com 2008.12.01. 07:09:42

hát ez a flight stats nem valami naprakész :(
mára is azt írja hogy minden ok. a suvarnabhumi-n

donell 2008.12.01. 07:32:19

Lehet olvasni a híradásokban, hogy a déli rész 3 tartományát sem javasolják. Azokat miért nem? Ha valaki Malájzián (K.L) keresztül érkezik Thaiföldre, az biztonságos?
Vagy inkább célszerű elhalasztani az utazást? Szerdán indulnék Thaiföldre a qatari légitársasággal...

Bangkok Charlie · http://thai.blog.hu 2008.12.01. 07:59:42

donell: Ez nem új figyelmeztetés, évek óta szerepel a Külügyminisztériumnál. A déli tartományokban szoktak a muzulmánok robbantgatni, ezért. A qatari amúgy jó légitársaság, nekem egyik kedvencem (a másik az Eva Air).

Bogyesz 2008.12.01. 08:18:51

Szavadi ka Charlie! :) Már csak a rendhagyásért is. Én a családommal élek itt, (mellesleg nem vagyunk pucolósak :)))) ) a napokban kellene haza utaznom. Óránként átböngészem a netet, hogy frissebb infóhoz juthassak. Tegnap, amikor utána néztem ismét a jegy foglalásomnak, már azt írták, a Bangkokból induló járatomra, "unable,does not operate". Igaz, vissza Bangkokba már tudok jönni a befoglalt időre, de elmenni nem tudok. Hát engem ez zavar, de nagyon. Egyébként Pattayán a tüntetésből azon kívül, hogy lényegesen csökkent a turisták lésztáma nem lehet egyebet érezni.

Bogyesz 2008.12.01. 08:23:54

Ha valaki véletlenül tudja, hogy az EVA Air Bécsbe induló járatát fogadják-e Thaiföldön és melyik reptér, meg köszönném az infot. :))

Bangkok Charlie · http://thai.blog.hu 2008.12.01. 08:31:44

Bogyesz: Fent szerepel az írásban az Eva Air, a thai lapok szerint U-Tapao-ról repülnek. De a legjobb lenne felhívni őket, vagy az U-Tapao repteret. Ha Pattayáról mentek akkor az közelebb is van, mint Bangkok. Még ha volt jegyetek, akkor is mindenképpen telefonálni kell és rekonfirmálni. A Thai Air is kiadott ma egy ilyen figyelmeztetést, hogy mindenki telefonáljon újra, akinek decemberre jegye van.

Bogyesz 2008.12.01. 08:42:15

Jut eszembe :) Idén év elején részesévé váltam egy-szintén sárga ingesek-tüntetésnek. Amikor megkérdeztem egy fagyit eszegető thai rendőrt -akiknek a csoportja az út másik részéről figyelte a díszes társaságot-, hogy ezek mit akarnek itt? Legyintve csak annyit mondott, hogy "áááá, csak tüntetnek a kormány ellen". Éreztem, nem kell félnem sem a tüntetőktől, sem a rendőröktől, aki készségesen meg is kínált a fagyijából :D

Bogyesz 2008.12.01. 08:44:13

Köszönöm Charlie :) intézem :)

Kevin 2008.12.01. 09:10:35

Gábor: Hol, melyik szigeten akarsz ingatlant venni? Csak privát dologban gondolkozol?

Tomzol 2008.12.01. 09:47:13

Engem aggaszt az a tény, hogy átköltöznek a reptérre a tüntetők a kormány épületből. Azt az épületet augusztus óta tartották az irányításuk alatt és ezzel a lépéssel azt hiszem hosszútávra akarnak berendezkedni. Itt már csak a holnapi bírósági ítéletben bízhatunk...
Az azért vicces, hogy ha az Aerosvit 20 emberrel repült, ahelytt hogy az üres helyeket amelyeket visszamondtak kedvezményesen eladták volna.

Bogyesz 2008.12.01. 11:35:21

Gábor: minden felmerülő probléma, probléma (még a ház vásárlás is). Mielött házat vagy lakást veszel, érdemes meghallgatni azok tapasztalatát, akik jártasak ebben a dologban, majd körül nézni az itteni ingatlan piacon. Ezek után érdemes informálódni az itteni törvények után is :) Kapcsolatban állok olyan Osztárk-Magyar condominium építtetővel aki spiccén van a dolognak :)

Bangkok Charlie · http://thai.blog.hu 2008.12.01. 12:22:54

Bogyesz és a többiek: tudom, hogy nagy a kísértés, de mellőzzük a reklámokat. Nem itt kell ügyfeleket, és/vagy palimadarakat fogni. ;-)

Gábor 2008.12.01. 12:25:58

Kedves Kevin.Bogyesz!Koh Samui-n szeretnénk,sajnos,az egyik családtagom most kint is ragadt,van elképzelésünk is,de persze hátha van jobb..Több mindent szeretnénk,meglátjuk,hogy alakul a helyzet az országban.

roland_cs 2008.12.01. 12:29:19

Bogyesz: Eva Air járatai Bangkokba egyelöre törölve. Mindenkit felhív az airline kb. 12-24 órával a repülés elött, hogy a neten cancel-olja jegyét, amennyiben a neten vette. Természetesen felajánlanak késöbbi járatokat is, de ezt a kedves utas dönti el, hogy mit tesz.

roland_cs 2008.12.01. 12:37:46

Pontosítás: feledékeny vagyok, bocsánat. Itt utána lehet nézni, mi mikor száll fel:

eservice.evaair.com/online/html/global/Asi0a203_E.asp

tobias 2008.12.01. 13:04:42

สวัสดีครับ ชาร์ลี

"A legkevésbé sem ajánlom senkinek sem, hogy ész nélkül utalgasson Thaiföldre."

Kérlek, részletezd!

Köszönöm: tobias

Bangkok Charlie · http://thai.blog.hu 2008.12.01. 14:14:32

สวัสดีครับ โทเบียส ;-)

Miért, szerinted lehet ész nélkül utalgatni, főleg nagyobb, befektetésre szánt összegeket? A válaszom "Mindenhova" kommentjére volt reakció, s továbbra is fenntartom.

tobias 2008.12.01. 14:47:18

Ész nélkül semmiképp, kedves Charlie, de mi van az egyéves vízumhoz szükséges 800000 bahttal?

TIA, โทเบียส

füles (chiang mai) · http://fules.freeblog.hu 2008.12.01. 15:53:48

> azt tudja valaki, hogy az egypt törölte a járatait vagy valahová máshova érkezik?

delayed státuszban vannak napok óta, gyakorlatilag nem járnak. a húgom 12-én jönne látogatóba velük, neki most azt javasolták, hogy foglalja át Kuala Lumpurba (díj nélkül) (és onnan Air Asia jár Chiang Maiba és Phuketre is asszem), vagy törlés és visszaadják a pénzt, péntekig meglátják, hogy alakul a helyzet, és utána lehet dönteni.

Ag 2008.12.01. 22:17:44

December 18-án mennénk az Eva-val Bangkokba. Át lehet vajon foglaltatni a jegyet máshova?
Ha valahogy ki is tudnánk jutni, majd a január 12-re tervezett visszaút nem jönne össze, akkor mi a helyzet? Nyilván a már kialakult helyzetben kiutazott turistákat nem "támogatják" szállással, stb., ha nem tudnak visszatérni Mo.-ra. Vagy???
süti beállítások módosítása