Bírósági stop három koalíciós pártnak
2008. december 02. írta: Bangkok Charlie

Bírósági stop három koalíciós pártnak

A thai alkotmánybíróság három, a jelenlegi kormánykoalícióban lévő pártot oszlatott fel választási csalás miatt, vezető tisztségviselőiket pedig 5 évre eltiltotta a politikai szerepvállalástól. A pirosingesek blokád alá vették az Alkotmánybíróság székhelyét, azért a bírák ideiglenesen a legfelsőbb bíróság épületében voltak kénytelen ítéletet hirdetni. Természetesen a kormánypárti tüntetők ide is követték őket, az épület előtt zászlókkal, piros csattogó műanyag talpakkal a kézben a piros ingesek tömege, az épületben pedig éppen a bírák közlik a verdiktet és mondják ki három kormánypárt feloszlatását, így a miniszterelnököt adó People Power Party, a Chart Thai és a Matchima Thipataya párt végét. A piros ingesek szeretnék megakadályozni a bírák kijutását, de az épületet ezúttal az M-16-osokkal felfegyerzett katonaság védi, hatékonyan. A kormányt támogató erők napok óta azt hangoztatják „csendes puccs” készül az országban, a katonák nem merték nyíltan a hatalmat megragadni, ezért a bíróság útján fosztják meg a miniszterelnököt a hatalmától. A PPP szerint a bíróság megrendelésre dolgozik. Mindenesetre az ítélet egybe cseng a várakozásokkal, néhány napja pedig a sárgaingeseket vezető, Chamlong tartalékos tábornok is felszólította a bíróságot, ne késlekedjenek.

A folytatás egyelőre kétséges. A parlamentet nem oszlatták fel és a képviselői mandátumot sem veszítették el a vádakban nem érintett képviselők. A Thaksin barát erők pedig már elkezdtek mozgolódni, vagy új pártot alapítanak, vagy pedig a talpon maradt két kormánypárt körül tömörülnek. Somchai Wongsawat Chiang Maiban várta a bírósági döntést, utána mindössze rövid nyilatkozatot adott ki: „Megpróbáltam a legjobb munkát végezni az országért”. Ügyvezető miniszterelöknek Chaovarat Chanweerakul korábbi miniszterelnökhelyettest nevezik ki. A további lépéseket mérlegelik.

A bírósági ítélet összesen 37 PPP tisztségviselőt tiltott el a politikai szerepvállalástól, közülük 22-en voltak parlamenti képviselők. Ebből a csoportból 8-an már korábban lemondtak, így a jelenlegi bírósági döntés 14 képviselőt érintett. A PPP frakciónak 233 képviselője volt a 480 fős parlamantben, a mai bírósági határozat után pedig maradt 219. Ezzel még mindig bőven a legnagyobb létszámú erőt alkotják a thai képviselőházban.

A tüntetők nem távoztak a repülőtérről, ujjongva fogadják a bírósági eredményhirdetést. Közölték, folytatják a blokádot és idézem szó szerint: "nem engedik, hogy a kabinet ügyvezető kormányként dolgozzon". Követelik, hogy az összes miniszter és kormánytag távozzon, a bírósági ítélet a 36 kormánytagból 22-t érintett, a többiek azonban megtartják poziciójukat az ügyvezető kormányban is. Hétfőn éjszaka újabb gránátos támadást hajtottak végre a sárgaingesek ellen, a régi Don Muang reptér mellett blokádoló tömegbe repült egy gránát a gyorsforgalmi útról. Egy ember kórházba szállítás közben halt meg, 22-en pedig megsebesültek.

Időközben növekszik a Bangkokban rekedt turisták serege, jelenleg 350.000 turista vár arra Thaiföldön, hogy elutazhasson – s mintegy 10.000 thai állampolgár rekedt a határokon kívül. A turisztikai minisztérium adatai szerint a reptér lezárása miatti helyzet napról napra csak rosszabbodik, ugyanis nagyon sok turistának ér véget a nyaralása, a szükségrepterek kapacitása azonban véges, ráadásul több légitársaság felfüggesztette a bangkoki járatait. A gondot részben az jelenti, hogy amíg Suvarnabhumi repterén napi 400 járat landolt és indult, addig U-Tapao kapacitása napi 50 járat. A reptéri hatóságok vezetői semmi jóval nem kecsegtetnek akkor sem, ha vége a blokádnak, ugyanis állításuk szerint akár egy hétbe is beletelhet, mire megindul onnan a forgalom, mert több műszaki berendezés tönkrement, melyeket javítani kell. Jelenleg Bangkokban azt javasolák a turistáknak, hogy a városi terminálokon a tervezett indulási idő előtt 7 (!) órával hajtsák végre a checkint.

 

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

kicsibi 2008.12.02. 08:34:59

sziaszok!mi 12-én indulnank bangkokba a lufthansaval és onnan le samuira bangkok airel. persze kifizetett jegyünk van mindkét légitársaságnál.tudja e valaki hogy a lufi indit e járatot egyátalán valamelyik közeli reptérre vagy felejtös és, hogy mi van a helyi járatokkal.szeretnénk mindenkép lejutni. persze reméljük megoldodik addig a helyzet de ha nem ,kéne valami alternativa. ha tudtok valamit irjatok köszi

gastro, missing in action 2008.12.02. 09:00:34

hívd fel a lufit! értelemszerűen!

gastro, missing in action 2008.12.02. 09:02:35

Én nem értem mit rováznak itt egyesek több üzeneten keresztül is akár! Baszki olvassátok ti egyáltalán ezt a blogot, vagy csak picsogni jártok ide?!
Charlie elég reálisan vázolta már a lehetőségeket és a thaiföldi eddigi puccsok körülményeit és kimenetlüket. Mióta én járok ki (1987 óta de nem minden évben), azóta már vagy 20 puccsot hajtottak végre ilyen-olyan erők, de a turisztikai fejlődés töretlen, ugyanis ez lényeges gazdasági ágazata az országnak!
Aggódni nem kell, maximum akkor, ha a déli muzulmánok fognak puccsot végrehajtani, de őket a piros és sárgaingesek is sikeresen elnyomják, szerencsére.
Szóval ezt az aggódást fejezzétek már be! Sokkal jobb hely minden körülmények között, mint Magyaro.

Tomzol 2008.12.02. 09:26:43

Én nem látom a végét ennek a problémának, attól hogy feloszlatták a kormánypártot meg másik két pártot. A tegnap előtti repülőtéri teljes berendezkedés egyértelműen arra utalt, hogy eszük ágában sincs két nap múlva elhagyni a repteret egy kedvező bírósági döntés után sem.
Ráadásul most már lassan szembe kell nézni a pirosingesekkel is, akik a kormány feloszlatása miatt kezdenek el dühöngeni. Jó lenne ha a király a szülinapja előtt kiállna a nép elé és kicsit lenyugtatná őket. Egyébként meg mi a francot gondol az ellenzék? Ha ők kerülnének hatalomra, hogyan gondolják THaiföld image-át visszaszerezni turisztikai szempontból. Eleve a a pincéből indulnának :)

Tomzol 2008.12.02. 10:01:48

Charlie egy dolog nagyon izgatja a fantáziám, esetleg tudsz-e információt arra vonatkozóan, hogy az elmúlt évek puccai után és egy nem természetes események után változott-e és ha igen milyen mértékben a Thai Baht a dollárral szemben? Gondolok itt arra, hogy várható- a mai bírósági döntés után árfolyam gyengülés tartósan?

Bangkok Charlie · http://thai.blog.hu 2008.12.02. 10:14:41

Tomzol: Na ez már érdekesebb kérdés. Itt látható a tendencia az elmúlt 3 hónapban:

finance.yahoo.com/currency/convert?from=USD&to=THB&amt=1&t=3m

Nehéz jósolni mert a baht erős és próbálja is ezt tartani a Thai Nemzeti Bank, évek óta. Látszólag gyengült a grafikonon most, de az oka ennek inkább az USD visszakapaszkodása. Én magam is drukkolnék a gyengébb bahtnak, mert az euróval szemben most sajnos nagyon erős. Az elmúlt hét alatt visszajött 42-től 44-45 környékére, de ez még nem elég.

Polly 2008.12.02. 10:21:58

Akit érint, cseteltem az aerosvittel (bocsi, most nem fordítanám le):

aerosvitonline: yes, flights are operated
You: considering the situation if I make a cancellation do I get a full refund?
aerosvitonline: the flights are operated to Utapao
aerosvitonline: in accordance with the fare rules - unused ticket
aerosvitonline: as the flights are operated just to another airport
You: ok, my last question: you are still delivering passengers to Utapao safely. Are you also able to fly them out?
aerosvitonline: flights are made to Utapao
aerosvitonline: and from Utapao
You: thank you.
aerosvitonline: we are glad to help you

Van még esetleg hozzánk hasonló elvetemült akinek jegye van BUD- KIEV- BKK útvonalra dec 13-án?

Tomzol 2008.12.02. 10:40:26

Charlie köszi az infot, én is bíznék benne, mert jó lenne minél olcsóbban kint nyaralni.
Viszont meglepetés, hogy július vége augusztus elején 4,2-vel kellett kb szorozni a ft-hoz képest. Ha jól látom, akkor most talán a dollárt érdemes kivinni, az a legerősebb most a Baht-hoz képest.

Bangkok Charlie · http://thai.blog.hu 2008.12.02. 10:44:37

Tomzol: Igen, de közben a forint is gyengült. Dollárból új 100-as címletet érdemes hozni, azt jobban váltják mint a kisebb címleteket.

Jukka 2008.12.02. 11:00:43

szia Polly!

mi is vagyunk olyan elvetemültek, de nekünk december 12-én megy a gépünk - remélhetőleg.(aerosvit) és nagyon köszönjük az infót, egy kicsit megnyugtattál! szívesen kötünk véd- és dacszövetséget, cserélünk telefonszámot, társulunk, szövetkezünk veletek!! mindent a cél érdekében!

amanda 2008.12.02. 11:00:44

kicsibi: először is: hívd a lufthansát. De a honlapjukon id eléggé up to date adatok vannak (current travel info menüpont alatt). Jelenleg december 6-ig nyilatkoznak a járatokról, és jelenleg Phuketen szállnak le a gépek.

Polly 2008.12.02. 11:22:10

Jukka szövetkezzünk. :-)
Folytathanánk skype-on vagy msn-en. Melyiked van?

Jukka 2008.12.02. 13:26:10

Polly, skype-om van, budaker1. olvastad a jó hírt? gondolom, igen! :-)

a-b 2008.12.02. 13:41:25

Szia kicsibi!

A Bangkok Airways jelenleg U-Tapao - Samui jarata uzemel. Tehat lejutsz "konnyen" de remeljuk addigra BKK-i repter is mukodik mar! :-)
süti beállítások módosítása