Blokád után
2008. december 03. írta: Bangkok Charlie

Blokád után

Szerda este landoltak az első teherszállító repülőgépek Bangkok Suvarnabhumi repterén, csütörtökön pedig a Thai Airways első, Ausztráliába induló járata jelezte, reménykedhetnek a turisták, rövidesen vége a káosznak. Az utasoknak igaz még a Bitec-en felállított terminálban kellett a checkint végre hajtaniuk a járat indulása előtt 7 órával, de a repülőteret üzemeltető AOT vezetői jelezték, megfeszített ütemben vizsgálják át a teljes területet és az összes rendszert. Jobb esetben egy hét,  pesszimistább forgatókönyv szerint két hét kell ahhoz, hogy minden visszaálljon a reptéren az eredeti kerékvágásba. Egész takarító hadsereg vette birtokba a tüntetők után a repteret, valamint több mint 500.000 négyzetméter területet vizsgálnak át robbanószereket keresve. A reptéri rendszereken is a legalaposabb ellenőrzéseket kell végrehajtani, mintha csak most nyitna a vadonatúj reptér. A híradós felvételeken látszott, hogy a checkin pultoknál a reptéri dolgozók próba beszálló kártyákat és csomagjegyeket állítanak ki. Utasok és bőröndök nincsenek, de a vonalkódos csomagjegyek azért belekerülnek a szürke műanyagládákba, akár egy-egy utas csomagja lenne, majd megy a láda szépen a gumiszalagon a reptéri csomaglabirintusba. Ha minden rendszert átnéztek, akkor jön a thaiföldi légügyi hatóság is a végső ellenőrzésre és a működési engedély kiadására. A nemzetközi repülésbiztonsági előírásokkal nem viccelnek. Annyira nem, hogy a Thai Airways nagy bajban volt, amíg ideiglenesen U-Tapaót kellett használnia, ugyanis az amerikai hatóságok nem fogadták el az ott működő rendszert, s nem engedték landolni ezeket a gépeket Amerikában. Így az elmúlt néhány napban minden Thaiföldről, U-Tapao repteréről az USA-ba induló direkt járatnak meg kell szakítania útját Japánban, ahol az osakai nemzetközi reptéren hajtották végre a biztonsági ellenőrzést. A kitérő három órás várakozást és plusz kellemetlenséget jelentett az utasoknak. Nem részletezték a hírekben, de gondolom, minden csomagot kiszedtek és újra átvilágítottak. El tudom képzelni, mekkora örömöt jelenthetett.

Ez az apróság is mutatja, hogy milyen tökéletes káoszt okozott a sárgainges PAD reptérfoglaló akciója. A károkat nem sikerült még felbecsülni, de a Thai Airways már bejelentette, hogy 20 milliárdos kártérítésért akarja perelni a PAD-ot. A kormányt támogató piros ingesek vezetője pedig a rendőrséget szólította fel, hogy terrorizmus miatt indítsanak eljárást a 12 PAD vezető ellen.

Bár a reptéri blokád ma megszűnt, a sárga inges PAD minden demonstrációt befejezett a városban, a helyzet egyáltalán nem oldódott meg Thaiföldön. Sondhi, a médiamágnás közölte: a PAD bármikor visszatér, ha úgy érzik újabb Thaksin-féle bábkormány bukkan fel, vagy bárki megpróbálja az alkotmányt úgy megváltoztatni, hogy a monarchia ereje csökkenjen. Nem sok jót ígért a kijelentés, főleg ha hozzávesszük, hogy a másik PAD alapító, Chamlong tartalékos tábornok egy nappal korábban diadalmasan jelentette be a sárgainges tömegnek a reptéri tömegnek, hogy lám, milyen remek helyszínt választottak – a miniszterelnöki hivatal udvarán hiába állomásoztak 3 hónapig, bezzeg a reptéren minden céljukat elérték egy hét alatt…

Jelenleg a bangkoki utcákon a kormány támogató piros inges „United Front for Democracy Against Dictatorship” (UDD) csoport tüntet az alkotmánybírósági ítélet ellen. Ez a tüntetés normál keretek folyik, nem akadályoznak semmit, rázzák a műanyag kereplőiket – s egyelőre jóval kevesebben is vannak, mint voltak a sárga ingesek. A csapat jövő hétre melegít, a parlamentben ugyanis hétfőn vagy kedden kívánnak új miniszterelnököt választani. Jelenleg ügyvezető kormány van, ám aggodalomra elvileg nem lenne oka a koalíciós pártoknak, hiszen az alkotmánybírósági ítélet után a korábbi 313-ból még mindig 283 helyet mondhatnak a magukénak. A thai parlament 480 fős, a 30 üres helyet a választási bizottság mai közleménye január 11-ig kell feltölteni. A kedden feloszlatott People Power Party (PPP) képviselőinek egy része még azon nyomban aláírta csatlakozását a Puea Pandin (PP) párthoz. A kormányt 6 koalíciós párt alkotta ezek közül a PP 24 fős frakciója volt a negyedik a méret szerinti sorban. Szerdára azonban elindult a taktikázás, a hírek szerint az egyetlen ellenzéki párt, a Demokrata Párt szeretne ugyanis annyi képviselőt elcsábítani, hogy ők legyenek a kormánykoalíció vezető ereje és ők jelölhessék a következő miniszterelnököt. A logikus magyarázat szerint ez szolgálná a nemzeti megbékélést, nem ingerelné a PAD-ot, hiszen nem a Thaksin táborból kerülne ki a miniszterelnök. A hihető és gyorsan terjedő pletykának ellentmond, hogy Abhisit Vejjajiva, a Demokrata Párt vezető nyilatkozatában a parlament feloszlatását és új választásokat szeretne, mert az teremtene tiszta helyzetet és adhatna friss erőt az új kormánynak. A maga részéről mereven szeretne ragaszkodni a demokráciához és az alkotmányhoz, éppen ezért utasítja el például a nemzeti egységkormányról szóló javaslatot.

A thai politikában azonban nem kell meglepődni semmin sem, mert minden és annak az ellenkezője is bekövetkezhet. Az alkotmánybírósági döntéssel egyébként elbúcsúzott a thai politikai porondtól az egyik legidősebb párt, a 34 éve működő Chart Thai, a Thai Nemzeti Párt. Vezetője, a veterán politikusnak számító Banharn Silpa-Archa feketébe öltözve (a Thai Rath fotóján a mikrofon előtt), színpadias körülmények között vonta be fekete függönnyel a párt emblémáját. Banharnt, a pártban szintén vezető tisztséget viselő két fiával együtt 5 évre tiltották el a politikai szerepvállalástól. Két jellemző nyilatkozat is fűződik a nevéhez, szerdán még azt mondta: „Nem baj ha eltiltottak, majd a feleségünk, vagy a gyermekeink helyettesíteni fognak. Választókörzetünk, Suphan Buri lakosai észre sem fogják venni a Silpa-Acrha férfiak hiányát”. Szerdán megtoldotta ezt még azzal, hogy az 5 éves eltiltás végén szeretne visszatérni, akkor 81 éves lesz.

Banharn Silpa-Archáról már írtam korábban (Mr. ATM), bővebben itt lehet olvasni az ő finoman szólva is ellentmondásos politikai életművéről. Bár tény, Suphan Buri sokat köszönhet neki, hiszen egy éves miniszterelnöksége alatt sok pénz áramlott ebbe a tartományba. A Chart Thai búcsúztatón egy hatalmas virágcsokorral felbukkant Bangkok Charlie kedvenc thai politikusa, Chuwit Kamolvisit, a bangkoki masszázskirály is. A tavalyi kampányon az utolsó pillanatig Chart Thai jelöltnek számító Chuwit sajnálatát fejezte ki, hogy feloszlatták a pártot. Bár hozzátette, az öreg vezető használja most már szabadidejét a pihenésre. Politikai tanácsot is adott, javasolta Banhnarnnak, hogy ne akarja a bátyját kinevezni új politikai vezetőnek, mert „van ott Suphan Buriban még annyi jó ember is, a családon kívül”.

A fenti fotón természetesen Chuwit látható, a kép pedig saját, önéletrajzi könyvéből származik. Egyszer majd beszámolok arról is, hogy mi minden van a könyvben, hasonló stílusú fotókkal keretezve.
 

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

samui 2008.12.03. 21:29:53

zolinak!bár nem tudom hova mentek ,ill. sziget vagy szárazföld?eddigi tapasztalataim szerint (6.alkalommal megyünk)és föszezonban, mindig találtunk szállást. ha helyben vagy akár alkudni is lehet, bár ez függ hogy milyen a szállás értsd : luxusszállodákban fix árak vannak és hány éjszakát maradtok egy helyen.a mostani helyzetet tekintve tuti hogy lesz hely nem beszélve arrol hogy mi egyszer foglalunk igy itthonrol,( a gyerköcök miatt nem mertük bevállalni 20 orás ut után az ottani keresgélest)és nagyon ráfáztunk.szerintem ott keresgéljetek jobban jártok

Forgószél · http://www.myspace.com/forgoszel 2008.12.04. 08:59:40

Ez érdekes. Mi, eddig mindig Thaiföldön kívülről intéztük a szállásunkat, legtöbbször interneten keresztül, és még mindig nagyon korrekt volt minden. Lehet, csak szerencsénk volt, de nem hiszem.

Szerintem, ha az ember körültekintő, akkor bárhonnan intézheti a szállást. Internet, ismerősök, helyben, vagy utazási irodán keresztül is. Kinek hogy tetszik, kinek mire van pénze, és ki hogyan érzi magát nagyobb biztonságban.

Aki pedig sokat utazik Thaiföldre, az már úgy is törzsvendégnek számít:)

Veteran 2008.12.04. 10:09:05

Akik jobban meg akarják érteni a thaiokat azoknak javaslom elolvasni Stephen Leather két magyarul is megjelent könyvét a "Privat Dancer, a tánc csal neked szól" és az "Egy thai eszkortlány naplója" cimüt. Az író ugya brit (ir), de minden évben félévet Bangkoki kondójában tölt thai feleséggel úgy, hogy eléggé hiteles.

Eszter 2008.12.04. 13:00:53

Bangkokban hol lehet kapni az "Egy thai eszkortlany naploja" cimu konyvet, es mi az eredeti cime? Esetleg interneten nincs meg valahol?

Veteran 2008.12.05. 09:29:42

Bangkokban angol nyelven a nagyobb könyvesboltokban kapható "Diary of a thai escort" cimmel.
Interneten tudomásom szerint nincs fenn.
Jö olvasást, ird meg róla a véleményed.

TB 2008.12.05. 09:59:11

Eszter,

A Siam Paragonban a KINOKUNIYA konyvesboltban tudod megvenni a konyvet. Szenzacios a bolt, orakat lehet bongeszni az oriasi valsztek kozott.
Megjelent nehany konyv a bangkoki valosagrol mint peldaul

Miss Bangkok; Memoirs of a Thai prostitute / irta: Bua Boonmee

Kingdom of Make-Believe: A Novel of Thailand
irta: Dean Barrett

Thailand Confidental
irta: Jerry Hopkins

Confession of a Bangkok Private Eye - True stories
irta: Warren Olson

Eszter 2008.12.06. 01:42:33

Veteran, TB: Nagyon koszi a reszletes valaszokat, meg fogom nezni.

Zoli 2008.12.06. 11:56:08

samuinak , nagyon köszönöm a választ . három hétre megyünk bangkok, phuket, krabi, ko samui és vissza bangkok. ha tudsz ide ajánlani szálást megköszönném .Zoli

Veteran 2008.12.06. 13:16:55

A két könyv tartalmát még a kiadó oldalán is meg tudjátok nézni: www.lmp-publishing.hu

Gabesz 2008.12.09. 10:19:15

Kedves Zoli!

Samuin: Hat Chaweng (vagy Chaweng Beach), Evergreen resort: Bungalow légkondival, zuhanyzóval, tv-vel, zuhanyzóval, stb. Asszem reggeli nem volt. Az ár kb. 800 baht volt. Ha foglalt, akkor a szomszédban hasonló jellegű és árú resortokat bármikor találhatsz. Itt van a legnagyobb nyüzsi a szigeten.

Krabi:
Keleti Rai-Lay. View point resort: itt szép és igényes bungalowk vannak, még medencét is lehet használni :). Szép és csendes helyen van, itt is van légkondi, TV, minden. Az ár kb. 1200 baht volt. Annyi a hátránya, hogy a fürdésre alkalmas hely (a legszebb Pranang Beach) kb. 5 perc sétányira van. A keleti partszakaszon -reggelt kivéve- egész nap apály van.
A nyugati Rai-Lay-n a szállásokmajdnem kétszer annyiba kerülnek, mint a keleti oldalon. Itt közvetlenül van part, de innen is szinte mindenki a Pranangra gyalogol.
Ao-Nang: Szálláshely: Me-Me resort. Az ár kb. 900 baht volt (midennel együtt) és itt még reggeli is volt.
A part annyira nem szép, mint a Rai-Lay, de élni itt olcsóbb, és itt van minden ami a túristáknak kell (irodák, autó-motor bérlési lehetőségek, ha a thai kaját unod akkor Mc Donalds :) stb.)

zuup 2008.12.13. 18:20:47

Gabesznek , nagyon szépen köszönöm az infokat élni fogok velük. Bangkokba nem tudsz valami hasonlo szálást ,mert az talán a legnehezebb ott kezdünk és ott is fejezük be a nyaralást. Elöre is köszönöm. Zoli

whoishe 2008.12.15. 12:42:01

zuup! ha nem fontos, hogy közel legyen a skytrain, és az ár a lényeg, akkor én tudok szállást amit már magam is kipróbáltam. 490 Baht éjszakánként, internettel 590... normál méretű szoba dupla ággyal és nagy fürdőszoba, hűtő, tv... kb otthoni 3*, 5 perc gyalog egy nagy bevásárló központ, de motortaxival 8 Baht egy út és 1 perc... ennek háta mögött van egy megálló ahonnan kb fél óra a belváros hajóval ("vízibusz"), ha érdekel és tudod mikor jössz, átmegyek megkérdezni...

Bangkok Charlie · http://thai.blog.hu 2008.12.15. 12:50:22

whoishe: Nasa Vegasra gondolsz? Mert leírás alapján arra tippelek:

thai.blog.hu/2007/12/11/nasa_vegas_bangkok

Mondjuk azóta elkészült a reptéri vasút előtte - még nem jár természetesen - plusz lefestették az épületet kívülről. Néhány hete már tervezem, hogy lefotózom újra, ha már egyszer írtam róla korábban.

whoishe 2008.12.15. 13:08:15

nem nem :) Bangkapiban a Happy Land Road-nál, Asian Resorts a neve, ha jól emlékszem, de mindjárt megyünk vacsorázni és ránézek a cégtáblára :)

Bangkok Charlie · http://thai.blog.hu 2008.12.15. 13:44:01

OK, nem is tévedtem nagyot az irányt illetően, csak még tovább kell menni a csatorna hajóval :-) Azért ez a helyszín kintebb van a belvárostól, ha valakinek ez a szempont számít.

zuup 2008.12.15. 20:08:55

szia, és köszi,de közelebb kéne a belvároshoz (phranakhon )csak három napot lesszünk ott és majd anyaralás végén négyet.jan.9-én érkezünk. Én néztem egy hotelt a neve Lamphu tree hotel bangkok
(155 wanchat bridge pachatipatai road.)vagy valami hasonlot, esetleg véleményt a környékről mert nem kizárt hogy mellényulok. köszi

Eszter in Thai 2008.12.16. 13:24:56

A "Confessions of a Bangkok Private Eye"-t, mar ki is olvastam, megyek a kovetkezoert:-)

gabesz_ 2008.12.17. 12:21:15

Zuup!

Amit Bangkokban tudok ajánlani és belvárosban is van, az a Hotel Florida.
Közvetlenül Sky Train megálló mellett van, melynek neve: Phaya Thai. 2-3 megálló az MBK center, Siam Center, stb. Innen tényleg egyszerű közledekedni, a taxisok ismerik, a reptérről is kb. 25-30 perc alatt értünk oda (ami Bangkokban nagy dolog, kb. 10 milliós város).
Az ár 800-900 baht környékén mozog, maga a hotel 3 csillagos, TV-vel, légkondival, reggelivel és egy külső mendencével.
süti beállítások módosítása