Kőzápor a Mercedesekre
2008. december 15. írta: Bangkok Charlie

Kőzápor a Mercedesekre

A thai tévéhíradók ma feltűnően mosolygós és elégedett Demokrata Párti vezetőket mutattak. Nem csoda, hiszen 2001 óta először sikerült miniszterelnököt adnia a pártnak – igaz, választást most sem nyertek. Ám mindeközben a parlament előtt sokkal vicsorgósabb volt a hangulat. A néhány száz fős piros inges tömeg reggel blokádot szeretett volna vonni a parlamenti kapu előtt, hogy ne tudjanak bejutni a képviselők. Ezt a rendőrök sikeresen megakadályozták. Igaz, a rendőrkordon nem sokáig állt, azt gyorsan szétszedték a tüntetők és a főbejáratra hajigálták. Amikor megérkeztek a hírek az új miniszterelnök megválasztásáról, a piros ingesek még jobban feldühödtek, s a képviselők távozását próbálták megakadályozni. A blokád ezúttal sem sikerült, azonban a dühös tömeg nem csak fenyegette az autókban ülőket, de amint sikerült a rendőröket odébb tolniuk, ütötték a Mercedeseket, s repültek a kövek egymás után. Az Naew Na fotóin jól látható, a thai politikai krízis és a nemzeti mégbékélés még odébb van.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

[imi] · http://twitter.com/forgoimi 2008.12.15. 20:31:54

ismerőseim dec 4 és 12 között voltak Phuket városában. amikor kimentek, azt mondták, hogy kb tizedannyi turista van az utcákon de a végére már elég sokan voltak de akkor is csak kb a felét érte el a megszokottnak. rendszeres visszajárók sokadik éve szóval megvolt a viszonyítás alap :)

lamed 2008.12.15. 21:23:22

Igen, így kell csinálni, ahogy ezeken a képeken látható. Ha a képviselővel van baja, akkor verje be téglával az ablakát. Vagy a fejét. Tiszta sor. Nem a közlekedőkkel kell kiszúrni félpályás útlezárásokkal, meg a helyi lakók autóit felgyújtani, mint errefelé.

NevadaCeg.com · http://nevadaceg.com/ 2008.12.16. 03:41:16

Remelem rendezodnek a dolgok, mert hamarosan indul egy baratom hozzajuk!

2008.12.16. 03:47:05

lincselni kell, nincs más választás
bár kérdéses, hogy pár adóthaiforinton vett luxusjárgány megrongálásval, adóthaiforintokbol fizetett rendőrök dolgoztatásával veszélyes körülmények közt és adóthaiforintokon fizetett kordonok széthajigálásval mi érhető el
félreértés ne essék, én minden erőmmel a jelenlegi illegitim thai kormány ellen vagyok, mint ahogy már nagyapám is azon volt
éljen a Monarkija!
és ahogy az igényesebb régi grindcore és hardcore számokban mondják

vántutifo GO
GO
vááááááá
GO!
jkárámángidáp GO!

2008.12.16. 03:47:58

és ki ne hagyjam
NOFJÜCSÖR
GO!

Gigacsabika 2008.12.18. 09:47:32

Üdv mindenkinek, különös tekintettel Charlie-nak, aki napra, mit napra, percrekész infoival sztem sokunk dolgát könnyíti meg. Január 11.-én készülünk indulni, immár harmadszor utazási iroda mellözésével, tehát az eur-thb árfolyam számomra nem mellékes.
Napok óta figyelem, ha jól látom szépen kúszik felfelé, 43-ról már 48-49 környékén áll most.
Várható még javulás? Vagy most kéne vennem?
Te(Ti) mit szóltok hozzá?

Tisztelettel: A Giga

BÉCI MÜNCHEN 2008.12.19. 14:38:00

Üdvözlet mindenkinek!Tisztelet neked Charli,köszönet a sok értékes,használható hirért !
Gigacsabika:,a gyakorlat azt igazolja, hogy megy még a Bath feljebb is,de most hogy volt egy kis "lökdösődés" logikusan az is bekövetkezhet, hogy megprobálják megnyugtatni a turistákat azzal is, hogy akik kitartanak és repülnek,legalább nekik(nekünk)jobb kedvet csinálnak,nekik gazdaságilag nem mindegy, hogy milyen viszhangal térünk vissza.Természetesen ez nem garancia, csak filózás...de,nincs messze a vélt valósághoz. Szerintem mindenképpen Travel csekk, mert biztonságosabb és többet ér.
Valamit nem tudok megemészteni, kérlek benneteket hallgassatok meg: Miért vannak europán (UNIÓN),belül Thai követségeken megkülönböztetések??Január 19.én indulunk öten Budapeströl én rendeztem mindent interneten keresztül sikerélménnyel, az örömöm nem tartott sokáig, én itt Münchenbe a konzulátuson( esküszöm)3 perc alatt végeztem, 25 Euró. "Jó nyaralást Thaiföldön"-nel bucsuztak tőlem fülig érő szájjal!az otthon élő barátnőmtöl aki ma 19.én adta be a "kérvényt"és 29 .-éig rettegve vár, már Tőle a szállás pontos cimét, irányitó számmal két fényképész álltal készitett képet 25 Eurót+ 2000forintot,munkahely, légitársaság, járatszám, meg úristen tudja, hogy még mit nem és azzal bucsuztak, elbirálás után 29. én lehetséges!!!???MI? lehetséges? Ki, a Konzul eldönti?? NEM IS LÁTJA!!NA!, de folytatnám 3 legjobb barátom Edélyböl, akik inteligens, tanult, világot látott tehetséges,jóindulatu fiatal emberek, még rosszabbul jártak Bukarestbe!!:tőlük a lehetséges mindent, kéri egy "takaritónő" kinézetü rosszindalatu román boszorkány...jan 5.én elbirálásra újbol Bukarestbe kell utazniuk!! Az egyik aki egy igazi tökös gyerek (hobby motoros akrobata)sziv, lélek pasi, bögött a telefonba, Bukarestbe én meg , itt tehetetlenségembe Münchenbe.EZ igazság??(5 ember valós története ki 3 különböző országban él Union belül) EZ EURÓPA EZ A DEMOKRÁCIA??? I. II. III. rendű emberként birálnak el bennünket??? Mert, hogy maga a Thai hatoság nem követel ilyent én ebbe biztos vagyok!!! akkor?? a "csicskás,"(bocs'!) aki kikiáltotta magát királlyá??? Bocsásatok meg!! de világgá kellett kürtöljem mert FÁJ!!!!Üdv.Tiszteletem Nektek! Béci.

whoishe 2008.12.19. 15:08:53

Szia Béci. Megdöbbentő amit mondasz, mert nekem egészen mások a tapasztalataim Budapesten. 1 fénykép, egy adatlap amin természetesen kell a szállás címe (nézz ki egyet a neten) és 25 EUR belépésenként és egy másolat a repjegy foglalásról, ami lehet neten kapott visszaigazolás. 3 nap és kezedben a vízum. Én 13án indultam, előző héten adtam be amit kellett és ráadásul február végéig megkaptam pedig elvileg most 60 nap az alap, amit kétszer meg lehet hosszabbítani itt 30 nappal. Az erdélyi haveroknak meg azt javaslom, hogy ha nincs meg indulás előtt akkor fel a gépre és itt a reptéren fel lehet venni 15 napos vízumot kb 10 perc alatt. Ha elfelejtettél fényképet hozni, helyben csináltathatsz. Utána, ha a 15 nap kevés, van mód hosszabbítani, pl. egy Kambodzsai vagy Laoszi kirándulással, de ennek nézzetek utána, hogy Román állampolgárokra is igaz. Ha meg már itt vagytok hamar elfelejtitek ezt a kellemetlen helyzetet. Itt még az is elviselhetőbb, ha az anyós váratlanul beállít vidékről és egy matracon alszik az ágyunk végében pár napot :)))

BÉCI MÜNCHEN 2008.12.20. 03:34:18

Szia Whoishe!Köszönöm, hogy szántál időt rám és nem csak meghallgattál de reagáltál is! Jó tanácsokkal látsz el,és probálsz megnyugtatni.De a tényeken nem változtat,nem nekem vannak problémáim, a barátaimnak, de ez rosszabb mint ha nekem lennének,mert látom, hogy aggodnak izgulnak,az örület határán vannak.Én meséltem nekik sokat Thailandrol( én az elmult 18 évben most repülök tizenhatodszor, öszesen több mint 2 évet töltöttem kint,Koh Taon "családtagnak" számitok egy Thai családnál,Samuion a Lamai Beach-en nevemen szólit a pék..)Az én igazi célom az volt hogy örömet szerezzek nekik(!), hogy megmutassam az igazi csodálatos Thailandot,hogy lássam a barátaim önfeledt boldog arcát.Örültünk, hogy pár nap alatt sikerült jó áron repjegyet szerezni Budapeströl- Samuig (hogy nekik ne kelljen kijönni Münchenbe) ,jó Helsinkin keresztül de kit érdekel pár ezer kilóméter repülőn(?), egy sörrel több ,na bumm... És kezdődött a balhé, a helyfoglalást átfaxoltam , amin az öt név indulástol érkezésig minden,nem azt nem fogadták el a"Dokument 150-4387710496 BUDAPEST-BUDAPEST NÉV.....vel követelték( a szám nem valós csak hasonló)szállás pontos cim,irányitószám,munkahelyi igazolás...meg sok más baromság.Hogy szót értsünk,itt Münchenbe miért nem kérnek ilyent,itt miért kedvesek(??,Tisztázzunk valamit,most az adott állam ahol IGÉNYELED dönti el hogy kienged-e(!) vagy Thailand KONZULÁTUSA DÖNTI EL, HOGY BE(!) ENGED-E!!!????SZERINTEM MINDENKÉPPEN AZ UTOLSÓ!!!!!ŐK PEDIG ÖRÖMMEL TESZIK !!!Mig a savanyujóskák( konzulátusi csicskásokra gondolván) meg irigyen osztják "kegyeiket"unottan,kedvük szerint,had idegeskedjen a" paraszt", ne legyen már olyan boldog....Miért kell egyik helyen egy pár soros kérdőivet kitölteni személyi adatokrol 25 euró :pecsét! és menj isten hirével, légy boldog!!! A másik helyeken Budapesten 10 nap mulva vissza menni , Bukarestben 20 nap mulva újbol vissza elbirálásra..???A repjegyek kifüzetve több mint 1 milla,senki nem volt még büntetve, hol a probléma??? Elveszett a pecsét??Szarházinak nincs idelye beleütni az útlevélbe, és tisztességgel elköszönni.NA EZT NEM TUDOM ÉN SZABAD EMBER FELFOGNI!!!SZERINTEM MÁR A GÉPRE SEM ENGEDNEK FEL VIZUM NÉLKÜL MAGYART vagy ROMÁNIAI MAGYART, és nem Laoszba vagy Kambodzsába szeretnénk futkozni kényszermegoldások után .HANEM NYARALNI,: pihenni ,bulizni, kirándulni, buvárkodni, horgászni. Még egyet megprobálok!!Hétfőn fogad a Müncheni konzul,ha ad az Erdélyi barátaimnak itt vizumot kijönnek 1600 kilómétert az ünnepek után....olyan szép karácsonyunk lesz...kivánom hogy az okozó "fontos elvtársaknak "akadjon meg a szaloncukor a torkukon!!Apropó, KARÁCSONY!!:Kellemes Karácsonyi ünnepeket, és nagyon Boldog új évet kivánok, minden Thailandot szerető Hölgynek és Úrnak!!Mégegyszer köszi mindent,együtérzést jó tanácsot!! Üdv. Béci

dpeti · http://www.ninapartmentsphuket.com 2008.12.22. 14:27:17

én a pesti követséget megvédeném velem és az ismerőseimmel eddig a magyar úriember mindig nagyon segítőkész volt sőt a thai konzul is, a 10 napon csodálkozom december elején rokonnak hétfőn beadva csütörtökön mehetett érte ez a pár nap szerintem kibírható.

BÉCI MÜNCHEN 2008.12.22. 15:59:18

Sziasztok!!! Üdv. Mindenkinek!! megoldódott a probléma!!!! Ma fogadott a müncheni Thai General Konzul Úr !!( Pesten a vizum, ugy néz ki megoldodik 11 nap alatt,úram bocsás meg közte van karácsony, elismerem, minusz két nap!)DE! még mindig sok mert a követségi előirás szerint 4-6 nap)itt 3 perc, nem téma, JÓ(!) igy . Az erdélyi barátaim ha nem kapnak vizumot jan 5.-éig"kérvény" beadva dec 15. én( 22 nap), akkor 7.én kihozom őket Münchenbe és kapnak 3 perc alatt a konzultol személyesen ingyen.)Még mielött bárki,elkezdené a sárdobálást,...szeretném elmondani, nem ez volt a célunk!!! A miénk: a nyugalom ,béke és szeretet, főleg igy karácsony környékén!!Boldog Karácsonyt!!!!Tisztelettel! Béci

Bangkok Charlie · http://thai.blog.hu 2008.12.22. 19:35:41

Giga: Jelenleg nem a thai baht erősödik vagy gyengül, inkább az euró mozgott. Szerencsére éppen jó irányba, én magam is örülnék, ha visszakapaszkodna THB/EUR az 50 körüli szintre, vagy még feljebb.

Béci: Nem jók az ilyen vízum hírek sajnos, az tény. Egyébként a budapesti helyzetről én is annyit tudok személyes tapasztalatokból, hogy az ablak mögött nagyon régóta dolgozó magyar alkalmazott mindig is nagyon segítőkész volt. Nem hiszem, hogy rajta múlnak a dolgok.

Gigacsabika 2008.12.23. 10:12:26

Üdv

Akkor reménykedjünk együtt a legalább 50 THB-EUR árfolyamban, januárra:)

Vízumtéma:
Ez a tíz napos vízumintézés komoly? Jan 11.-én indulnánk, asszony még nem is tudja, karira kapja a jegyeket:), eddig nem intéztem a vízumot(nem tudtam elcsenni a utlevelet), gondoltam, majd januárban. De akkor ezek szerint a két ünnep közt bumlizhatok a "naffaluba"? Nyitva vannak akkor is, ugye?

Köszi: a Giga

BÉCI MÜNCHEN 2008.12.23. 20:32:33

SZia! Gigacsabika!
Lelkiismeret furdalásom van , mindannak ellenére, hogy minden betű igaz, amit leirtam!(mi igy jártunk!)Reméllem mindenki mással, ez nem igy lesz.
cim:1025 Budapest Verecke u 79.
telefon:06/1438-4020 vagy,06/11689421vagy 06/1438-4023, hát reméljük valamelyik jó.Én az elsőn hivtam őket él, de már késő van nem jelentkeznek, tájékoztató infó az ünnepi nyitvatartásrol nincs. hivd fel őket holnap.
mégegyszer Kellemes Karácsonyi Ünnepeket kivánok mindenkinek!!!!Üdv Béci.Jó nyaralást!!!

Eszter in Thai 2008.12.24. 03:37:28

1. Az ablak mogott dolgozo alkalmazott velem sosem volt kedves, mindig kioktato stilusban beszelt hozzam.
2. Gigacsabika: Ha megy a repulod, hamarabb elintezik a vizumot, kb 2-3 munkanap.

Tamara in Thai 2008.12.24. 14:02:14

Mi márciusban igényeltük a vízumot,repjegy még tervbe se volt véve,mivel barátom májusban jött,én meg júniusban.Adatlap kitöltés így zajlott:
-Te,mit írjunk indulási időnek?
-A fene se tudja,nézzünk ki valamit a naptárban.
-Jó.És a címhez mit írjunk?
-Hááááááát,nemtom.
Semmi extra nem volt,útlevél,fénykép,fizettünk.Alkalmazott:
-Szerdán jöhetnek érte.(pénteken voltunk)
Bár lehet az is,hogy számított a meghívólevelünk,mivel mi úgy jöttünk,meghívólevéllel dolgozni.De nekünk nem volt semmi gondunk,az alkalmazott is mosolygott,rendben volt.
Ja,bocs volt egy aprócska problémánk:munkaidő,vagyis vízumigénylés:9-12.Debreceniként élveztük a koránkelést:)))
Eszter in Thai,csak nem???

Gigacsabika 2008.12.24. 16:26:24

Üdv

Békés, boldog karácsonyi ünnepeket szeretnék kívánni az itthon, ill. Thaiföldön ünneplőknek.

BÉCI MÜNCHEN 2008.12.31. 13:23:10

SZIASZTOK!!
Minden itthon és kint ünneplőnek B.U.É.K.!!!
Ugy néz ki sikerül, a csapat felének van vizumja, a másik felének meg lesz!!!(csinálunk!),
még jó két hét és jövünk!!
Giga: látod már 50 felett van , igy gondoltam én is...
Charlie.Nem tudod véletlenül mennyi idő kell a nemzetköziröl átmenni a belföldire ?? BKK- Koh Samui.) kb 3 óra időnk van a leszállástol a felszállásig.Csak Terminált kell váltani ugy tudom!!! Boldog Új Évet Kivánok!! Béci
süti beállítások módosítása