A füstbe ment lagzi
2017. június 25. írta: Bangkok Charlie

A füstbe ment lagzi

Egy történet, ami nem mese. De tanulságos és érdekes, mert megismerkedhetünk egy thai tradícióval. A fotón az esküvőre feldíszített ház látható Phimai tartományban, azonban ez a frigy most nem köttetett meg.

fustbement_lagzi.jpg

A különös esemény részleteiről most egy rendőrségi beszámoló, no meg a Bangkok Post kapcsán értesülhettünk. Teljesen normális esküvőnek indult pedig a ceremónia. A vidékről származó 25 éves Benjaporn Bangkokban dolgozott az AIS mobiltelefontársaságnál, jó ideje együtt járt már 24 éves Pichittel, akikkel szeretett volna egybe kelni. A thai szokásoknak megfelelően a családok is megbeszélték a dolgokat, mert ilyenkor van egy fontos dolog: a sin sod. Ez a sajátos thai hozományt takarja, amit itt általában a fiú, vagyis a fiú családja szokott fizetni a lány családjának.  Ebben is megállapodtak előre, 100.000 baht és 1 baht arany. Az 1 baht ne zavarjon meg senkit sem, ez természetesen nem a pénzt jelenti, hanem arany estében a helyi súlymérték, 1 baht az 15.2 gram, vagyis kb. 21.000 baht értékű arany jelenleg.

Elérkezett a nagy nap, a menyasszony családjából körülbelül 100 vendégre számítottak, míg a vőlegény részéről csak 20-an jöttek. Több mint 50 asztalt foglaltak a kínai bankettre a házi ceremónia utánra. Ez lett volna a lagzi, a házi esküvő után. Szombat délelőtt 5 autóval megérkezett a vőlegény családja a lányos házhoz, majd elkezdődött a ceremónia. Ennek egyik része, hogy látványosan kiterítik, a szülők pedig megszámolják a sinsod összegét. Itt derült ki, hogy hibádzik a summa, mert 100.000 baht helyett csak 50.000 bahtot hozott a vőlemény. Elkezdődött előbb a beszélgetés, majd a vita a családok között. Azt szerették volna, ha az esküvő után megkapják a maradék 50.000-et, de a vőlegény családja közölte, ennyi pénzük van, nem tudnak többet adni. Végül elmérgesedett a vita, a vőlegény felkapta a pénzt, aranyat és úgy elviharzottak, mintha ott se lettek volna. A menyasszony könnyekben tört ki.

Végül a menyasszony családja a rendőrségre ment segítséget kérni és feljelentést tenni. Nagy szégyent hozott szerintük a vőlegény a lányra, hogy így cserben hagyta a menyasszonyt. Arcvesztés ez, így mondják a thaiok. Bangkok Charlie megjegyzi, eddig csak a falu tudott volna az esetről, de a rendőrség bevonásával legalább bekerült az országos lapokba is a sztori, nem lesz könnyű ezután házasodnia.

A rendőrségről még felhívták a vőlegényt telefonon, de folytatódott a vita, így végül férjjelölt kikapcsolta a telefonját. A menyasszony családja most már csak azt szeretné, ha a vőlegény megtérítené a tervezett lagzi összes költségét – az adományról nincs már szó többi, mert ez az esküvő már füstbe ment.

fustbement_lagzi2.jpg

HAPPY END Vasárnapra aludtak egyet a családok a dologra. Vagy nem is biztos, hogy aludtak, mert állítólag még az éjszaka egyezségre jutottak. Így Benjaporn édesapja az érdeklődő riportereknek elmondta, hogy nagyon restellik az ügyet, ami a két család közötti félreértés miatt robbant ki és elnézést kérnek minden vendégtől A lánya már vissza is utazott Bangkokba, aggódnak is, hogy miként kell magyarázkodnia a kollégái előtt. De ami a legfontosabb, a vőlegény jelezte, hogy vállalja a lagzi költségeit. Ráadásul úgy megbékült a helyzet, hogy úgy tűnik, mégis lesz a jövőben egy esküvő, de sokkal kisebb, szerényebb. A hozományról már nem esett szó a legfrisebb hírekben.

***

Érdemes a Bangkok Charlie Facebook oldalra feliratkozni, vagy a Twitter folyamot követni, mert ott szerepelnek mindig a legfrissebb hírek, röviden

*

Szállásfoglalás magyarul: Agoda vagy Booking.com Neked nem kerül többe, de a blogot támogatod vele

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása