Taxióra motorkerékpárra
2011. február 10. írta: Bangkok Charlie

Taxióra motorkerékpárra

Thaiföld egyik specialitása a motoros taxis. Nem egyedi dolog, Ázsiában több helyen létezik ez a szolgáltatás, de európai és amerikai turistáknak mindenképpen újdonság, hogy a számtalan közlekedési eszköz – busz, minibusz, tuk-tuk, taxi – mellett ott szerepel a sor végén a motorkerékpár is, mint taxi. Bangkokban kifejezetten népszerűek, egyrészt ők az utolsó láncszem, ha valaki mondjuk a belvárosból utazik haza skytrainnel/hajóval/busszal. De nagyon hasznos akkor is a motorostaxi, ha éppen egy-egy dugós szakaszon kell átvágnunk, mert amíg a taxik és buszok ácsorognak, addig a motoros taxisok az autók közötti réseken átfurakodva mindig találnak utat maguknak.

Motorcycle taxi station Circle

A motoros taxisok nem használnak órát, mindig egyedileg kell velük a fuvar előtt megegyezni, illetve sok motoros taxidroszton ki van függesztve egy tarifatáblázat, ami a környék legfontosabb kereszteződéseit tartalmazza. Igaz, a táblát thaiul írják, így turistáknak ez nem sok segítség.

Rövidesen azonban lehet, hogy jön a forradalom, legalábbis ebben bízik az amerikai Paul Giles, aki már hosszú ideje él Bangkokban, s évekkel ezelőtt úgy döntött, hogy kifejleszti a világ első motoros taxióráját. Merthogy ilyen eddig nem volt. Nemcsak Thaiföldön, de más országban sem. A vállalkozó szellemű amerikai ezért megalapította a World Moto céget, az évek alatt körülbelül 1 millió dollárt költöttek fejlesztésre, s elkészült a termék, amelyet a tervek szerint a következő hónapokban szeretnének a bangkoki motoros taxisok között elterjeszteni.

Nem kis piacról van szó, Bangkokban mintegy 180.000-en élnek ebből, az egész országban pedig 700.000 motoros taxis lehet. Az új taxióra GPS alapon működik, így számolja a megtett távolságot. A korszerű eszköz Giles szerint bírja a strapát, a koszt és az esőt, ráadásul hordozható, nem kell a motoron hagyni, zsebre tudja vágni a sofőr. Az ára 5599 baht, olcsóbb mint egy autós taxióra. Ráadásul a rendszert úgy alakították ki, hogy az eszköz tud fogadni hirdetéselet, reklámokat is, így ez tovább csökkentheti a sofőr számára az árat – vagy megfordítva: plusz bevétel lehet neki belőle. Még egy dolgot tud a taxióra, fekete dobozként működve képes egy csomót adatot regisztrálni. Elsőre az ember azt gondolná, hogy a gyakran sebesen száguldó motorosok ennek nem biztos, hogy örülnek, de a feltaláló szerint ezzel éppen a biztonságot lehetne növelni. A motoros taxiórák először a Khao San Road környékén bukkanhatnak fel, itt szeretne a cég először 10-20 darabot tesztelni, abban reménykedve, hogy mind az utasok, mind a motorosok tetszését elnyeri az eszköz. A feltaláló szerint bízhatnak benne a taxisok, mert ha ismeretlenebb távolságra mennek, nem kell saccolniuk az árat, s az utasnak sem kell majd alkudozni vagy vitatkozni a tarifán a motorosokkal.

Bangkok Charlie csendes megjegyzése a találmányhoz: az volna az igazi forradalom Bangkokban, ha a tuk-tukok számára kötelezővé tennék ezt a taxiórát. Az eszköz hordozható, tehát gyakorlati akadály nem lenne. 
 

*

Elindult Bangkok Charlie facebook oldala. Ha valaki friss híreket, többet és jobbat szeretne, nem elég a blog, akkor erősen javasolt a like-olás. Lehet ott is kommentelni, reagálni, sőt, képeket, beszámolókat is küldeni akár.  

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kozomago 2011.02.10. 16:21:58

Mekkora ötlet! Ez azért eléggé megkönnyíti az utazó dolgát, fenének van kedve mindig alkudozni külföldön a taxival - én speciel nem szeretem azt a módszert, mikor vagy rámegy a gatyám vagy úgy kell csinálni, mintha ki akarnának rabolni. Áhh.
Thaiföldön amúgy mennyire van kultúrája az alkudozásnak?

Bangkok Charlie · http://thai.blog.hu 2011.02.11. 15:26:20

@Kozomago: Azért a motoros taxisokkal messze nem olyan nehéz, mint mondjuk a tuk-tuk sofőrökkel. Thaiföldön is megszokott dolog az alkudozás, főleg piacokon.

Westfield · http://www.budapestbangkokbrisbane.blog.hu 2011.02.11. 21:54:23

a sima taxik órája is szerintem másképp működik Bangkokban mint Európában, valahogy csak a megtett út alapján pörög, az idő faktor nem nagyon van beleépítve. ezt tapasztalatból gondolom (dugóban nem nagyon emeledik a viteldíj), nem tudom a technikai hátterét.

Bangkok Charlie · http://thai.blog.hu 2011.02.12. 07:38:08

@Westfield: Nem, a bangkoki taxik órája állás idején is számol, csak nem pörög annyira, mint Magyarországon. A taxióra tetején van két kis mező, az egyik a megtett km-t mutatja, a másik pedig az állásidőt. Nagyon ritkán előfordul, hogy meg van bütykölve egy taxióra, az abból is látszik bizonyos esetekben, hogy ez a két mező nem mutat semmit.

Mbraun 2011.02.13. 23:34:06

Szerintem nem igazan fog elterjedni..Egyreszt mert a motoros/tuk tuk taxis eppen abbol el hogy O tudja megszabni az arat.
A motort tudom csucsidoben ajanlani, de a vezetesi stilus elegge hajmereszto. Kapsz bukosisakot... KHao San Road es az MBK kozotti utat kb. 25-30 perc alatt tettuk meg anno motorral. Ami taxival min. 1 ora lett a delutani dugok miatt.

koratfreak 2011.02.24. 22:46:04

par dolgot a motoros taxikrol.1,en soha nem ulnek ra Bangkokban[lattam mar par "aszfalt pizzat"]2,ok nem vehetnek fel utasokat akarhol,vissza kell terniuk a bazisukra.3 a bukosisak az nagyon extra [lasd 1]

DJ TONY 2011.03.24. 17:14:31

@Westfield: minden be van ott is epitve a viteldijba, csak minden taxi gazuzemu es az uzemanyag majdnem fele a magyarnak. Az olajarrol jut eszembe, talan a kiraly barati korenek is koszonheto az olcsobb uzemanyag, íme egy kep: lh5.ggpht.com/_7HmWpB9aFlI/STlGCv0hEHI/AAAAAAAAAg4/ivu3qQ7hTts/23_83.jpg
Long live the king!

Bangkok Charlie · http://thai.blog.hu 2011.03.25. 05:10:35

@DJ TONY: Ne mondj már ilyen zöldséget, az üzemanyag attól lehet olcsó, hogy nem pakolják tele adókkal. Magyarországon a benzinár 60%-a adó, Thaiföldön a jövedéki adó ólommentes benzinre 7 baht, gasoholnál (E85) pedig mindössze 1 baht.

A fotó a thai király uralkodásának 60. évfordulóján készült, amikor a világ minden részéről jöttek a vendégek (királyok, hercegek, emírek, császárok). Semmi köze ennek a fotónak vagy a királynak a benzinárhoz.

DJ TONY 2011.03.26. 12:45:51

@Bangkok Charlie: Az egyertelmu hogy Mo-n a fele jovedeki ado, de attol meg a jo kapcsolatokra valo tekintettel lenyegesen olcsobban kapjak az olajat.
Az afa is csak 7%, es a jovedeki is jelentektelen...
Kiveve a kulfoldi alkoholra amit buntetovamokkal sulytanak, hacsak nem egy helyi ceg hozza be az italt pl: a Johhnie Walker es a Chivas se magatol jott be. Ebben maximalisan igazad van.

A fotot csak a jo nemzetkozi kapcsolatok erzekeltetese miatt linkeltem. Ilyen mondhatjuk, hogy vilagraszolo esemenyekre a jo baratokat ismerosoket szokas meghivni ugye.(plusz a protokoll)
süti beállítások módosítása